Ajánlások a gyermekközpontú Magyarországért

A gyermekközpontú pedagógia szempontjából Pokorni Zoltán oktatási miniszter és Vekerdy Tamás pszichológus egyaránt fontosnak tartja, hogy politikai szempontok helyett a felmerülő problémák szakszerű megközelítése legyen jellemző. Az oktatási miniszter elmondta: az átideologizált kampánykérdésekből a mindennapjainkat meghatározó szakmai kérdések felé terelődött a vita, mert az oktatás kivívta magának ezt a tiszteletet. A két szakember találkozójáról tegnapi lapszámunkban már hírt adtunk. Most a Soros Alapítvány közoktatás-fejlesztési programjának egyik záró rendezvénye, a Gyermekközpontú Magyarországért konferencia ajánlásait a minisztériumhoz eljuttató Vekerdy Tamás pszichológus, levezető elnök és Pokorni Zoltán oktatási miniszter közötti szakmai vita részleteit közöljük.– A Gyermekközpontú Magyarországért konferencia háromszáz résztvevőjének 79 ajánlásából az óvodától a felsőoktatásig tekinti át azokat a szükségleteket vagy részben csíraformában már jelen lévő kezdeményezéseket, amelyekre egy gyermekközpontú szemlélet érvényesüléséhez az oktatásban szükség lenne – mondta Vekerdy Tamás. – Ha ismerjük a gyermeket, gyorsan változó releváns szükségleteit, és ezek kielégítésével fejlesztjük, akkor tehetjük érte a legtöbbet mint autonóm személyiségért, mert így tudja majd a legkreatívabban kihozni magából mindazt, amit magával hozott – tette hozzá. Az ajánlatokról megemlítette: az óvoda a nevelési alapprogramjának megfelelően óvoda legyen, és ne az iskolára készítsen fel, az iskola pedig készüljön fel az óvodás gyermek megfelelő fogadására. Idetartozik a kulturális alapkészségek stabil, elhúzott, nyugodt kialakítása az írás, az olvasás, a számolás terén. Fontosnak tartják, hogy lehessen szövegesen is értékelni minden tantárgy esetében. A készségtárgyakat, amelyek az érzelmi intelligenciát fejlesztik és ezzel segítik a későbbi beilleszkedést, kiemelten kell kezelni. A pedagógusok oldaláról pedig legfontosabbnak a módszertani szabadságot, az elfogadott programok védelmét tartják. A gyermekközpontúsághoz ajánlásuk szerint az is hozzátartozik, hogy ideális esetben egy iskola tizenkét évfolyamos legyen, így nem kell közben a tanulóknak felvételi vizsgát tenniük. Úgy vélik: a minisztériumok között olyan együttműködés is szükséges, amely szerint korai tanítás helyett az érzelmi biztonság megadása a legfontosabb, mert az nem engedi a deviáns, aszociális viselkedés kialakulását. Az egyik ajánlás felhívja a figyelmet arra is, hogy a 2001– 2002-es tanévre 30 százalékkal nő az elsős cigány gyerekek száma, ezért oktatásuk például az írás, az olvasás, a számolás tanításánál speciális módszereket igényel. Pokorni Zoltán úgy véli, hogy a közel negyven ajánlás többsége találkozik az oktatási tárca elképzeléseivel, stratégiájával. Akad azonban néhány olyan is, amelyet a miniszter a mai körülmények között túlzónak gondol. – A „mire való a jegy” örök vitáját veti fel az, hogy ne azt mondjuk ki elvont értelemben, ki 4-es vagy 5-ös, hanem mindenkit önmaga teljesítményéhez mérjünk – tette hozzá. – Ennek a fontossága miatt változtatott a minisztérium, így a hatodik osztály végéig mód van arra, hogy ha egy iskola azt akarja, csak szövegesen értékeljen. Ezt a hatodik osztály után is megteheti, de ott már valamilyen osztályzatot is kell adni, mert sokak – főleg a szülők – szerint a középiskolai továbbtanulást kockáztathatják ennek hiánya esetén. A művészeti (készség-) tárgyak szerepét, arányát őrizni nagyon fontos feladata az oktatási kormányzatnak – jelezte Pokorni –, hiszen a helyi tantervek sok helyen ezek visszaszorulását eredményezték. A kerettanterv arra eszköz, hogy stabilizálják az óraszámokat az általános iskolai szakaszban. A tizenkét évfolyamos iskola ügyét támogatja az