Altisztképzés és tiszti presztízs

A Magyar Honvédség presztízse ugyan sokat javult az utóbbi években – különösen, amióta a korábbi szovjet egyenruha helyett ismét a magyar hagyományoknak megfelelő öltözetét kapta vissza –, ennek ellenére sok még a tennivaló, hiszen az átszervezést követően a hivatásos állomány létszámának összetétele is jelentősen megváltozott. A korábbi évtizedek 150 ezer fős hadseregének létszáma ma már hatvanezer alá csökkent, miközben a tisztek és tiszthelyettesek, valamint a szerződéses katonák aránya is változott. Móri János nyugállományú ezredes, aki csaknem hét évtizede a Magyar Királyi Honvédség jutasi iskoláján kiképző tisztként oktatta egykoron az altiszteket, ma úgy látja, akkor lehet rendről, fegyelemről és e szép hivatás eredményeiről szólni, ha az alapokról kezdve látnak hozzá a feladat megoldásához.Hazánk NATO csatlakozásával egy időben zajlottak a Magyar Honvédségen belül is az átszervezések, amelyek következtében lényegesen megváltozott a hivatásos állomány összetétele. Míg korábban több tisztre jutott egy tiszthelyettes, addig mára ez az arány megfordult. A reformfolyamatok alapján lényegesen több tiszthelyettesre és szerződéses katonára számítanak a hadseregben, miközben mind a tisztek, mind pedig a sorkatonák létszáma jelentősen csökkent. A korábbi hadseregstruktúrában azonban az altisztképzéssel szinte semmit nem törődtek, ezért sem könnyű a tiszthelyettesi állomány feltöltése. November végén egy érdekes esemény színhelye lesz a szentendrei laktanya; itt emlékeznek meg a 75 évvel ezelőtt létrehozott kiképzőtiszti iskoláról, amely a Veszprémben található jutasi kerületről – ahol a két világháború között az intézmény megkezdte működését – kapta nevét. Móri János nyugállományú ezredes egyike azon keveseknek, aki 1937-ben öltötte magára az egyenruhát, s hatvan évvel ezelőtt már kiképzőtisztként szolgálta a hazát Jutason. A rendszerváltozást követően elsők között jelentkezett a honvédség akkori vezetőinél, hogy tapasztalataival, tudásával segítse a hadseregen belüli demokratikus átalakulást. A Fidesz katonai tanácsadójaként járja az ország laktanyáit, segíti a kiképzőközpontok munkáját, az altisztképzés újraindítását. – Több alkalommal említettem már, hogy a magyar katonák presztízsét nem a rendfokozat, nem is a beosztás adja vissza – mondta el lapunknak Móri János. – Egy törzsőrmesterre is felnéznek, ha a külseje rendezett, ha a cipője fényes, ha a munkáját tudása legjavát adva végzi. Ám lehet valaki akár főtiszt is, ha farmernadrágban jelenik meg a laktanyában, ha nem követel megfelelő rendet, fegyelmet, akkor nem sok a becsülete – állítja. Az ezredes szerint elsősorban arra kellene törekedni, hogy minél több katonát lássanak az utcán. Azaz aki hivatásának választotta a haza védelmét, az ne szégyellje az egyenruháját sem. Ez a pálya ugyanis nem napi nyolcórás elfoglaltságot jelent, egy egész életre szól. – Gyermekkorom emlékei közt elevenen élnek azok az időszakok, amikor például katonazenekarok koncerteztek a Vár előtti téren, amikor zenés őrségváltásban gyönyörködhetett a lakosság. Az amerikai hadsereg elképzelhetetlen a zászló fel- és levonás, az esti takarodó eljátszása nélkül – folytatja a gondolatsort a nyugalmazott ezredes. – Idehaza az első években szomorúan tapasztaltam, hogy még nemzeti zászlót sem lehet a laktanyákban látni. Zászlófelvonásra pedig még ma is csak legfeljebb jeles ünnepekkor kerül sor. Móri János a régi hagyományok felelevenítését elősegítendő nyáron megszervezte, hogy a fővárosban