Donald Trump és Emmanuel Macron állítólag a legjobb barátok, legalábbis ezt hangoztatják úton-útfélen. Ezt bizonygatták akkor, amikor az amerikai elnök ámulva figyelte a párizsi légi parádét. Ezt mondogatták akkor is, amikor közösen elültették barátságuk, pontosabban az amerikai–francia barátság jelképének számító fát a Fehér Ház kertjében.
Aztán júniusban jött a szomorú hír, hogy a nagy csinnadratta közepette elhelyezett tölgyfacsemete elpusztult. Pedig már elültetése idején – tavaly áprilisban – is ott árválkodott szegény, a szélben reszketve, miközben a két erős, elszánt ember hányta köré a földet. Hivatásos kertészek, erdészek nem jósolhattak nagy jövőt a növénynek. Politikai elemzők is kétkedve figyelhették, ahogyan a harsány üzletember és a magabiztos píárszakember megöleli egymást.
A jelenlegi geopolitikai és aktuálpolitikai helyzetet talán semmi sem jelképezhetné jobban, mint az a szomorú, árva facsemete, amely elpusztult. A nagy környezetvédelmi hisztéria közepette ugyanis hirtelen rádöbbent a világ álszentebb fele arra, hogy erdőtüzek pusztítják az amazonasi esőerdőt. A világ álszentebb fele erre ráadásul éppen akkor jött rá, amikor a számára elfogadhatatlan jobboldali, keresztény, abortuszellenes, melegházasság-ellenes vezető került hatalomra Brazíliában.
Így van ez manapság. A Jair Bolsonaróhoz hasonló gondolkodású Donald Trumpot megválasztása előtt mindenre alkalmatlan bohócnak írták le, majd amikor elnökké válása valóság lett, kampányígéreteit pedig meglepő hatékonysággal és szívóssággal kezdte beváltani, ő lett az ördög maga, akit mindenáron – lejáratással, jogi eljárással, merénylettel – el kell mozdítani hivatalából.
A lengyel választási kampány során is e megosztottságról, a civilizációk összecsapásáról beszélnek a helyi politikusok, jelezve: a liberális elit évekig, évtizedekig megtűrt uralkodásának vadhajtásait már nem tűri meg sem a lengyel nép, sem az európai emberek. Politikai öngyilkosságot követne el egy újonnan felálló baloldali olasz kormány is, ha hirtelen megnyitná Olaszország kikötőit a bevándorlókat szállító hajók előtt. Az olaszoknak is elegük van a korlátlan bevándorlásból, a szuverenizmus elvesztéséből, a rájuk erőltetett politikai korrektségből, illetve a szólásszabadság eltiprásából, a jogállamiság értelmezhetetlen bírálatából. Ez a szembenállás érhető tetten a Trump-féle gondolkodásmód és a Macron által vallott filozófia között.
Ebből következik az is, hogy miért van ma normális, pragmatikus viszony az Egyesült Államok és a kelet-európai országok között, miért kedveli egymást a bohócnak kikiáltott Donald Trump és Boris Johnson. Trump ugyanis azt ígérte, Amerikát újra naggyá teszi, és neki is látott ennek megvalósításához. Az elnök nem a diplomácia nagymestere, nem érdekli, ha netán megsérti partnereit, ellenben eredményeket akar elérni. Az amerikai vállalatok érdekében hajlandó kereskedelmi háborút vívni Kínával, a hazai fegyvergyártó cégek miatt fegyverkezésre ösztönzi Európát, és a NATO elavulását hirdeti. Céljai valójában nem térnek el nagymértékben a francia nagyságot hirdető Macronétól vagy a német gazdasági dominanciát megvalósítani kívánó Merkelétől. Csupán az eszközökben van különbség.
Ez volna tehát a többpólusú világrend, amelyben elkerülhetetlen a nagyhatalmak közötti érdekütközés. A hidegháború utáni boldog békeidők, az Egyesült Államok katonai és gazdasági egyeduralma véget ért, ennek következményeit éljük meg most. A politikai realitásokkal mindenkinek számolnia kell.
Még annak a szegény, ártatlan fának is, amelyről a heves viták közepette elfelejtettek gondoskodni.
