A napló folytatása

Takács István
1999. 11. 07. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Hamarosan jön a folytatása is. Legalábbis elhangzott ez az ígéret az adásban. „Ezt írtam legutóbbi rádiós jegyzetem végén, múlt hétfői lapszámunkban. Akkor, november elsején nem tudtam, hogy a folytatás már el is hangzott, mégpedig október 30-án, a Kossuth adón, este 23.04 órakor. Hogy nem vettem észre, az nem az én figyelmetlenségemen múlott. Honnan tudhattam volna, hogy az adás címe – Azok a rádiós évek... Sebestyén János műsora. Hangalbum halottak napja előtt... – az október 23-i első adás (Egy rádiós naplójából – Különkiadás) annak a rendkívüli, kordokumentummal felérő összeállításnak a folytatása, az október 30. utáni drámai események nem kevésbé rendkívüli anyagú felidézése? Hogy ki és miért dugta el így ezt a folytatást, nem tudni. Maga Sebestyén János – aki volt olyan kedves, és elküldte az adás hangkazettáját – úgy véli, csupán a rádióújság, az RTV Részletes helyhiánya miatt történt ez a különös elrejtés. Én egyáltalán nem vagyok ilyen jóhiszemű. Lehetnek (vannak) kezek, melyek ma is elég hosszúak... Nos, a napló folytatása, ha lehet, még izgalmasabb, mint az első rész volt. Most ugyanis a lassú rendeződés, a kibontakozó árulás meg a gyalázatos orosz támadás eseményei kaptak hangot. A Szabad Kossuth Rádió továbbra is a Parlamentből sugárzott, s azok a rádiósok (így Sebestyén is), akik ott biztosították az adást, közvetlenül láttak-hallottak sok olyasmit, amit mások máshol nem. Nyomon követhették a helyzet alakulását, azt, hogy október 31-én úgy tűnt, elcsendesedett a város, sok helyről eltűntek a fenyegető szovjet tankok a Parlamenttől is. November 1-jén történt a sorsfordító Nagy Imre-nyilatkozat, Magyarország semlegessé nyilvánításának bejelentése. Azon az estén szólalt meg Mindszenty József bíboros, hercegprímás, mondván: „Senkivel szemben nincs gyűlölet szívemben.” Másnap már valami feszültség érződött, jöttek a hírek a kelet-magyarországi és a Duna–Tisza közi nagy szovjet csapatmozgásokról. Harmadikán pedig, amint azt a szintén nagyon fiatalon a rádióhoz került Zsoldos Péter, a bent dolgozó munkatársak egyike elmondotta, már előrevetítette az árnyékát a tragédia. Negyedikén hajnalban óriási ágyúzásra ébredt. A Parlament északi, XI-es kapuján még ki lehetett menni, de a Margit hídon Budára igyekezve, a Nyugati felől már végigsöpört a hídon egy szovjet tank géppuskatüze – csoda, hogy ép bőrrel megúszta. És ettől kezdve a műsor olyan, mint egy dokumentumfilmbe oltott krimi, a kora hajnali felhívásokkal, a külföldi reagálásokkal, az ENSZ állásfoglalásaival, a még működő kis „szabadságadók” megszólalásával, a még megjelenő újságok cikkeinek ismertetésével, s azzal a végkicsengéssel, amit Márai Sándornak a Szabad Európa Rádióban elmondott szavai jelentettek: a Nyugat nem adott, mert nem adhatott fegyvert, súlyos lelki válságot okozott a magyar ügy a nyugati értelmiség körében, és rájöttek, hogy felelőtlen optimizmus volt azt hinni, hogy a humanizmus és az erőszak között lehetséges a kompromisszum. A forradalmat leverték, Kádár a szolnoki rádióból szónokolt, és hamarosan megkezdődtek a véres megtorlások. Sebestyén így vezette be az adást: „Mindazok emlékére, akik az 1956-os események következtében életüket vesztették.” Megindító megemlékezés volt ez a két adás, méltó nekrológja a hősi napoknak és a hősöknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.