Elsőre megnyugvás helyett csupán a néma düh munkál az emberben a Borkai Zsolt lemondásáról szóló hírek hallatán, e döntés látszólag ugyanis most éppoly magának való, önérdekű, mint az adriai orgia volt. Pedig ami ma gyáva menekülésnek tűnik, egy hónappal ezelőtt még férfias lépésként hatott volna – ami méltó egy olimpikonhoz, egy felelős politikushoz, tisztességes a győriekkel és Borkai politikai közösségével szemben. Akkor azt írtuk volna, hibázott, de ha a családja képes megbocsátani neki, akkor nekünk is meg kell.
Így viszont a megbocsátásról aligha eshet szó. S mindez egy hónap miatt. Mert ennyit tesz egy hónap. Ennyit tesz az, ha egy ember hibája miatt sikeres, a kerületükért, a városaikért élő, feddhetetlen polgármesterek és képviselők buknak el sorban egy választáson, amit nem az észérvek, hanem az indulat döntött el. Ennyit tesz az, ha valaki két szó, a jól időzített, tehát azonnali „Sajnálom, megbántam!” helyett hallgat vagy magyarázkodik, bízva abban, hogy talán mégis elnézik, elfelejtik, amit tett.
De ha ezen túljutunk, ha valahogy elmúlik a gyomorgörcs, és még egyszer elolvassuk Borkai lemondólevelét, az erről szóló híreket, majd felidézzük magunkban az ügy részleteit, egyszersmind az utóbbi hetek politikai botrányait, akkor mégiscsak arra jutunk: ő legalább lemondott. Lemondott a párttagságáról. Most lemondott a polgármesterségről is, miközben kiderült, a szexvideó csak beetetés volt.
A terjesztője a mögötte álló erőkkel arra használta fel a felvételt, hogy tömegekkel hitesse el: aki képes egy hajón kurvázni, az drogozik is, végtelenül korrupt is, ráadásul egy személyben reprezentálja a pártját, annak valamennyi tagjával együtt.
Magyarán: a Fideszben mindenki Borkai. És sok választó tényleg el is hitte, miközben a nagy leleplezések, a bizonyítékok az égbekiáltó visszaélésekről, a droghasználatról – sehol sem voltak, sehol nincsenek. A választás másnapján pedig a botrányt kirobbantó blog elhallgatott; elhallgathatott, hiszen a küldetését teljesítette.
Hogy ez felmentené Borkai Zsoltot a felelősség akárcsak legcsekélyebb súlya alól is? Nem. Ugyanakkor a jövőre nézvést figyelmeztető jel: Borkai vége nem a róla elnevezett faktor vége, és az ellenzéki fake newsok gyártása meg a manipuláció komolyan veszélyeztetheti a választások tisztaságát és a kimenetelüket. Ezért pedig a Fidesz–KDNP a továbbiakban egyszer sem késlekedhet: akit a tettei a mélybe rántanak, el kell engedni, el kell küldeni, még mielőtt másokat is magával ránt.
Végezetül még egy fontos adalék, amit a történtek fényében nem árt mérlegelni.
Mint írtuk volt, Borkai a választás után kilépett a Fideszből, s ha csak nagy sokára is, de a polgármesterségről is lemondott. Elmondható vajon ugyanez az ellenzék botrányhőseiről? Az önkormányzati kampány során kép- és hangfelvételek láttak napvilágot Lackner Csaba kispesti szocialista politikusról, amint fehér port lóbál, nyíltan beszél „bekólázásról”, százmilliós lenyúlásokról és egyéb stiklikről.
De nem mondott le a mandátumáról, nem lépett ki az MSZP-ből önként, végül a párt zárta ki. A masszőrként eufemizált prostituálttal lebukott budaörsi polgármester, Wittinghoff Tamás sem érezte úgy, hogy tetteinek politikai súlya lenne, hogy azokért felelősséget kéne vállalnia; ugyanakkor az ellenzéki sajtó készségesen biztosította számára a magyarázkodáshoz szükséges teret.
Ezt a sort még hosszan lehetne folytatni, egészen Gyurcsány Ferencig, akit az őszödi beszéd, saját hazugságai és az ellene tüntetők rovására elkövetett erőszak sem, csak egy gazdasági világválság tudott lemondásra bírni. De Borkai Zsoltot ez sem menti fel. Csak tanulságos.
