Potenciazavar és hazafiság üzleti alapon

Olvasom Popper Péter Haza és őserő címmel megjelent „TIT-előadását” a Népszabadságban a potenciazavarok és a hazafiság összefüggéseiről, amitől szomorúsággal vegyes düh önti el a lelkem. Ezért veszem a bátorságot – tudván tudva, hogy szavaim nem hatnak majd olyan elemi (ős)erővel, mint a mindenkori újságíró-tanfolyamok imádott professzorának idősebb korából, tudományos fokozatából, megjelent könyveiből és televíziós szerepléseiből származó tekintély alapú véleménye -, hogy elmondjam, miért sért rendkívüli módon, amikor az egyébként minden normális ember által elfogadott igazságokból valaki direkt hamis következtetéseket von le, ráadásul általános érvénnyel, berántva mindenkit a művi mocsárba, aki mást merészel gondolni. Azt írja Popper Péter, hogy „az emberek mindig azt bizonygatják, amiben bizonytalanok. ... A szüntelenül szexuális sikereivel dicsekvő férfi potenciazavarokra gyanús. S ha valaki állandóan a magyarságát lobogtatja, az ember elgondolkozik, hogy a síppal-dobbal közhírré tétetett hazafiságban mennyi a hataloméhség és az üzleti motívum.” Ezzel idáig nagyjából egyetérthetünk. Bár meg kell jegyeznem, hogy egy olyan országban, ahol évtizedekig kussolni kellett, ha például egy sportsiker kapcsán az embert azért töltötte el büszkeség, mert magyar, és nem mert a szocialista tábor tagja (megverni az oroszokat valamiben, ez ám az álom még '80-ban is!), ahol fogfájásra kellett hivatkozni, ha könnyet csalt az ember szemébe a Himnusz, ahol a „siroka sztrana maja radnaja” kötelező volt, míg a Nemzeti dal inkább tűrt, mint támogatott, ott egy kicsivel toleránsabbnak kell lennünk azokkal, akik újra szeretnék fogalmazni azt, amit Popper Péter is megkísérelt (vagyis: mi a magyar és mi a haza?). Ám ami ezután következik, az már valóban „hataloméhes és üzleti”. Szerintem ugyanis kisebb a síp-dobos, magyarkodó hangzavar, mint az idézett írás feltételezi, sőt szerintem harsányabb a Popper-féle üldözési mániából fakadó acsarkodás, amely az alábbi következtetésre ragadtatja a professzort: „Hazafias urak, már-már azt hiszem, hogy (...) a múltak miatt érzett bűntudatból, önmaguk egykori szervilizmusa és az ősök erkölcsi igazolása miatt szeretnének kirekeszteni mindenkit a magyarságból, akivel drága szüleik komiszul, sőt embertelenül bántak.” Nyilván tudja dr. Popper Péter, hogy akiknek a szolgálatába áll ezekkel a mondatokkal, azok között legalább annyi a bűntudatos ember, mint az általa magyarkodónak tituláltak között. Példának okáért az én szüleim soha nem üldöztek senkit, de még a nagyszüleim sem. Ellenben voltunk kuláklistán veseleveréssel, voltunk ellenforradalmárok tíz év börtönnel, aztán iskolából való kitiltással, elhelyezkedési nehézségekkel. Egy lélektani doktor tökéletesen tudja, milyen hatással van a fejlődő szervezetre az olyan mondat a felvételin, hogy „mit akar maga a népi demokrácia egyetemén ezzel a származással?” A felsoroltakat elkövető „baloldali uraktól” az én anyám a mai napig félt engem! Érthetetlen, hogy Popper Péter, akit írásából kiolvashatóan üldöznek a „jobboldali magyarkodók”, miért nem természetes szövetségesei mellé, a bárki által üldözött magyarok mellé áll, és miért azokat támogatja, akik maguk is üldözők, csak ügyesen mentették át magukat. Talán nagyobb a hatalmuk, és jobban fizetnek?