Úton, útfélen

Úton a baloldal. Az egyszerűség kedvéért most ne foglalkozzunk a mondat azon jelentésárnyalatával, hogy van az útnak baloldala (is). Jelen esetben az útonlét a lényeg, baloldalinak pedig azt a társadalmi réteget tekintjük, amelynek tagjai zsigerből gyűlölik a jelenlegi kormányt és vele együtt mindazokat, akik nem sorolják magukat közéjük, vagyis a baloldalra. Ők azok, akik soha nem tudják megbocsátani, hogy elveszítették a hatalmat és vele a vélt jogot mindennek a begyűjtésére, amit az úton vagy mellette találtak. Na, ezek most elindultak. Egyik szerveződésük, szerencsére a parlamenti küszöb alól, a menetiránnyal szemben túráztatta kétütemű gondolkodását szociális alkotmányt követelve, és a NATO szolgájának titulálva a jelenlegi kormányt. A Varsói Szerződés volt szolgái valószínűleg már sohasem tudnak más összefüggésben gondolkodni, de vezetőjüket, Thürmer Gyulát figyelmeztethetné valaki a vicc poénjára, miszerint ha valaki száguld az autópályán, és őrültek jönnek vele szembe, akkor alighanem ő az őrült. Begerjesztette motorjait az MSZP is. Úgynevezett ország(rész)gyűléseket tart vidéken. A soron következővel már egyenesen Európát fenyegetik. „Jövőnk Európa – Jövünk, Európa” – kiáltják bele a politikától állítólag megcsömörlött székesfehérvári polgárok fülébe. Ettől persze Európa nem fog belerondítani az alsóneműjébe, a fehérváriak sem loholnak tömegesen szavazni az időszaki választás második fordulójában. Csak fogy a benzin és nő a levegő szén-monoxid-, valamint a közélet hülyeségtartalma. A harmadik csapat „rócsót” tart rendszeresen. Biztos megirigyelték Friderikuszt, aki feltehetően ma is szíve fölött hordja azt a levelet, amelyben arra kérte egyik rajongója valahonnan a magyar ugarról, hogy ne emlegesse folyton azt a rusnya csótányt. Fridi akkoriban annyit akart mondani, hogy eljött az ideje egy fergeteges bulinak, vagyis itt a show time, de az a mai napig nem derült ki, mit akar az úti bulival (road show) az SZDSZ. De nem is ez a lényeg, hanem az útonlét, ahogy az már fentebb említést nyert. Hogy mindez érthető legyen, érdemes megvizsgálni, mit jelentene, ha nem lennének úton. Akkor például a parlamentbe juttatott képviselőik segítségével azon munkálkodnának, hogy minél pontosabban megfogalmazott törvények tegyék lehetővé a minél teljesebb emberi életet szerte e hazában, a fő- és mellékutak mentén. Csak annyit kellene elviselniük, hogy most nem ők mondják meg egyedül, mi a pontos megfogalmazás. Bele kéne törődniük, hogy a jobbról jövőnek is lehet elsőbbsége. Ha a kompromisszumkészség ugyanúgy egyesülne bennük a jobbító szándékkal, ahogy azt arrogánsan számon kérik ellenfeleiken, akkor talán még Európa is elhinné, azért keltek útra, hogy egyszer megérkezzenek. De őket az így meghatározott konstruktivitásban megakadályozza a jelenlegi hatalom. Legalábbis ezt állítják, ezért keltek útra. Hivatalos forrásból meg nem erősített híreink szerint a székesfehérvári siratóasszonyok már jelentkeztek is, hogy zokogásukkal erősítsék hitükben a szegény korlátozott balosokat. Persze csak azok, akik már nem emlékeznek a Szekeres nevű „útonálló” kirohanásaira, amiket még a hatalom vezetőállásából fröcsögött az akkori ellenzéknek, ha az számon kérte rajtuk a kiszorító, minden más véleményt szőnyeg alá söprő politizálást. „Meg kellett volna nyerni a választást!” – köpte minden kétkedő arcába sátáni vigyorral a verdiktet ugyanaz az ember, aki teljesen kétségbe van esve, ha valami mostanában nem úgy történik, ahogy ő elképzelte. Még a gödi zsákutcába is bevitte volna az egész utazóközönséget, ha Torgyán doktor nem szól rá időben, hogy a kormányt nem lehet csak úgy ide-oda rángatni. Persze mit várjunk Szekerestől, hiszen a volt kormányfő is előszeretettel kalandozik, zötyög földutakon. Legutóbb Kiskunmajsán jelentette ki egy lakossági fórumon, hogy nem tetszik neki ez a sárdobáló, gyűlölködő hangnem, ez a botránypolitizálás, ami manapság jellemző a közéletre. Na ettől meg a majsai menyecskéknek szökött könny a szemébe. „Szegény Gyulus, nem bírja a botránynak még a szagát sem!” – suttogták szipogva egymás fülébe. Persze csak azok, akik már elfelejtették, hogy Horn Gyula országlása idején a közvagyon tetemes része vándorolt MSZP- és SZDSZ-közeli vállalkozásokon keresztül magánzsebekbe, hogy milliárdok tűntek el bankkonszolidáció címén, hogy olajgate-botrány Tocsik-botrányt ért. Mert aki ezekre emlékszik, az közröhejnek tartja, amikor érzékeny balosok, akik a botrányok tevékeny részesei voltak, most botránypolitizálással vádolják azokat, akik feltárják mindezt a közvélemény előtt. A legédesebb az, ha ehhez még azt is hozzáteszik, hogy a jelenleg hatalmon lévők sem különbek. Mintha ez, függetlenül attól, hogy van-e benne szemernyi igazság is, bármilyen felelősség alól felmentené őket! Mindezek felemlegetésével persze egyáltalán nem áll szándékomban lebeszélni az úton lévőket az utazásról. Az önmagában nagyszerű dolog. Csak nem szabad soha elfelejteni, honnan indult az ember! Aki például tíz-húsz évvel ezelőtt még Moszkvában tanulta a KRESZ-t, az ne kérje számon másokon az európai szabályokat. És azt is illik állan- dóan szem előtt tartani, hová megyünk, vajon a kitűzött cél felé visz-e utunk. Nem ártana tehát a kommunista, szocialista és liberális fejekben végre tisztázni, mi ma Magyarország célja, és mi köze ahhoz mindannak, amit a baloldal foggal-körömmel akar. Ha már kénytelenek vagyunk – így együtt – közlekedni.