időjárás -3°C Fábián, Sebestyén 2022. January 20.
logo

Kompromisszum

Kottász Zoltán
2020.07.22. 06:00
Kompromisszum

Magyarország mindig jogi síkra tereli a politikai vitákat – ez egy gyakran visszatérő kritika hazánkkal szemben. Azok szokták mondani, akik nem bírják elviselni, hogy a Magyarország ellen megindított uniós kötelezettségszegési eljárásokat tiszteletben tartja, és az elmarasztaló európai bírósági határozatoknak eleget tesz a budapesti kormány. Azért szúrja ez a bírálók szemét, mert ha a Magyarország és az EU közötti vitás ügyek jogilag rendeződnek, lezárulnak – mint ­például a médiatörvény vagy a tranzitzónák ügye –, akkor a magyar kormányon nehéz fogást találni.

Márpedig a The New York Times, az ARD és Jean Asselborn (ő a luxemburgi külügyminiszter) szeret fogást találni a magyar kormányon. Amikor az megvan, világgá kürtölik az unalomig ismételt mantrákat: sárba tiporjuk az emberi jogokat, a választásokon a kormánypártok felé lejt a pálya, a magyarok agyát átmosta a propaganda, tombol az antiszemitizmus. A magyar sajtószabadságot pedig minden évben legalább egyszer elsiratják.

Ha tehát jogi szempontból nem támadható Magyarország, maradnak a politikai vádak. – Nem az egyes magyar jogszabályokkal van a baj, hanem a rossz irányba mutató általános magyarországi tenden­ciákkal – ezt az érvelést számtalanszor hallhattuk már a hazánkról szóló európai parlamenti viták során. A rossz irányba mutató általános tendenciákról azonban nem lehet érdemi vitát folytatni. Ez esetben nem jogállamisági vitáról beszélünk, hanem politikai-ideológiai nézetkülönbségekről.

Ezért sántít minden olyan mechanizmus, eljárás és határozat, amelyet jogi köntösbe bújtatva léptettek életbe hazánkkal szemben a különböző uniós intézmények az elmúlt években.

Tisztában vannak ezzel azok a nyugat-európai országok is, amelyek az új fajta jogállamisági mechanizmus bevezetésével fenyegették meg a keleti tagállamokat az uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról folytatott csúcstalálkozón. A politikai-ideológiai nézetkülönbségek teljesen természetesek egy közösségben, főleg egy akkora blokkban, mint amekkorára az Európai Unió nőtte ki magát – amelyben 27 különböző álláspontot egyeztetve kell kompromisszumra jutni.

A szivárványszínű balliberális világszemlélet képviselői azonban nem az eszmecsere szándékával léptek be az utóbbi években az Európai Tanács és az Európai Parlament üléstermeibe, hanem azzal a céllal, hogy frontális támadást intézzenek azok ellen, akik nem hisznek az ő igazukban.

Az általuk vélt igazság márpedig az, hogy jó nekünk a globalizáció, az Európai Egyesült Államok eszméje, az Európai Unió külső határainak a lebontása, az azonos nemű párok örökbefogadási joga, több évszázados keresztény hagyományainknak a sutba dobása, s nem árt, ha az amerikai fekete tüntetőkkel szolidaritást vállalva olykor-olykor mi magunk is letérdelünk.

Úgy tűnik azonban, hogy a józan ész felülkerekedett a brüsszeli tárgyalásokon. A jogállamisági mechanizmus ugyan fenyegetés marad, de egyelőre nem vált realitássá. A koronavírus-válság nyomán keletkezett újabb gazdasági válság idején a tagállamok is belátták, hogy nem a felesleges politikai csatározásoknak van most itt az ideje, hanem a felelős politizálásnak, a válság leküzdésére irányuló közös erőfeszítéseknek.

Magyarországot belerángatták egy olyan közös uniós hitelfelvételbe, amelyre az erős – a járványt is túlélni látszó – gazdaságnak egyáltalán nem volt szüksége. Erre Orbán Viktor is többször felhívta a figyelmet, amikor arról beszélt, hogy Magyarországnak nem kell hitel, s az sem megoldás, hogy a szegényebb országok finanszírozzák a bajba jutott gazdagokat. A megállapodás érdekében azonban kompromisszumokra van szükség. Ez történt most Brüsszelben.