A Clemens-imázs

Legalább annyira vonzó, mint amennyire célszerű ambíció, ha egy művészeket impresszáló és koncerteket rendező cég (adott esetben lehet akár iroda, alapítvány vagy ügynökség) sajátos arculat kialakítására törekszik. A nemzetközi hírű Liszt Ferenc Kamarazenekar nevéhez immár elválaszthatatlanul kapcsolódik tudatunkban az általa alapított Zempléni Fesztivál, a Strém Kft. legújabb lépése a nemes tradíciókra hivatkozó Mesterbérlet feltámasztása, a Deltaconcert fiatal előadók és kortárs zeneművek bemutatására koncentrál, a Kocsis Zoltán vezette Művészeti Társaság össz-művészeti produkcióban gondolkodik – és még hosszan folytathatnám az idevágó példákat. De a puszta felsorolás helyett nézzük meg inkább kicsit közelebbről legalább egyik agentúra, nevezetesen a vegyes profilú, tíz esztendős múltra visszatekintő Clemens Concerts egyéni elgondolásokra alapozott évadkezdését. Itt van mindjárt két zongoraest, Szokolay Balázsé és Vásáry Tamásé. Az egyik pianista életében ez volt az első alkalom, hogy a Zeneakadémia nagytermében adhatott két félidős önálló hangversenyt – ami azért meglepő, mert a számos nemzetközi versenydíjat nyert, világot járt (többek között a Concertgebouwban és a Wigmore Hallban is sikerrel szerepelt) Szokolay Balázsról van szó, nem egy felfedezésre váró pályakezdőről. Nehéz elhinni, hogy a Zeneakadémia 38 éves professzora, a koncertélet sokoldalú és népszerű szereplője, tucatnyi CD-vel a háta mögött csak most debütált a legfontosabb hazai pódiumon... Óriási műsort adott kitüntetett szerzőitől: Mozarttal kezdett (d-moll fantázia, K 397, és g-moll allegro, K 312), majd a „nagy” Schubert-szonáták közül az op. 53-as D-dúr következett, szünet után pedig Schumann Erdei jeleneteit és Brahms Händel-variációit szólaltatta meg színesen, elevenen, fantáziáját s technikáját egyaránt csillogtatva. Szoko-lay Balázsnak megérdemelt ünneplésben volt része, amit a művész ráadásokkal köszönt meg. A Clements cég reputációját jelentősen gyarapította ez a koncert. A másik pianistával, Vásáry Tamással viszont merőben másként állt a helyzet: őt egyenesen rá kellett bírni, hogy néhány év kihagyás után ismét vállalja a szólóest összes megpróbáltatását és gyönyörűségét a Zeneakadémia pódiumán, ahol szerencsére gyakran szerepel, de kizárólag zenekarral vagy kamarapartnerekkel. Hol-ott ennek a karizmatikus muzsikus személyiségnek a szóló zongora mindmáig a legszemélyesebb kifejezőeszköze, belső világának, mondanivalójának érzékeny és autentikus közvetítője, amit nem nélkülözhet sem ő, sem a közönség. Vásáry nem a komputerek perfekcionizmusát produkálja a klaviatúrán, hanem megidézi a kort, amelyben a mű született, s az alkotót, aki életének egy darabját hagyta a kottapapíron. Elvileg három géniusz egy-egy szonátája volt a program: Beethoventől a Mondschein, Liszttől a Dante, Chopintól a h-moll – a valóságban azonban már a szünet előtt beiktatott, majd a koncertet záró fantasztikus ráadás-sorozattal együtt két estére való remekműáradatban részesültünk. Páratlan varázslat, életre szóló ajándék; megismétlésére holnap este kerül sor a Zeneakadémián. S mint hallom, készül már a koncert CD-felvétele is a Hungaroton stúdiójában. (A Clemens-féle arculattervezéshez ez a kifejlet talán eleve kódolva volt, csak bizalmasan kezelik, mint afféle üzleti titkot).