A szabadság fantomja

P. Zoltán békéscsabai lakost a rendőrség két napig fogva tartotta, s lakásán házkutatás volt. A nyomozó hatóság eljárást indított ellene, mert a „gyűlölet keltésére alkalmas” kötet kiadásával vádolja. A fiatalember „közösség elleni izgatás” vádjával kerülhet bíróság elé, a bírák ez esetben pedig nem kevesebbről hivatottak dönteni, mint hogy hol ér véget ma a szólásszabadság Magyarországon, léteznek-e olyan könyvek, amelyekért az állam betörhet lakásunkba, és ha igen, kell-e reszketniük azoknak is, akik otthon a Kommunista kiáltványt tárolják.Cion bölcseinek jegyzőkönyvei. Egy könyv, mely puszta létével szenvedélyes indulatokat gerjeszt. Nemcsak történettudományos elemzések száraz lábjegyzete jól „adatolt” szakmunkákban, hanem a büntetőjog papírtestű alanya is immár. – Ha ez a jegyzőkönyv köztudottan hamis – mint azt a média és a történészek is állítják –, akkor felesleges állandó cáfolattűz alatt tartani e könyvet. Hiszen ha nem tiltott, az olvasók közelebb férkőzhetnek a fasizmus, nemzetiszocializmus eszmei alapjainak megismeréséhez, a Führer parancsokat kiváltó indítékainak egyikéhez, az ólomsúlyú múlt egy darabkájához – nyilatkozta a MAG-nak P. Zoltán Budapesten, röviddel vizsgálati fogságából való szabadulása után. P. Zoltán tájékoztatása szerint a házkutatás délutánján, november 5-én nem tartózkodott otthon. Csak barátnője volt a lakásban, így ő lett a lefoglalást szenvedő fél. – Ez pénteken volt, hétfőn reggel már bilincsben vártam Pesten a rossz börtönkosztot, hogy megtudjam: akár harminc napig csücsülhetek előzetesben a kényelmetlenül szűk priccsen – sorolja élményeit a gyanúsított, majd hozzáfűzi, hogy demokráciában egy ilyen eset „a kívülálló számára nevetségesnek hat, pedig siralmas annak, aki átéli”. – Nem értem – folytatja –, hogy engem mi okból vonnak felelősségre, amikor egy vidéki kiadó jó ideje reklámozza a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét egy politikai hetilap hasábjain, minden következmény nélkül. Ha ő „követte volna el” a kötet kiadással párosult terjesztését, akkor sem értenék egyet azzal, hogy ily módon kicövekeljék a véleményszabadság határait – érvel S. J. ügyvéd, P. Zoltán jogi képviselője. – Védencem ellen közösség elleni izgatás bűntette alapos gyanúja miatt indítottak eljárást. A törvényhez adott alkotmánybírósági határozatok kimondják a tényállás helyes értelmezését, amely szerint a cselekményt az követi el, aki úgy uszít, hogy abból olyan „gyűlölet keletkezik, ami a társadalmi rend és a béke megzavarására vezethet”. Az uszítás pedig „személy, csoport, szervezet ellen ellenséges magatartásra, kárt okozó tevékenységre biztat, ingerel, lázít”. A büntetőjog igénybevételére ilyenkor is csak a legvégső esetben, a köznyugalom és a béke megzavarásának reális veszélye esetén van lehetőség – mondja az ügyvéd. Szerinte ilyesmiről azonban most szó sincs, és nem is lehet, hiszen egy néhány száz vagy ezer példányban megjelent könyv ilyen eredményt nem hozhat – fogalmaz S. J., hozzátéve: „Nem vagyunk a 19. században, ahol ilyen munkák nyomán forradalmi helyzet állhat elő”, mert aki olvas, az nem „beszűkült, harcos típus”. A gyanúsított védelmében dr. S. J. a gyanúsítás ellen azzal nyújtott be panaszt, hogy a rendelkezésre álló adatok az alapos gyanút nem támasztják alá, s ha valamilyen bűncselekményről egyáltalán szó lehetne, az csak sajtórendészeti vétség megállapításához lenne elegendő. A fővárosi főügyész november 10-én kelt határozatában elutasította a panaszt, nem találta megalapozottnak, mert – mint az indokolásból kitűnik – a nyomozás eddigi adatai, különösen egymásik személy gyanúsítottként tett vallomása, valamint a házkutatási jegyzőkönyvek adatai alapján a fent említett bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható P. Zoltán. A sajtórendészeti vétség, mint neve is mutatja, „csak” vétségnek minősül, így pénzbüntetés kiszabását vonja maga után. A hatóságok azonban „bűncselekmény” elkövetésével vádolják P. Zoltánt, s ha a vád beigazolódik, a fiatalembert börtönbüntetésre ítélheti a bíróság. Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a mai Magyarországon nem létezik tiltott könyvek listája (ahogy egy normális demokráciában ilyen listáknak nem is szabad létezniük – a szerk.), nincs érvényben a háború után összeállított „index”, „a fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke”. Ezt a címgyűjteményt egyébként az ideiglenes nemzeti kormány rendelete nyomán létrehozott Fasiszta Sajtótermékek Jegyzékét Összeállító Bizottság produkálta 1945 fordulóján. Miért „tiltott gyümölcs” hát a Cion bölcseinek jegyzőkönyve az évezredforduló küszöbén? Erre a MAG-nak Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője próbált választ adni: – Egy szociálpszichológust és egy történészt is bevontunk a nyomozás munkafolyamatába, akiknek szakmai véleménye gyűlöletkeltésre alkalmasnak találta a kiadvány tartalmát (annak ellenére, hogy a „gyűlölet keltésére alkalmas” kitételt a „lex Gönczről” hozott ítéletében megsemmisítette az Alkotmánybíróság – a magyar gyűlölettörvényről külön írásunkban olvashatnak). Garamvölgyi László kérdésünkre nem kívánta közölni a két szakértő nevét, így egyelőre olvasóink előtt is homályban marad, hogy ki dönt ma Magyarországon arról, hogy milyen könyv kerülhet az olvasóközönség kezébe. Ezen a ponton érdemes felvetni – látva a faji megkülönböztetés jogos szankcionálását –, hogy létezik-e osztályszármazás elleni uszítás is, azaz „osztálygyűlölet”. Felmerül a kérdés, hogy a törvények szintjén közös nevezőre hozható-e a fajok közti harc és az osztályharc elmélete? – Az osztályszempont egészen más kategória, mint a faji uszítás – állítja a baloldali, marxista és anarchista könyveket forgalmazó Gondolkodó antikvárium tulajdonosa. Úgy látja, hogy az osztályok ellentétén alapuló történelmi szemlélet a demokráciában is elfogadott, hiszen még egyes liberálisok, így Tamás Gáspár Miklós is akceptálja az osztálykülönbözőség jelentőségét. – A szocializmus emberközpontú, még ha a diktátorok eltorzították is a gyakorlatban. A fasizmus ellenben eleve antihumánus felfogást képvisel – mondja a könyvárus. A MAG-nak tudomása van arról, hogy a fővárosban és vidéken egyes körökben terjesztenek olyan sajtótermékeket, amelyek „osztályharcos” politikai öndefinícióval jelölik meg magukat. Képanyaguk militáns, tartalmuk élesen „burzsoá-, pap- és egyházellenes”. Gyakori illusztráció a fegyvert szorongató dél-amerikai „osztályharcos” gerilla fényképe. Tudomásunk szerint a hatóságok eddig ilyen sajtótermékek kiadói ellen egyetlen eljárást sem indítottak. Figyelemre méltó tény az is, hogy az ilyen és ehhez hasonlatos szellemi termékek kiadóit inspiráló Kommunista kiáltvány szabadon megjelenhet. „...a burzsoázia nemcsak kikovácsolta a fegyvereket, melyek halálát okozzák, megszülte azokat a férfiakat is, akik e fegyvereket forgatni fogják – a modern munkásokat, a proletárokat” – írja e munkában Marx és Engels, akiknek „uszítása”, ha azt otromba módon számokban mérjük, sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei című – egyébként kritikán aluli színvonalú és tartalmú – iromány szerzőjéé. Ha azonban a törvény nevében eljárók valamilyen oknál fogva úgy gondolnák, hogy megszüntetik az e téren alkalmazott kettős mércét, akkor arra is választ kellene találniuk, hogy mi lesz azzal a sok százezer honfitársunkkal, akiknek otthonában – ha csak a WC feletti polcon is, de – fellelhetőek Lenin, Marx és Engels művei.