A színpadon 204csípőből kell tüzelni224

Almási Enikő gyermekkorától eljegyezte magát a zenével. Pályájának első állomása szülővárosában, Hódmezővásárhelyen a Promenade Dixieland Band volt, amelyet zenész édesapja szervezett tizenévesekből. Az együttes – amelyben Enikő bendzsózott és énekelt – gyakran megfordult külföldi fesztiválokon is: a határokon túl jobban ismerték a csapatot, mint idehaza. Később – szintén a klasszikus dzsessz jegyében – zenekart alapított Appaloosa néven, majd Pestre költözött, s a Rockfort együttes tagja lett, Géczi Erikával osztozva az énekesi poszton. Tavaly ősszel azután – megtalálva a céljának megfelelő embereket – a maga útját kezdte járni. Almási Enikővel Te + Én című első önálló albuma megjelenése kapcsán beszélgettünk.– A popzene történetében nem egyedi eset, hogy egy énekes a zenekari szereplést megunva szólópályára lép. Önnél milyen motivá-ciók játszottak szerepet abban, hogy így döntött? – Úgy éreztem, túlnőttem korábbi zenekaraimon. A Promenade Dixielandben és a Rockfortban eltelt évek során – mialatt színpadi rutint szereztem és alaposan megismertem a stúdiómunkát – folyamatosan gyűltek és értek az ötleteim, magamban pedig már készültem egy későbbi önálló produkcióra, csak még hiányzott a megfelelő alkotótárs. – Mikor, hogyan és kiben sikerült megtalálni a megfelelő embert? – Tavaly szeptemberben Mohai Tamás személyében, aki már akkor elbűvölt játékával, amikor először hallottam gitározni egy klubkoncerten. Aztán megismertem Némafilm című szerzeményét is, és tudtam, hogy ő az én emberem. Ugyanúgy gondolkodik, mint én, hasonlóan látja a dolgokat, csak éppen egy másik nézőpontból. Szerencsére nem volt különösebben nehéz rábeszélnem, úgyhogy három dalt még azon melegében elkészítettünk, aztán idén áprilisban indult be az igazi munka. – Mohai Tamás meglehetősen erős egyéniség hírében áll. Hogyan sikerült egyeztetnie vele az elképzeléseit az alkotómunka során? – Kiválóan, ha nem is súrlódásmentesen. Tulajdonképpen mindent közösen hoztunk tető alá. Előfordult, hogy kitaláltam egy dal alapötletét, ő pedig formát adott a tartalomnak, de olyan is volt, hogy egyikünk a refrént, másikunk a strófákat hozta. A nóták kellemes hangulatban, sokszor borozgatás közben, gitárral a kézben születtek, aztán a stúdióban a kor-nak megfelelően hangszereltük őket. Mindketten éreztük, hogy ez a leginkább igényes popzenének nevezhető muzsika a miénk, kompromisszumok és szerepjátszás nélkül magunkat adjuk. – A lemez címében szereplő „én” bizonyára ön, de ki a „te”? – A „te” nem kötődik konkrétan senkihez, mindenki behelyettesítheti a megfelelő személyt. A lemez címe eredetileg Játék lett volna, mert elsősorban a mindennapi élet játékairól, a női test és lélek szenvedélyeiről szól. Fontos üzenet: járjunk a végére a dolgoknak, próbáljuk megvalósítani álmainkat, akár szakmaiak, akár magánéletiek, s ne maradjunk meg a „majdnem jó” szintjén. E lépések az én életemben már megtörténtek – ezt dokumentálja a lemez –, az pedig, hogy mindez milyen sikerrel járt, majd a következő album dalainak témája lesz. – Dalaiban zene és szöveg egyformán hangsúlyos, és produkciójában nőiessége is kiemelt szerephez jut. Mennyire tudatos mindez? – A dalokban egyéniségemet, vágyaimat szeretném kifejezni, amolyan terápiás célzattal kiírni magamból. Azt pedig, hogy a lemezen poposabbra, míg a színpadon – ahol zenekarral lépek fel – rockosabbra vettük a megszólalást, nevezhetjük kétfrontos támadási stratégiának is. A nőiesség hangsúlyozásáról annyit: az emberek minden második gondolata a szexualitással kapcsolatos. Azt nem tudom ugyan, hogyan sikerült ezt kimutatni, de ha igaz, akkor annak is, akinek semmi más nem jön be a koncertünkön, legalább minden második gondolatát sikerül lekötni. Ha ezzel felkeltjük az érdeklődését, később tán egyebekre is odafigyel az illető. Szerintem egy produkcióhoz agy, szív és csípő kell. A szerzőtársak, a közreműködők megválogatásánál elsősorban az agynak van szerepe, az alkotás során – véleményem szerint – a szív a legfontosabb, a színpadon viszont „csípőből kell tüzelni”. – Élőben mikor találkozhat önnel a nagyközönség? – Januárban számos vidéki nagyvárost érintő turnéra indulunk a Mohai Tamás és Jamie Winchester gitárosok, Szappanos György basszusgitáros, Nagy János billentyűs és Huszár Endre dobos alkotta Bítlisz (Beatles) együttessel. A koncertkörút utolsó állomása a hónap végén Budapesten lesz.