Anomáliák Győr óriás színpadán

Régóta, de legalább tíz éve nyilvánvaló, hogy a még jelenleg is uralkodó, állami mecenatúra működtette színházi struktúra életképtelen. Vajon milyen útjai és esélyei lehetnek a megújulásnak – ennek a megkésett színművészeti rendszerváltozásnak? Korcsmáros György (képünkön), a Győri Nemzeti Színház igazgatója beszél a jelenről, illetve a jövőre vonatkozó elképzeléseiről.Két-három évente tart az önkormányzat intézményi revíziót. A jelenleginek egyik kiváltó oka, hogy az év elején jeleztem a képviselő-testületnek, miszerint a színház költségvetése nem fedezi annak működését. A vizsgálat eredményeként kiderült: egyik kollégánk kettős számlázást folytatott, amelynek következtében évek alatt egymillió forinttal károsította a teátrumot. Ez jelentős összeg, azonban a kettő és fél milliárdos forgalom tükrében nem sorsdöntő. Felhívtam az önkormányzat figyelmét, hogy a Győri Nemzeti Színház évek óta nem kapott úgynevezett dologi automatizmust, vagyis a hét évvel ezelőtti feltételeknek megfelelően kell megvalósítanunk előadásainkat, miközben a mindanynyiunk számára érezhető infláció minket is sújt. Megjegyzésemre célvizsgálatot rendeltek el, amely által megpróbálták feltárni, hol költi túl magát pazarló módon a társulat. Ennek eredményeként múlt héten elismerték a színház alulfinanszírozottságát, de nem szüntették meg a pazarló gazdálkodásra vonatkozó nézetet. Ez már tárgyalási alap egy város pénzügyi osztálya és egy művészeti intézmény között. Nem tartom pazarlásnak, hogy ezen a hatalmas színpadon oda való produkciókat mutatunk be. Pazarlás volt felépíteni azt az óriási színházat, azonban ez végképp nem művészeti kérdés. (Egyébként a több mint két évtizede megkezdett építkezés idén fejeződött be az üzemház átadásával, amely egy kétszázmillió forintos beruházás eredményeként valósulhatott meg.) Látogatottságunk az évek folyamán nemhogy nem esett viszsza, de nőtt, ami bizonyítja, hogy költségvetésünk legnagyobb részét az épület fenntartása emészti fel. Ez az összeg pedig kizárólag a próza-, illetve az operatagozatokat terheli, míg a balettegyüttes kivétel alóla. Ennek ellenére nem fogunk egymásnak ugrani Kiss Jánossal, a Győri Balett igazgatójával. Szeretném elérni, hogy a színház épületével kapcsolatban felmerülő költségeket ne a színházi produkciók számlájára, tehát a művészi munkára írják. Márpedig, ha bármilyen konkrét gond jelentkezik ezzel a húszesztendős épülettel, a költségvetési pótelőirányzat általánosságban fogalmazódik meg: „a színház pénzbe kerül.” Feltettem a kérdést a képviselő-testületnek: évente hány forint értékű WC-papír fogy szerintük a teátrumban. Kissé elhűltek az összeg hallatán, amely nem kevesebb, mint hatszázezer forint. Nyilvánvaló, hogy az efféle dolgokon képtelenség spórolni, hiszen rövid időn belül kárát látnák a nézők. Amikor a közönség belép a teátrumba, az első benyomás az előcsarnokban és a kiszolgálóhelyiségekben éri, ezt követi a nézőtér: vajon kényelmesen ül-e székén, s csak ez után találkozik a színpadi munkával. Távozáskor azonban az előadás emlékét viszi magával. A költségvetési rovatok közt ugyan lehetőség van átjárásra, azonban nehezen érhető tetten: a színház mely része ráfizetéses, s melyik működik sikeresen. Véleményem szerint három csoportot kellene felállítani: az épületfenntartás, az üzemeltetés, valamint a művészi munka költségeit. Ezek közül rajtam egyértelműen az utolsó kérhető számon. Végeztünk egy számítást, amelyből kiderül: az előadások bevétele fedezi a ráfordításokat. Ez az új gondolkodás elejét vehetné olyan anomáliáknak, amelyek miatt például az előcsarnok világítása pénzt vonhat el a színpadi produkcióktól. Művészi munkánkkal kapcsolatban sajnálatos módon nem kapunk visszajelzést a helyi sajtóban, ahol csupán gazdasági kérdések kerülnek a címoldalra. Talán ez is bizonyítja a szomorú tényt, hogy manapság a kultúra csak sokadlagos tényezőnek számít a pénzügyi botrányok mögött. Ezt próbáljuk ellensúlyozni az általunk kiadott és szerkesztett Múzsa című kulturális magazinnal, amely a színház mellett a város művészeti életének egészét kívánja bemutatni, évente négy alkalommal.