Pipasarok

Kevés olyan dohányzó ember van, aki ne kacérkodna a pipázással, vagy ne próbálta volna ki valamikor. Ezen első füstölések azonban meglehetősen kellemetlen, mi több, kimondottan riasztó élmények. A pipafüst kíméletlenül csípi a nyelvet, a szájat, mintha az ember egy darab izzó parazsat kapott volna be, folyamatosan köpési ingerei vannak, ami, valljuk meg, nem kellemes és nem is illő. Ebben a kezdeti stádiumban nagyjából hihetetlennek tűnik, hogy a pipázásra egyáltalán rá lehet szokni. Amikor az első pipámat megvettem és elszívtam az első tömet dohányt, azt mondtam magamnak: ez volt egyben az utolsó is. Nincs olyan erő, ami engem arra kényszerít, hogy ezt újra végigszenvedjem. De volt. A kíváncsiság. Nagyjából napokkal később került a kezembe egy pipázásról szóló könyv, amelyben a kezdeti kínokat a pipadohány által megterhelt ízlelőbimbókkal magyarázta, és a szerző állította, két héten belül elmúlik. Azt gondoltam, ennyit csak kihúzok, ha másért nem, hogy lássam, igazak-e a leírtak. Igazak voltak, nem kellett hozzá két hét, négy-öt nappal később elmúltak a szörnyűségek, és elkövetkezett az az idő, hogy élvezni tudtam a dohány valódi ízét, no és az is, amikor nemcsak egy, egyszerre két szenvedélynek lettem a rabja. Az egyik ugye a pipázás, a másik, ami ezzel szorosan összefügg, a pipagyűjtés. Mert nincs két egyforma pipa. Van görbe – mint e hasábokon már kiderült –, és van egyenes. Az alaptípus Billiard néven ismeretes. Elmondható, ez a forma a pipa ősformája. Kiegyensúlyozott, harmonikus vonalak jellemzik. A legkedveltebb pipa. Számtalan változata létezik, dicsérve a formatervezők fantáziáját. Vaskos billiard lényegében a képen látható darab is: tömzsi, zömök, sportos darab, a neve apple. Könnyű kézben tartani, kis helyet igényel, és meglehetősen ellenálló, kezdő, a pipagondozás rendszerességéhez még hozzá nem szokott kezdő pipázóknak kimondottan ajánlható.