oktatási miniszter, azzal a megjegyzéssel, hogy ennek megvalósításához sok gyerek és nagy népsűrűség szükséges az adott területen, hogy ne kelljen a tanulókat aránylag korán kollégiumokba kényszeríteni. Úgy véli, a hazai szétszórt településszerkezet és a kevés gyerek miatt ez a modell nem válhat egyedivé, de nagyon fontos pillér lehet a nagyobb településeken. Egy olyan modell ez – közölte –, amely mentes az értelmetlen szelekciótól, és egy sokkal védettebb, fejlesztő környezetet teremt. A módszertan szabadságát is fontos értéknek tartja Pokorni Zoltán, de csak akkor, ha ezt módszertani felkészítés előzi meg. Elmondta: a tanári mesterségnek, gyakorlatnak kell megfelelő súlyt kapnia a pedagógusképzésben. Vagyis „azt, amit tanulok, azért tanulom, hogy tanítani tudjam, nem pusztán azért, hogy kiváló tudós legyek”. Ennek a szemléletnek a továbbképzésekben is meg kell jelennie. Egyetért a miniszter Vekerdy Tamással abban is, hogy a módszertani szabadság fontos, de az a szomorú sejtése: ha ezt a váltást pusztán úgy akarják elérni, hogy csökkentik az információs terhelést, és nem körvonalazzák, hogy mi az, amit ebből a gyakorlatban az iskolák sokszor méltatlan körülmények között élő, napi filléres gondokkal küszködő pedagógusaitól várnak a gyermekközpontú gondolkodásban és a pedagógiai gyakorlatban. Ha ezt a fajta tevékenységet nem teszik legalább olyan értékké, mint a matematika- vagy a fizikaérettségi eredményét, akkor ebben a helyzetben kárt okoznak. A kollégák ugyanis kényszerűségből minimalizálják a teljesítményüket, például azzal, hogy másodállás után futnak. Ahhoz, hogy ez a fordulat az energiáikban, napi teljesítményükben bekövetkezzen, nagyobb módszertani figyelemre van szükség az igazgatók, a fenntartók részéről – emelte ki a miniszter. Az iskolának nem az a feladata, hogy egymaga nevelje fel a gyermeket, hanem hogy párbeszédben legyen a szülőkkel. Ezen funkcióját az iskola az oktatási miniszter szerint elvesztette, különösen a rossz szociokulturális hátterű roma családok esetében, tehát ezt meg kell tanítani a kollégáknak. Az óvoda egyik fő feladata lehet, hogy ezt adja át, mert ott még nyitottabbak a szülők – tette hozzá. – E kapcsolat kialakítása nem könnyű feladat a kultúrák ütközése miatt, de a miniszter szeretné elérni, hogy a következő években az óvodák küldetésüknek tekintsék a segítségnyújtást a családoknak. Az iskola és a szülő kapcsolata gyakran konfrontatív módon jelentkezett az utóbbi tíz évben, de ez tanulási szakasz, amelynek együttműködéssé kell átalakulnia. Ennek a pilléreit keresik most – jelezte. Vekerdy Tamás mindehhez hozzátette: régen az iskolák nyomást gyakoroltak az óvodákra, hogy váljanak iskolaszerűvé. Ma a szülők azok, akik helytelen, téves kívánságokkal bombázzák az óvodát, idegen nyelvet, számítógépet, lovaglást, karatét akarnak, ami káros és kiterjed az iskolákra is. Nem az a gyerek fog sikeresen boldogulni, akit korán meggyötörtek életkorához nem szabott követelményekkel – közölte. Karácsony Sándort, a magyar pedagógia egyik legnagyobb alakját idézve: az lesz egészséges felnőtt, aki lehetett teljes értékű kisgyerek, kamasz, ifjú.Vekerdy aggodalmaiVekerdy Tamás elmondta még, hogy személy szerint a miniszter gyermekközpontú szemléletét fontosnak tartja, viszont az Oktatási Minisztérium tervezett intézkedései között vannak olyanok, amelyek aggodalmat váltanak ki belőle. Példaként megemlítette a kerettanterveket, hiszen Magyarországon eddig minden tantervkészítés növelte a tananyag mennyiségét, még akkor is, ha nem ez volt a célja. Problematikusnak látja az ellenőrzés, a minőségértékelés új rendszerét is, mert úgy véli, nagyon nehéz minőséget értékelni ott, ahol emberi tényezők vannak, és az a veszély fenyeget, hogy netán feladatlapokkal vagy más számszerű mérésekkel