a Hősök terén öt alkalommal majorettek közreműködésével a honvéd zenekar „koncertezzen”. Eredetileg ugyan zenés őrségváltást tervezett, ám a helyőrség parancsnoka ezt az ötletét nem támogatta. Így került kapcsolatba az egri majorettekel, akik idegenforgalmi látványosságként is sikert arattak. – Miért nem lehet akár ebből is hagyományt teremteni? – kérdi, felidézve a nagysikerű programot megelőző aggályoskodást. Sokkal több volt ugyanis a kétkedő és gáncsoskodó, mint aki fantáziát látott elképzelésében. A nyolcadik évtizeden túl is korát meghazudtolóan tevékenykedő ezredes az elmúlt hónapban a tiszthelyettesképző hallgatóival részt vett azokon a gyakorlatokon, ahol egyebek között negyven kilométeres gyalogtúra is szerepelt a programban. Úgy fogalmaz: A katona egy életen át katona marad, ezért a jó kondíció, a szellemi frissesség megőrzése ugyanúgy kötelessége, mint a parancsvégrehajtás. Miután az utóbbi egy esztendőben nagyon sok laktanyában, iskolában megfordult, parancsnokokkal és beosztottakkal beszélgetett, az itt gyűjtött információk, vélemények alapján is szeretné segíteni a honvédség vezetőinek munkáját. – Bár a rendszerváltozás előtti időszakról sok negatív vélemény keringett, ezek egyikét sem tapasztaltam ezeken a laktanya- és intézménylátogatásokon. Azt azonban nem mondhatnám, hogy teljesen elégedett lennék – érvel. Véleménye szerint a reggeli torna eltörlése súlyos hiba volt, mint ahogy a sorkatonák civilben való hazautazásának engedélyezése is. Állítja, hogy a parancsnokoknak sem szabadna megengedni, hogy a laktanyában utcai öltözékben mutatkozzanak. A sorkatonák még mindig megfeledkeznek a kellő tiszteletadásról az elöljárójukkal szemben. Tudja, hogy a fiatalok otthonról hozott viselkedésmódját nehéz rövid időn belül megváltoztatni, ám aki már altisztnek jelentkezett, önként, s nem kényszerből vállalta a kötöttségeket. Sokan az elmúlt évtizedek politikájának köszönhetően tévesen ítélik meg a Horthy-korszak honvédségét, ezért is lenne jó szerinte az akkori időszakből a megszívlelendő hagyományokat mára továbbörökíteni – fejti ki. Móri úgy látja: elsőként is a híres tiszti becsület, tiszti magatartás olyan érték, amely mindenki számára követendő kellene, hogy legyen. Egy magyar katonára, még ha altisztként szolgált is, a társadalom felnézett, a megbecsülés, a tisztelet ugyanis nem elsősorban az anyagiak függvénye. Ma gyakran tapasztalni, hogy a sorkatonák, de még a tiszthelyettesek, tisztek is elfelejtenek szalutálni. Szinte közhelynek számít, mégis megemlíti, hogy az ülőhelyeket nem adják át az idős katonáknak, hogy trágárul beszélnek laktanyán belül is. Nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a rendfokozatokban is ajánlatos volna a rendteremtés. Ha a tűzoltók, postások, vasutasok ugyanúgy lehetnek akár dandártábornokok is, akkor mitől más a katonaság? – teszi fel a kérdést. Ugyancsak érthetetlen számára a rendfokozatok és beosztások közötti ellentét. Ha egy főhadnagy beosztása alapján akár a századosnak is felettese lehet, az nem vezet jóra. Ha a csökkentett létszámú tiszti-állománynál egyre több lesz a tábornok, ha az előléptetéseket még mindig jutalomként osztogatják, akkor soha nem lesz vonzó a fiatalok körében a tiszti pálya. S még egy fájó pontot említ Móri János ezredes; a rendszerváltozást követően sebtében kidolgozott rehabilitációs folyamat több kárt és visszaélést okozott a hadseregen belül, mint eredményt, amelyet ha nem vizsgálnak felül, véleménye szerint igazi reformfolyamatról sem lehet beszélni.