Teátrumot önerőből

Rákoskeresztúron tegnap este láthatták az érdeklődők Füst Milán Máli néni című vígjátékának bemutatóját, a Dózsa György Művelődési Központban. A premier egyúttal a főváros legújabb teátrumának, a Rákosi Szidi Színháznak a debütálását is jelentette.A Színházi Páholyok Társaságát – mint korábbi számunkban már beszámoltunk róla – Szabó Ágnes annak érdekében hozta létre, hogy a Körtvélyesi Erzsébettel Miskolcon kitalált és működtetett páholyrendszert a XVII. kerületben is meghonosítsa. A Társaság a színházi előadók mellett partikat, illetve reklámszolgáltatást kínál partnereinek. Ennek megfelelően a támogatók nevét elhelyezik a nézőtéri székek karfáin, az előcsarnokban, valamint a műsorfüzetben. A befolyt pénzekből évi két saját produkciót kívánnak színre állítani, s másik kettőt készen vásárolni valamely más teátrumtól. A színház működését anyagilag segítőknek a Rákosmenti Színpártoló Klub biztosít fórumot. – A házban harmincöt éve működik amatőr színjátszó csoport, emellett rendszeresen hívunk vendégelőadásokat színpadunkra, azonban Szabó Ágnes kezdeményezése példa nélkül álló – tudjuk meg Orosz Mártától a Dózsa György Művelődési Központ igazgatójától. – Azáltal, hogy a falakon belül születnek meg a produkciók, emelkedik az intézmény presztízse is. Mivel régóta élek a kerületben, kicsit szkeptikus vagyok a várható előadások számát illetően, véleményem szerint a négyszáz férőhelyes termet mindössze néhány alkalommal lehet csupán megtölteni, hiába laknak nyolcvanezren Rákoson. Művelődési házunk minden este után huszonötezer forinttal lesz gazdagabb, a próbákra ingyen bocsájtjuk a művészek rendelkezésére a színpadot. Emellett a páholyrendszerben eladott székek vételárából is részesülünk. – Rettentő körülményes egyeztetni a különböző társulatoknál dolgozó színészekkel, amit tovább bonyolít, hogy ma egzisztenciális okokból senki, semmilyen munkát nem utasít vissza, így mindenki legalább négy tűzbe tartja a kis vasat, s nekem semmiféle erkölcsi alapom sincs rászólni: mondja vissza bármelyiket is. Ennek következtében rövid időn belül összezavarodik a színész, és már azt sem tudja, hol is van pontosan. Két szereplőmet, az előzetes megállapodások ellenére olyan módon tartottak vissza, hogy újra kellett kezdenünk a munkát néhány hét elteltével – vázolja a próbaidőszak problémáit Árkosi Árpád rendező. – Az emberek kihúzódnak a belvárosból a külső részek irányába. Este sem kedve, sem energiája nincs sokuknak ahhoz, hogy visszamenjenek szórakozni, ez s a kerületek önállósuló törekvése teremtik meg a művelődési házak vagy egyéb kulturális intézmények falai közt előadott színházi produkciók létjogosultságát. Ennek megvalósítása mindig emberfüggő, mint esetünkben Szabó Ági szervezőtehetsége és kitartása bizonyítja. A miénk – mondhatni– az állatorvosi ló esetére hasonlít, amennyiben bebizonyosodott, hogy egy művelődési központban, ahol egész nap a legkülönfélébb programok követik egymást, képtelenség elmélyült színházi munkát folytatni, hiányzik a csend, amely nélkülözhetetlen az alkotó munkához, s ezzel kiszolgáltatottá válik a produkció. Az ilyesféle alkalmi helyzetek csábítják ugyan az embert, mondván megmutatom, itt is lehet, azonban minduntalan rá kell döbbenni, hogy a színház ősidők óta azt a teret, aurát kívánja, ahol születhet valami. Az intézményesült teátrumokban minden és mindenki az összes érzékszervével, szakmai tudásával a színjátszást szolgálja, s ez kikerülhetetlen előnyt jelent. A tegnapi szakmai bemutatót követően a nagyközönség számára – egyeztetési nehézségek miatt – novembertől lesz látható az előadás.