Harc a Donbaszért

Vajon ez már a vég kezdete vagy még a kezdet vége? – vetődik fel a kérdés a kelet-ukrajnai orosz offenzívát látva. A maholnap két hónapja tartó háború tréningben tartja a megfigyelőket is, akik – akárcsak a katonai tervezés – egy idő után sutba dobják az elavult forgatókönyveket. Az online hírfolyam éjjel-nappal a telefonunkra hozza a legkülönbözőbb forrásokból származó információkat, köztük korábban elképzelhetetlen mennyiségű dezinformációt is, ami a hírdömping dacára megnehezíti a tájékozódást. Bizonyosságok, akár csak valószínűsíthető fejlemények legfeljebb a folyamatukban rajzolódnak ki.

Bizonyos, hogy új világrend van kialakulóban. Sem Oroszország, sem Ukrajna nem lesz már ugyanaz, mint a háború előtt volt. A tavaly sebtében végrehajtott afganisztáni kivonulás után kissé elanyátlanodott NATO mindeközben új, méretes feladatot kapott, és várhatóan a taglétszáma is bővül. A Nyugat heves érzelmi kilengésekkel is reagál. A háborúról mit sem tehetőket is elérte a zavaró oroszellenesség, miközben Amerikában és Európában sokan szerelmesek lettek Ukrajnába. Egyesek Nobel-békedíjat adnának Zelenszkij elnöknek, a nép khakiszínű egyenpólót öltött forrófejű szolgájának, mások pedig az EU-ba rángatnák Európa egyik legellentmondásosabb és legkorruptabb államát, amelynek jelenleg a határai sem ismertek. Mind a két nekibuzdulás erős költői túlzás.

További A Helyzet híreink

Bejelentette a mariupoli Azovsztal acélmű ostromát a donyecki „milícia”

Nagyon valószínű, hogy az orosz elképzelés más volt. Vlagyimir Vlagyimirovics sem gondolta volna, hogy hónapokig kell kínlódnia az ukránokkal, és azon dolgozhat, hogy május 9-én, a – világháborús – győzelem napján már ne a Moszkva cirkáló elsüllyesztésére, hanem egy ukrajnai orosz hadisikerre emlékezhessen. Ha már Ukrajna gyors térdre kényszerítése nem sikerült, Oroszország – ahogy a sportot közvetítő szpíkerek mondják: második szándékból – a Krímtől Mariupolon át a Donyec-medencéig (a Donbaszig) húzódó dél-, illetve kelet-ukrajnai övezet de facto orosszá tételére törekedhet. Közvetlen alárendeltségben, akár úgy, ahogy Dél-Oszétia és Abházia is inkább orosz, semmint grúz, és Tiraszpol sem kifejezetten Moldova.

Ehhez azonban még harcolni kell. Harcolni a vártnál alighanem jóval ellenállóbb ukránokkal a szétlőtt Mariupolért, és tovább küzdeni a 2014-es félmunka után a Donbaszért, amelyre közülünk az érettebbek földrajzból, a Szovjetunió nehéziparát taglaló tanórákról emlékezhetnek. A régió megszerzése – a donyecki és a luhanszki „népköztársaságokon” túlmutatóan – reálisabb orosz cél, mint priszádkát járni a kijevi Hrescsatikon vagy akár a keleti Harkivban, miközben mosolygó ukrán delnők virágokat dobálnak. Moszkvának meg kell küzdenie keleten az orosz ajkú, de sok esetben inkább a szovjet időkben eloroszosított ukrán, semmint echte orosz lakosság ellenállásával is. Valamint az idővel. „Ha nem végzel a háborúval, a háború végez veled!” – figyelmeztet H. G. Wells a Világok harcában. Ha elindítasz egy háborút, legyen stratégiád arra is, hogyan jössz ki belőle. Intő példa: az oroszokkal szemben most ukrán „helyettese” – meg az oda küldött fegyverek – révén hadakozó Amerikát mocsárszerűen húzták le a saját háborúi; igaz, a fegyveripar menet közben degeszre kereste magát.

Elképzelhető, hogy Ukrajna így alakul át: nyugati fele egyszer majd az EU és a NATO újjáépített, kisuvickolt, kistafírozott lieblingjeként (oppardon, „demokratikus jogállamként”) sorol be, mint Nyugat-Berlin kevésbé neonfényes utánzata, a keleti rész meg Moszkvához igazodik. A harc a Donbaszért az egész háború kulcsa lehet.

Borítókép: illusztráció (Fotó: EPA/STR)