Vannak olyanok, akik mindig mindent jobban tudnak, és ezt nem is átallják megosztani a nagyérdeművel. Alapvetően a liberális politikai eszme ezen az alapon nyugszik, azaz a politikus tudja, mit kellene tenni a Virágzó jövő érdekében, s ha valaki nem ért vele egyet, az begyöpösödött, régimódi, buta, s feltehetően náci. Tüttő Kata felszólította a helyi és regionális közösségeket, hogy csatlakozzanak a Városok energiatakarékossági sprintjéhez, amely nagyjából arról szól, hogy takarékoskodjunk és vállaljunk szolidaritást Ukrajnával.
Már maga a megnevezés is borzasztóan orwelli hangulatú, amolyan közös vállalás, feltételezi, hogy az emberek együtt tenni akarnak a klímaváltozás ellen és megsegíteni Ukrajnát, ez jár a fejükben, miközben végzik mindennapos dolgaikat. Egy hatalmas sorverseny, Vásárosnamény vállalja a 150 százalékos teljesítést, Sárospatak 170 százalékkal rukkol elő, majd Budapest jó példával elöljárva lezárja a rakpartot és bezárja az uszodákat. Azok ugyanis kizárólag energiát pazarolnak, s mindenki megértheti, hogy Ukrajna sorsa azon áll, hogy a Paskál strand működik-e vagy sem.