próbálják ezt megoldani. Megnyugtató számára viszont az, amit az egyik helyettes államtitkártól nemrégiben hallott a minőségértékelésről, amely szerinte például azt jelenti majd, hogy mennyiben elégedett egy szülő a program ismeretében kiválasztott iskolával, szeretnek-e oda járni a gyermekek, és a saját programját mennyire tartja be az iskola. Pokorni Zoltán válaszában kiemelte: a Vekerdy Tamás által megfogalmazott aggályok megtalálhatók az ajánlásokban is. A Comenius minőségfejlesztési programban megfogalmazottak eloszlatják ezeket a kételyeket, hiszen a minőségbiztosítás nem egy országos sztendert (mérést) jelent, hanem annak a nagyon sok tényezős minőségfogalomnak a megjelenését óvodában és iskolában, amely leginkább a szülők, a pedagógusok, szakképzés esetében a gazdaság szereplőinek, a fenntartóknak az elégedettségét szolgálja. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a minőségbiztosítás ahhoz ad eszközt az intézményekben dolgozóknak, hogy fel tudják mérni a partnerek tényleges igényeit, segítsenek egy szolgáltatásszerű vagy vevőközpontú attitűd kialakításában a régi, több száz éves hatósági szerep helyett. Emellett olyan eszközöket adjanak az intézmények kezébe, hogy ezt ne kampányszerűen néhány évente az önkormányzat parancsára végezzék el, hanem folyamatos fejlesztőmunkával értékeljék ebből a szempontból saját tevékenységüket, és tudják korrigálni is. Kiemelte: ez egy belső intézményi kultúrának a megerősítése. Nincs másról szó, mint ami egy jó óvodában, iskolában működik, amit egy jó vezető magától is tud. Az oktatási tárca ezt csak leírja, racionalizálja, láthatóvá teszi azoknak a számára is, ahol nincsenek karizmatikus, kiváló vezetők, nincs önmagától összefogó, egymással együttműködő, a szülőkkel kiválóan kooperáló tantestület. Nekik is felkínálják ezt a lehetőséget, hogy a kevésbé tehetséges, maguktól működő óvodák, iskolák is tudják csinálni. Ez pénzügyi, szakmai támogatást is jelent, de nem fölülről való kontrollálás, hanem a kifelé való figyelés belső igényének feltámasztása és segítése, hogy ez meg is maradjon. Úgy véli, hogy akkor tudják az ajánlási programot teljesíteni, ha készítői megismerik a Comenius 2000 minőségfejlesztési program részleteit. A kerettantervekkel, mint minden tantervvel kapcsolatban számos aggály fogalmazódik meg, hiszen a tanterv az nem lehet más, csak „rossz”, abból a szempontból, hogy korlátokat állít nemcsak a diákok számára, hanem kényszerű módon arányokat kell felállítania a mindig bizonyos értelemben szakmai sovinizmussal megvert tantárgypedagógusok között is – reagált a miniszter a Vekerdy Tamás felvetésére. Hozzátette: a készülő tanterv nem tesz mást, mint a jó értelemben vett szakmai önzéseket leginkább a gyerekek terhelésének a csökkentése érdekében keretek közé szorítja.Lobbisták sáncaiFéltő figyelmeztetésnek veszi, amit Vekerdy Tamás jelzett, azaz eddig minden tanterv azzal a céllal kezdődött, hogy csökkenti az információs és az időbeli terhelését a gyerekeknek, és aztán mindig beleütközött a tantárgyi lobbisták sáncába, ezután mindig felpumpálódott, maximalizálódott. Ezzel együtt azt gondolja, ez egy lehetséges eszköz, hogy azt az elmúlt egy évtizedre jellemző folyamatot lelassítsák, és ha lehet, megfékezzék, amely szerint korszerűsítésre hivatkozva új ismeretekkel duzzasztják a tananyagot. Nem az a kérdés, mi az az új ismeret, amit közölni kell, hanem mi az, amire már nincs oly módon szükség, hogy azt kötelezően a tantervben szerepeltessék – közölte az oktatási tárca vezetője. Vekerdy Tamás szerint a tanszabadság – amit az alkotmány is garantál –, azt jelenti, hogy ha valaki egy előző iskolafokozatot akár színelégséges eredménnyel befejezett, fel kel venni a következőbe. Megemlítette: természetesen nem feltétlenül a balettintézetre, a