Konkoly Thege László közölte: postai úton megérkezett hozzájuk a Mazsihisz feljelentése, amelyben közösség elleni izgatás miatt kérik a nyomozás elrendelését, illetve felvetik a hivatali visszaélés lehetőségét is. A főügyészség feljelentés-kiegészítési eljárást rendelt el, amelyre 15 nap áll rendelkezésre. Ezt követően döntenek arról, hogy elrendelik-e a nyomozást – tette hozzá.
Elmondta: a feljelentés-kiegészítési eljárás keretében megvizsgálják azokat a körülményeket, amelyek miatt Székhelyi József nem lépett fel 2011. július 16-án egy Egerben megrendezett fesztiválon, és beszerzik annak a 2011. szeptember 21-ei önkormányzati ülésnek az eredeti hangfelvételét és jegyzőkönyvét, amelyen a Mazsihisz által kifogásolt kijelentés elhangzott. A feljelentés-kiegészítési eljárás csütörtökön indult meg – mondta Konkoly Thege László.
MSZP: a numerus clausus szellemiségét idézi
Az ügy a felsőoktatási számarányokat származási alapon korlátozó 1920-as törvény, a numerus clausus szellemiségét idézi az MSZP-s Steiner Pál szerint. A szocialista politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt erről, és ismét Orbán Viktor közbenjárását kérte egy állandó parlamenti etikai bizottság létrehozásához.
A budapesti Madách Színház előtt tartott tájékoztatón – amelynek ideje alatt Székhelyi József a teátrumban próbált – Steiner Pál úgy fogalmazott: a színművészt Egerben származása miatt nemkívánatos személynek minősítették, nem léphetett fel. Véleménye szerint ezzel az országban újra megjelent a numerus clausus, a fajvédő törvények gondolatisága. Steiner Pál a sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy kedd este a parlamentben a jobbikos Lenhardt Balázs ismét felidézte a tiszaeszlári vérvádat, a magyarországi antiszemitizmus leggyakoribb rágalmát, amikor azt állította: bizonyítékok utalnak arra, hogy Solymosi Eszter meggyilkolásáért „Scharf rabbi és barátai” a felelősek. Az MSZP-s képviselő elismeréssel adózott a fideszes Lezsák Sándor levezető elnöknek, amiért megvonta a szót Lenhardt Balázstól.
Steiner Pál szerint az eset újabb bizonyítéka annak, hogy állandó etikai bizottság létrehozására van szükség a parlamentben. Felidézte, hogy a Ház egy hónappal ezelőtt – Orbán Viktor miniszterelnök támogató szavait követően – vette tárgysorozatba azt az MSZP-s határozati javaslatot, amely az említett testületre bízná a képviselők által tanúsított rasszista, antiszemita, idegenellenes és iszlamofób magatartások megállapítását és szankcionálását. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy Berényi László fideszes képviselő kedden benyújtott módosító javaslatában – a mentelmi jog közelmúltbeli szűkítésére hivatkozva – okafogyottnak minősítette a bizottság felállítását.