A tömeges és ellenőrizetlen bevándorlás elkerülhetetlen hátulütői egyre több német számára nyilvánvalók, kezdve a terrorizmuson és migránsbűnözésen át a szociális ellátórendszer túlterheltségén át mondjuk a lakáshiányig. A németeknél bő három hét múlva választásokat tartanak, miután megbukott Olaf Scholz kormánya. A voksolás toronymagas esélyese Merz és a pártja, sőt a felmérések tükrében az AfD-vel összefogva többségre is szert tennének, de maradjunk mi is józanok annyira, hogy ez nem reális lehetőség. Noha Alice Weidel, az AfD kancellárjelöltje szerint Németország fekete-kék – azaz centrista-jobboldali – koalíció után, vagyis olyan felállásért kiált, mint amilyen Ausztriában körvonalazódik éppen (csak fordított felállásban), Merz nyomban közölte: nem lesz együttműködés az AfD-vel, az erre a pártra leadott szavazatok már a választás másnapjára semmivé lesznek. Ez persze nem igaz:
az AfD az egyre növekvő támogatottságával egyre nagyobb szeletet hasít ki a politikai tortából, szűkítve az őt kirekesztők parlamenti mozgásterét.
Éppen az AfD jó szereplése miatt fanyalodott rá legutóbb a beszorított fősodor arra, hogy Brandenburgban és Türingiában is – nem mellesleg: a kommunista NDK egykori területén – bevegye a szélsőbaloldalt az új tartományi kormánykoalícióba. Hiszen pontosan tudják: miközben a levitézlett elvtársak visszatérése a hatalomba nem életszerű, az AfD politikája – leszámítva néhány valóban hajmeresztő kitételt – az egyre vállalhatatlanabb migráció, az értelmetlen és fájóan hosszú ukrajnai háború, valamint a genderőrület miatt nagyon is az. Donald Trump hivatalba lépése óta ráadásul nyugati ellenszélben rekedt a Scholz-kormány.
A CDU/CSU és az AfD révén elfogadottakban egyébként nincs semmi drámai. Csak olyasmi, mint például az, hogy szerezzenek végre érvényt az elutasított menekültkérelmezők kiutasításának, fokozzák a határellenőrzést vagy be se léphessenek az országba a papírokkal nem rendelkezők.
(Copyright: Orbán Viktor.) Németország összes szomszédja biztonságos államnak számít ahhoz, hogy egy menedékkérő egészen az ő portájukig igyekezzék. Persze, ha eleve gazdasági kalandorturistáról van szó, más a helyzet.
Eddig – a fősodratú média hátszelében – fontos tényező is akadályozta a német kijózanodást. A reductio ad Hitlerum, a német „közkinccsé” tett érvelési hiba és páni félelem: nehogy olyasmit tegyenek, amit a főnáci tett volna, s ezért vele mossák össze őket. Kissé sarkítva: ha a Führer mondjuk utálta a spenótfőzeléket, ők bizony szeretik, ha meg ellene volt az idegeneknek, juszt is támogatják. De változnak az idők. Auschwitz 80. évfordulóján erről is lehet tán beszélni: a grószfater a szekrényben talált SS-egyenruhájától egykor megrémült fiatalok már maguk a nagypapák, miközben egyre több német fiatal lelkiismeret-furdalás nélkül vallja, immár az ő jövője forog kockán. És ezt a nagy Thomas Mann, a fehérek közt az európai is majd csak megérti valahogy.
