Másodszor pedig a német miniszternő személyben a V4-eknek előbb az olaszok, később pedig már a franciák és a németek részéről is támogatást élvező favoritja lett a befutó. Ebben is volt ugyanakkor egy csavar: Merkelnek előbb formálisan is el kellett engednie Weber kezét – értsd: a brüsszeli toronyház huszadik emeletének erkélyéről –, hogy saját minisztere és párttársa, Von der Leyen mellé álljon. Ha valakinek a magyar ellenzéki oldalon kétsége támadna afelől, hogy ez visegrádi siker lenne-e, annak idéznénk a baloldal fékezhetetlen agyvelejű tekintélyét. Martin Schulz tegnap azt kiabálta fel megafonján az európai politika süllyesztőjéből: „Ez Orbán Viktor és a kelet-európaiak győzelme!”
Azon lehet vitatkozni, hogy a demokráciáé-e is egyben. Mi az értelme például annak, hogy a Nemzeti Tömörülés megnyeri francia földön az európai választásokat, hogy aztán egy brüsszeli teremben a pártja révén második helyezett Macron elnök bökhessen rá a papírra: oké, legyen akkor Von der Leyen?!
De a brüsszeli csúcs felszínre hozott egy alapigazságot is. Akármennyit is papolnak közös, európai értékekről meg szolidaritásról, hogy, hogy nem, de a három legfontosabb posztra egy németet, egy franciát és egy belgát jelöltek. A két legfontosabb nyugati tagország politikusát, valamint egy harmadikét, amely pedig otthont ad az EU-nak. Ez a megoldás a kőkemény nemzeti érdekérvényesítés eredménye. Ezért azokat illeti az erkölcsi győzelem, akik mindig is őszintén beszélnek nemzeti érdekérvényesítésről.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!