Futball-Karthágót!

Hányszor, de hányszor elmondta már mindenki egy-egy szégyenteljes kudarc után, hogy a magyar labdarúgás lejjebb már nem sülylyedhet. Ó, dehogynem! Messzi még a vég, ez most csak Liechtenstein volt, s hol van még Mohács? Pedig emlékezzünk csak: sokan már az 1969-ben, a sorsdöntő világbajnoki selejtezőn Csehszlovákiától elszenvedett 4-1-es vereség után azt mondogatták, hogy Marseille a mi Mohácsunk.Ezúttal Fehér Miklós, a Győrből Portóba szerződött ifjú magyar labda- és ellenfélkergető bátorkodott megszólalni, mondván, a dupla nullás mérkőzésből nem kell levonni semmilyen következtetést, mert a játék már csak ilyen, és a csapatot nem szabad szétkergetni.Nem tudom, de egyáltalán nem is érdekel, hogy a még nem egészen kiforrott egyéniségű fiatalemberrel közölte-e már valaki, hogy „el van tévedve”, de nem is kicsit, hanem teljesen, ugyanis csak mifelénk fordulhat elő az, hogy a ló mondja meg, mikor szántsanak. Még évekkel ezelőtt történt, hogy a magyar futballháztájinál egy igen picinykét fejlettebb futballkultúrájú német Bundesligában szereplő Bayern München elnöke, Franz Beckenbauer a nem kellően színvonalas előadás után a nyilvánosság előtt magyarázta a bizonyítványt. Másnap a tollát örökké vitriolba mártogató kitűnő szakember, szakíró, Max Merkel azt tanácsolta a „Császár” őfelségének, hogy sürgősen kösse föl magának a szájzárat, majd a teljesítmény beszél helyette.Abban persze a legmesszebbmenőkig egyetértek Fehér, nyilván komoly szakértelemről tanúskodó véleményével, hogy a csapatot nem szabad szétkergetni. Ez ugyanis valóban nem vezet jóra, az ezúttal a maradék önbecsülésüket is elveszített, a nemzet piros-fehér-zöld színű szerelését megszentségtelenítő focistákat, ha elhajtják, jönnek helyettük a hasonszőrű társaik, a dibdáb, teszetosza, ügyetlen, a katonai szolgálatra is alkalmatlan fiatalok, akik a nemzetközi porondon ismét csak a szégyent hozzák ránk.A magyar labdarúgás megújhodása érdekében más megoldásra van szükség, néhány léhűtő, magára semmit sem adó alak elzavarása és elfelejtése nem hozhat gyökeres fordulatot. Csak a teljes összeomlás segíthet az esetleges előrelépésben (ebbe a verzióba akár az is belefér, hogy a futballrajongók a sportág minden hazai érintettjét elkergetik a világ végére...), mindent az alapoknál kell kezdeni, ehhez viszont a jelenlegi állapotokat – akár diktatórikus beavatkozás révén is, teszem hozzá, pedig elhihetik, a demokrácia elkötelezett híve vagyok – fel kell számolni. Futballforradalomra van szükség, a jelen magyar labdarúgása ugyanis olyan, mint az úgynevezett szocializmus volt: megreformálhatatlan, ezért aztán el kell söpörni.Fel kell venni a kapcsolatot a bábolnai vezérkarral, traktorokat és ekéket kell bérelni, s beszántani a honi foci nevű izét szőröstől-bőröstől, úgy, ahogy van, majd pedig a MÁV-val együttműködve néhány vagon jófajta erdélyi sót kell hozatni, s lesózni a szántást, nehogy véletlenül a régi mag újból életre keljen. A történelemtanulmányaikból talán még sokan emlékeznek rá, a rómaiak cselekedtek ekképpen a második pun háború után Karthágóban, amikor az ellenségnek még az írmagját is ki akarták irtani.Ám ne legyenek illúziói senkinek sem: ez a dupla nulla még nem a vég, ez csak Liechtenstein volt, messze még Mohács. Nekünk pedig, akiknek van szégyenérzetünk, marad a szégyen, a játékunkat már réges-rég elvették tőlünk.