zeneakadémiára, vagy a képzőművészeti gimnáziumba kell gondolni – mert oda speciális képességek kellenek –, de meg kell találni annak a módját, hogy egész az egyetemekig mindenki tanulhasson, aki akar. Pokorni Zoltán válaszában elmondta: egyetért abban, hogy az iskolaszerkezet szelektív jellegét, versengő voltát fékezni kell. Ha a felsőoktatási felvételi rendszer ilyen módon torzítja a közoktatás lényegét, akkor azt is latba kell vetni, hogy ez a hatás lehet-e pozitív.Bizottsági kvótákAz a fajta választási lehetőség, ami ma a normatív finanszírozás miatt adott a közoktatásban, hogy a gyerekszám dönti el, hol mennyi pénz jut az iskoláknak, a felsőoktatásban még nincs így, ott továbbra is egy bizottság állapít meg kvótákat, keretszámokat és nem a gyerekek igénye, értékválasztása – tette hozzá. Az iskolák azt mondják, hogy a legjobbakat támogatják, de hozzá kell tennünk, hogy ezek kontraszelektív módon a legjobbak, vagyis nem az érzelmi intelligenciában kiemelkedő lányok fognak bekerülni, akik nagyszerű tanárok, óvónők, orvosok lennének, hanem azok, akik viszik a pontszámot, akik kínszenvedést fognak okozni önmaguknak és pácienseiknek, tanítványaiknak – fűzte hozzá Vekerdy. Nem kerülnek be a lassan érő gyerekek – amilyen volt például Albert Einstein –, akik letokolják magukat és azért sem mozdulnak, csak bizonyos területeken. Nem jutnak be a speciális érdeklődésű gyerekek sem, akik rossz átlaguk ellenére egy-egy területen kiemelkedőek, tehát még csak nem is a legjobbakat választja ki ez a rendszer, hanem egy álteljesítmény szempontjából mérlegelt legjobbakat. Ez a kiválasztottaknak és a ki nem választottaknak is súlyos gondokat fog okozni a későbbiekben – közölte a pszichológus. Jelentős gondot okoz az is, hogy az első osztályba való bejutást néhol törvénytelenül, elfogadhatatlanul és értelmetlen módon teljesítményhez kötik, amin változtatni kell – mondta el a miniszter. A felsőoktatás iránti tömeges igény, illetve a kielégítése a kilenvenes években kezdődött hazánkban – közölte, majd hozzátette: ezekben az években megduplázódott a hallgatói létszám, most szeptembertől is tízezerrel több diák jár egyetemre, mint eddig. De így is csak a felét (43 ezret) veszik fel a tanulni szándékozóknak. A miniszter célja, hogy tíz éven belül eljussunk oda, ahol ma Finnország, Franciaország Hollandia áll, azaz egy korosztály fele valamilyen típusú felsőoktatási diplomát nyerjen. Meggyőződése szerint az sem jó, hogy ma semmilyen módon nem jelenik meg a hallgatók értékválasztása, és ilyen értelemben nincs igazi verseny az intézmények között, de azt is végig kell gondolni, hogy egy olyan felsőoktatási rendszer, ahol évről évre a hallgatók 20-30 százaléka hullámzik, hömpölyög át egyik intézményből a másikba – mert adott esetben mindenki orvos, jogász, bróker akar lenni –, egy nagyon billenékeny és drága felsőoktatási rendszert jelentene. Pokorni szerint ilyen értelemben a felsőoktatás reformja a felvételi rendszerrel összefügg. Nem látja a felvételi megmérettetést a felsőoktatásban megszüntethetőnek, mert ezek a kapacitások lassan nőnek. – Lassan tudjuk elérni, hogy a tanulni szándékozókat valamilyen típusú képzésben el tudjuk helyezni. Akkor ebben az ideális esetben is lesznek bizony olyan kurrens képzések, mint például ma a közgazdaság, ahol többszörös a felvételizők száma. Még ebben az esetben is ki lehet alakítani egy olyan rendszert, hogy egy-két évig tartó alapozószakaszba sokakat beengedünk, és azon belül kívánunk szelektálni – mondta. Nem tartja elegendőnek csupán a felvételi pontszámok, szisztémák, bemeneti követelmények áttekintését, mert a kreditrendszert is be kell vezetni, amely a tényleges folyamat közbeni átlépés lehetőségét adja. A közoktatáson belüli szelekcióról megemlítette: nagy a versengés a