„Nem kell szégyenlősnek lenni” – írja Gyurcsány. És ha valaki, hát ő otthonosan mozog e terepen, hiszen még soha az életben nem szégyellte el magát semmiért. Majd e szégyentelenség jegyében hozzáteszi: „Jegyezzétek meg az ügyészek és a bírók nevét. Jók lesznek majd tanúknak egy, a rendszer ellen folytatott eljárásban.”
Igen, most épp bírókat és ügyészeket fenyeget. S miért is ne fenyegetőzne? Él, mint Marci Hevesen. Épp új villába hurcolkodik a pereputtyával. A szemkilövetésekért, a 2006 őszi állami terrorhadjáratért vagy éppen a sukorói svindliért nem zárták kaptárba (a Birodalom közbelépett). Így hát szabadlábon őgyeleg. És ahelyett, hogy összetenné a két kezét, és még sűrűbben bérmálkozna – fenyegetőzik. Még neki áll följebb.