Csaknem ezer éve óvja a Szűzanya Magyarországot. Ekkor döntött úgy Szent István király, hogy nem adja a koronát se a császárnak, se a pápának, mert ember nem uralkodhat a magyarok fölött, csakis az Isten, akinek az útjára ő térítette a népet. Történelmi csoda, hogy még mindig itt vagyunk, olyan csoda, amelyért hálát kell adnunk. A történelem pedig forog, alakul, változik. IX. Benedek pápa késői utódja, Ferenc ma érkezik apostoli látogatásra Magyarországra, újra találkozni a hívekkel, a magyarokkal.
Evangelizálás ez és megerősítés mindkét fél részéről. Az egyházfő céllal utazik mindenhová, nem azért, hogy a hosszú listáján kipipálhasson egy tételt. Magyarország missziós terület, ahol a nyugat-európai országokhoz hasonlóan drámaian csökkent a templomba járók aránya, terjed a hitehagyás, az értékek megkérdőjelezése és a világi örömök hajszolása. De szó sincs arról, hogy Magyarország elfordult volna Krisztustól. Ez személyes és közösségi döntés, hiszen az emberek szívébe senki se lát be, még az se tudja pontosan megfogalmazni a hitét, aki ezzel próbálkozik.
Ugyanakkor tudjuk, hogy tömegek fognak kimenni a pápalátogatásra, egy eseményre, amely nem kecsegtet semmi olyasmivel, amit korunkban izgalmasnak tekint az átlagember. Nem lesz dübörgő zene, lenge ruhás táncoslányok, aranyborjú, amit imádni lehet. Ferenc pápa valamiként Krisztust hozza el, szimbólumként, megerősítve az örömhírt, amelyet kétezer éve kinyilatkoztattak. Nem kétséges, hogy az utak mentén állók és a Kossuth téri misére igyekvők között lesznek olyanok, akik a híres embert akarják látni, akiket az vonz, hogy mások is ott vannak. Ez pedig a pápalátogatás közösségi oldala, hogy mi, magyarok 2023-ban ünnepként fogjuk fel az apostoli látogatást.
Épp ezért van szükség arra, hogy sokan legyünk, erőt meríthessünk egymásból, a közösségi jelenlétből, s megmutathassuk a világnak, hogy igenis él ez a nép, és továbbra is követi Krisztust, ahogy azt Szent István király óta teszi. Ferenc pápa pedig lássa, hogy nem volt véletlen a csíksomlyói nyeregben megjelent tömeg, ahol ő személyesen is ott volt: ezen a kissé félreeső szegleten így élnek és gondolkodnak az emberek. Önmagunknak segítünk azzal, ha felismerjük, mennyire egységesek tudunk lenni, s valójában mennyire egységesek vagyunk, ha épp nem zavarja meg a látásunkat a mindennapok kardcsörtetése. Ez a hétvége képes lehet pillanatnyi békét hozni, ahol nem azzal foglalkozik valamely önjelölt kukacoskodó, hogy mennyibe került a pápai mise megrendezése, s miért nem lehet parkolni az Andrássy úton, no és vallási meggyőződéstől függetlenül képes örülni a magyarok egységének.
Ha valahol, hát Magyarországon ez ma létezhet, működhet, hiszen valójában sokkal jobb a közösségi helyzet, mint azt elsőre gondolnánk. Az a régi szövetség ma is létezik, amelyet egykoron őseink kötöttek, nem tűntünk el a háborúk és az -izmusok gyilkos tombolása során, nem lettünk érdekes keretes a történelemkönyvekben, hanem saját úton haladó, hűséges és erős ország a hazánk. Aki nem hisz ebben, tájékozódjon a térségben vagy távolabbi vidékeken, ahol identitásukat kereső államok sora létezik, amelyek sorban tagadják meg azokat az értékeket, amelyekért egykor véres háborúkat vívtak. Természetesen lehetnénk gazdagabbak, számos sebből vérzik az ország, de az egyenes gerinc ma is megvan, a remény még mindig él, és a hitet is meg tudtuk tartani.
A magyarok ugyanis le tudnak térdelni Isten előtt, de se a pápa, se a császár, de még maga Beyoncé se tudná ugyanezt elérni.
