Tegnap volt nyolcvanöt esztendeje, hogy két szörnyállam, a bolsevik Szovjetunió és a náci Németország megkötötte a Molotov–Ribbentrop-paktumot. Ebben fölparcellázták egymás között Lengyelországot (amelyet pár nap múlva közösen le is rohantak), illetve titkos záradékban fölosztották maguk között Közép- és Kelet-Európát. 2011 óta ez a nap, augusztus 23-a a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja. Az már más kérdés, hogy jellemzően csak mi, közép-európaiak szoktunk megemlékezni róla, akiken mindkét népirtó brigád átmasírozott. Az átélt borzalmak, a keletről és nyugatról kapott pofonok s a nyilvánvaló tanulságok akár össze is kovácsolhatnának minket itt, Európa közepén.
Az évforduló jó alkalom emlékeztetni magunkat arra: a nemzeti és a nemzetietlen szocializmus egy tőről fakad, egylényegű, üzemeltetői tetszőlegesen fölcserélhetők. A szadista kisnyilas egy gyors átöltözéssel vérszomjas kisávóssá lesz, az SS fajnemesítői megbízható fogaskerekeivé válnak az NDK kommunista terrorgépezetének. Az emberellenes diktatúrák természetes szövetségesei egymásnak, s született ellenségei a normális embereknek, akik csupán szép csendben, hagyományaikhoz hűen, ideológiai őrületektől mentesen szeretnének élni. Mindkét torzszülöttet a „fejlett” Nyugat, pontosabban a németek vajúdták ki magukból: a bolsevizmust – Lenin apánkkal együtt – az oroszoknak exportálták, hátha belepusztulnak; a nácizmust meg saját fogyasztásra szánták. Igaz, utóbbi zajos „sikerében” elévülhetetlen érdemei voltak az antant hatalmaknak, amelyek a versailles-i békerettenettel kinyitották a pokol kapuit.
Az ember azt gondolná, a két szörnyideológia sok tíz milliós hullahegyei ma is kellő elrettentő erővel bírnak. Ehhez képest mit látunk? Restaurációt. 2018-ban Jean-Claude Junckers, az Európai Bizottság akkori, isiászos elnöke nyitotta meg a Marx születésének kétszázadik évfordulója alkalmából szervezett kiállítást a németországi Trierben. 2020-ban kétméteres Lenin-szobrot avattak – hol másutt, mint a németországi Gelsenkirchenben. Eközben Európa utcáin irreguláris kommunista szabadcsapatok („antifák”) garázdálkodnak, lincselnek meg ártatlan járókelőket. A nyugati államok ímmel-ámmal lépnek csak föl, mert hasznos segéderőknek tekintik őket a főellenség: a konzervatív őslakosok ellen. A magyar emberek összeverésében segédkező Ilaria Salist épp most gurították be diadalmenetben az Európai Parlamentbe, hogy így mentesüljön a magyarországi felelősségre vonás alól. Szamuely és Ságvári után most ő az ügyeletes komcsi terrorista, akit ünnepeltetnének velünk.
Az ideológiai áthallások is félelmetesek. Rákosiék fölakasztották vagy legalábbis utcára tették a gazdagot, a házába meg beköltöztették a prolit, mondván, egyenlőség van, az neki jár. Most meg utcára teszik a német vagy épp az angol családokat, hogy lakásaikba ingyen beköltözhessen az illegális népvándorló. Ám több ez már mint egyenlőség. A muszlim migráns lett az új Übermensch. Meg az LMBTQ-ember. Meg a BLM-aktivista. De ha te kiírod, hogy a fehér életek is számítanak, bilincsbe vernek. Akinek nem tetszik az új szörnyideológia, aki tiltakozik az óvodai genderagymosás ellen, aki szót emel a no-go zónák, a fékevesztett migránsbűnözés, a nemi erőszakok miatt, az könnyen úgy járhat, mint az a 87 éves rothenburgi néni, akit tavaly nyolc hónap börtönre ítéltek migránsellenes bejegyzések miatt.
Nem lehet más véleményed migrációról, genderről, háborúról (és másról sem), mint az Európai Bizottságnak. Ha mégis, akkor zsarolnak, fenyegetnek, elveszik a pénzedet, gigabírsággal sújtanak, bebörtönöznek, kiradíroznak. A baloldali woke-szörnyideológia ugyanoda visz minket, mint két jogelődje: a pokolba.
Borítókép: Ribbentrop, Sztálin és Molotov öröme, miután eltüntették a térképről Lengyelországot (Fotó: AFP)
