Tegnap volt nyolcvanöt esztendeje, hogy két szörnyállam, a bolsevik Szovjetunió és a náci Németország megkötötte a Molotov–Ribbentrop-paktumot. Ebben fölparcellázták egymás között Lengyelországot (amelyet pár nap múlva közösen le is rohantak), illetve titkos záradékban fölosztották maguk között Közép- és Kelet-Európát. 2011 óta ez a nap, augusztus 23-a a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja. Az már más kérdés, hogy jellemzően csak mi, közép-európaiak szoktunk megemlékezni róla, akiken mindkét népirtó brigád átmasírozott. Az átélt borzalmak, a keletről és nyugatról kapott pofonok s a nyilvánvaló tanulságok akár össze is kovácsolhatnának minket itt, Európa közepén.
Az évforduló jó alkalom emlékeztetni magunkat arra: a nemzeti és a nemzetietlen szocializmus egy tőről fakad, egylényegű, üzemeltetői tetszőlegesen fölcserélhetők. A szadista kisnyilas egy gyors átöltözéssel vérszomjas kisávóssá lesz, az SS fajnemesítői megbízható fogaskerekeivé válnak az NDK kommunista terrorgépezetének. Az emberellenes diktatúrák természetes szövetségesei egymásnak, s született ellenségei a normális embereknek, akik csupán szép csendben, hagyományaikhoz hűen, ideológiai őrületektől mentesen szeretnének élni. Mindkét torzszülöttet a „fejlett” Nyugat, pontosabban a németek vajúdták ki magukból: a bolsevizmust – Lenin apánkkal együtt – az oroszoknak exportálták, hátha belepusztulnak; a nácizmust meg saját fogyasztásra szánták. Igaz, utóbbi zajos „sikerében” elévülhetetlen érdemei voltak az antant hatalmaknak, amelyek a versailles-i békerettenettel kinyitották a pokol kapuit.
Az ember azt gondolná, a két szörnyideológia sok tíz milliós hullahegyei ma is kellő elrettentő erővel bírnak. Ehhez képest mit látunk? Restaurációt. 2018-ban Jean-Claude Junckers, az Európai Bizottság akkori, isiászos elnöke nyitotta meg a Marx születésének kétszázadik évfordulója alkalmából szervezett kiállítást a németországi Trierben. 2020-ban kétméteres Lenin-szobrot avattak – hol másutt, mint a németországi Gelsenkirchenben. Eközben Európa utcáin irreguláris kommunista szabadcsapatok („antifák”) garázdálkodnak, lincselnek meg ártatlan járókelőket. A nyugati államok ímmel-ámmal lépnek csak föl, mert hasznos segéderőknek tekintik őket a főellenség: a konzervatív őslakosok ellen. A magyar emberek összeverésében segédkező Ilaria Salist épp most gurították be diadalmenetben az Európai Parlamentbe, hogy így mentesüljön a magyarországi felelősségre vonás alól. Szamuely és Ságvári után most ő az ügyeletes komcsi terrorista, akit ünnepeltetnének velünk.
