Sikeres kirakós

A brüsszeli csúcs felszínre hozott egy alapigazságot is: akármennyit is papolnak közös, európai értékekről meg szolidaritásról, de a három legfontosabb posztra végül egy németet, egy franciát és egy belgát jelöltek.

2019. július 2. Archív képek Christine Lagarde-ról a Nemzetközi Valutaalap (IMF) francia vezérigazgatójáról, Ursula von der Leyen német védelmi miniszterrõl, Josep Borrell spanyol külügyminiszterrõl és Charles Michel belga miniszterelnökrõl (b-j). Az Európai Tanács döntött az EU vezetõi tisztségeinek betöltésérõl az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozóján 2019. július 2-án: Ursula von der Leyent az Európai Bizosság elnökének, Charles Michelt az Európai Tanács elnökének, Josep Borrellt az EU kül- és biztonságpolitikai fõmegbízottjának, Christine Lagarde-ot az Európai Központi Bank elnökének jelölték. MTI/AP Fotó: -

Hasonló a hasonlónak örül, értettek egyet a latin mondással az euró­pai elitek, majd – háromnaposra nyúlt ötletbörzéjük után – a saját überbiztos soraikból jelölték Európa leendői vezetőit. Ernst Albrecht egykori alsószász kormányfő – láss csodát, Brüsszelben született – lányát, Ursula von der Leyen német miniszternőt találták a legalkalmasabbnak arra, hogy az Európai Bizottság elnöke legyen, az Európai Tanácsot Louis Michel volt belga külügyminiszter Brüsszeltől kőhajításnyira napvilágot látott liberális fiacskájára, Charles Michelre bízzák, az Európai Központi Bankot pedig a párizsi Christine Lagarde-ra. Politikai ízlés kérdése, hogy nevezhetjük-e ezt a felosztást a megújuló Európa jegyében fogantnak; a magunk részéről inkább a nemleges válasz felé hajlanánk.

Mindenesetre mind a maratoni vívódás, mind pedig a végeredmény tökéletes látlelete annak, hogyan működik ma az Európai Unió: akadozottan, alsó hangon elfogadhatóan. A lecsóba ment a sokat reklámozott csúcsjelölti rendszer: sem a néppárti Manfred Weber, sem pedig a szocialista Frans Timmermans nem ment át a végső rostán. Nem mintha – magyar szemmel nézve – kár lenne bármelyikükért is, akár a törtetése közben a saját pártcsaládjának értékvilágával szembeforduló Weberért, akár a nyelvzseninek tökéletes, ám politikusnak némiképp agresszív Timmermansért.

A 2024-es EP-választások alkalmával majd kéretik nem újra lenyomni a csúcsjelölti rendszert a torkunkon, mint óvodásén a tejbepapit. A vak is látta – ha másutt nem, a Wikipedián –, hogy a nagyjából egy bajor segédrendőr karizmájával rendelkező Weberre nemhogy a félmilliárd fős EU vezetését nem bízza majd senki, de eddig még egy tehenészeti államtitkárság vezetésére sem találták különösebben alkalmasnak a kiváló minőségű csúcsjelöltet.

Mindenesetre a német kereszténydemokrata Von der Leyen jelölésével a közép-európai országoknak, így hazánknak a legkevésbé sincs oka szégyenkezniük a brüsszeli csúcs végeztével. Sőt! Először is sikerült megakadályozniuk, hogy célba érjen a Juncker-bizottság alelnökeként Budapestet, Varsót és Bukarestet egyaránt vegzáló Timmermans, aki büszkén tudja barátai sorában Soros Györgyöt.

Másodszor pedig a német miniszternő személyben a V4-eknek előbb az olaszok, később pedig már a franciák és a németek részéről is támogatást élvező favoritja lett a befutó. Ebben is volt ugyanakkor egy csavar: Merkelnek előbb formálisan is el kellett engednie Weber kezét – értsd: a brüsszeli toronyház huszadik emeletének erkélyéről –, hogy saját minisztere és párttársa, Von der Leyen mellé álljon. Ha valakinek a magyar ellenzéki oldalon kétsége támadna afelől, hogy ez visegrádi siker lenne-e, annak idéznénk a baloldal fékezhetetlen agyvelejű tekintélyét. Martin Schulz tegnap azt kiabálta fel megafonján az európai politika süllyesztőjéből: „Ez Orbán Viktor és a kelet-európaiak győzelme!”

Azon lehet vitatkozni, hogy a demokráciáé-e is egyben. Mi az értelme például annak, hogy a Nemzeti Tömörülés megnyeri francia földön az európai választásokat, hogy aztán egy brüsszeli teremben a pártja révén második helyezett Macron elnök bökhessen rá a papírra: oké, legyen akkor Von der Leyen?!

De a brüsszeli csúcs felszínre hozott egy alapigazságot is. Akármennyit is papolnak közös, európai értékekről meg szolidaritásról, hogy, hogy nem, de a három legfontosabb posztra egy németet, egy franciát és egy belgát jelöltek. A két legfontosabb nyugati tagország politikusát, valamint egy harmadikét, amely pedig otthont ad az EU-nak. Ez a megoldás a kőkemény nemzeti érdekérvényesítés eredménye. Ezért azokat illeti az erkölcsi győzelem, akik mindig is őszintén beszélnek nemzeti érdekérvényesítésről.