Nyugat-Európa országai mindig szerettek erkölcsöset játszani. Az esetek többségében ez nem sikerült, de a vágy örökösen ott lobog bennük, hogy az egész világ bennük lássa a morális tartást, az igaz út követését. A saját képzeletükben ők a jók. Aki pedig nem ért velük egyet, nos, ők a rosszak, a fejlődés gáncsolói, az önzők, a gyengék eltiprói.

Az Európai Tanács tagjainak látványosan égeti a zsebét a pénz, az a legendás kilencvenmilliárd euró, amelyet rohannak odaadni Ukrajnának. Mert erkölcsösek és a jók győzelmét akarják ezzel elősegíteni? A nyilatkozatok alapján persze, A Gyűrűk Urában nincsenek ilyen pátoszos mondatok. A valóságban pedig egyszerűen túl sokat fektettek már ebbe a háborúba a brüsszeli tanácsteremben helyet foglaló elit tagjai ahhoz, hogy veszni hagyják azt a tömérdek pénzt. Senki se fog azzal érvelni, hogy szereti a napalm szagát a reggeli órákban, és a fülének csilingelő boldogság a rakéták robaja. Mert a rakétát ő gyártja és ő szállítja Ukrajnába, a kilencvenmilliárdból pedig újabb és újabb szállítmány érkezhet a harctérre, hogy egy nagy dörrenéssel semmivé váljon, s Zelenszkij újra követelje a támogatást.

Az egész gyönyörűen felépített rendszerben Orbán Viktor az egyetlen akadály, aki nem játssza el ezt az álerkölcsös drámát, így pedig meg is akasztja a közösség harácsolását. De ha volna valaki, aki erre hajlandó volna, a tanács – és persze a bizottság – egy emberként örvendezne. Nem is véletlen, hogy Magyar Péter olyan népszerű a körükben, a sajtójuk komoly tekintélyes politikusként veszi számításba. Hiszen ő a „jók” közé tartozik. Már előre miniszerelnökként tekint magára, alig várja, hogy belesimulhasson a farkasfalkába, átadhatja az irányítást azoknak, akik sokkal dörzsöltebbek és erősebbek nála. Ő pedig a felelősséget azonnal feladja, hiszen ő az a mór, akinek kötelessége van, s annak elvégzése után nincs egyéb dolga.

A CPAC seregszemléje is azt mutatja, azért lehet patrió­ta hajnal. A következetes és józan politizálás hiánycikk, de épp Orbán Viktor hajlíthatatlansága váltja ki az elismerést azokból, akik látják az utat tévesztett Európa ballépéseit, és tenni is akarnak ellene, de a helyzetük nem teszi lehetővé a szükséges döntések meghozatalát. Aztán Budapesten egymás szemébe néznek, és meg tudják állapítani, azért itt megvannak a szükséges alapok ahhoz, hogy valami nagyon jót tegyenek együtt, közös erővel, tisztelve egymás függetlenségét és alkalmasint eltérő érdekeit. Mert nem jók és rosszak harcáról van szó, hanem pragmatikus építkezésről, amely hosszú távon sikerre fog vezetni. Magyarország pedig egyértelműen a biztos kikötő a háborgó tengeren.