Az MSZP 204alternatív224 csomagja

A 2000. évi költségvetés vitájában az MSZP az igen hangzatos „alternatív költségvetés” kifejezésbe csomagolva hozta nyilvánosságra módosító indítványait. A gondosan eltervezett PR-akciónak azonban ezúttal is nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A büdzsé méretéhez viszonyítva szerény végösszegű javaslatcsomag semmivel sem volt átfogóbb és koherensebb, mint bármely év bármely ellenzéki pártjának módosítási ötlethalmaza. Ami persze önmagában nem lenne baj, hiszen kapacitásban egyik párt szakértőgárdája sem tud versenyezni a fiskális politikáért felelős Pénzügyminisztérium rutinos apparátusával. Az azonban még a szocialisták szimpatizánsainak is csalódást okozhatott, hogy a „alternatív költségvetésnek” a szemléletében sem mutatható ki olyan markáns vonás, ami a polgári koalíció programjával szemben valódi alternatívát nyújthatna az ezredforduló környékén. Megjegyzendő: az MSZP–SZDSZ-kormánnyal ellentétben a mai kormány soha nem használta azt a mélyen antidemokratikus szellemiségű frázist, miszerint „nincs alternatíva”, de a hiteles szociáldemokrata alternatíva megjelenítése – úgy tűnik – egy ideig még várat magára. A szocialisták módosító csomagja a párt szociális érzékenységét igyekszik demonstrálni, amit némileg hiteltelenít az a hisztérikus kampány, amit az év első felében folytattak – „független szakértői” holdudvaruk segítségével – annak érdekében, hogy a kormány legalább egy „pici” megszorító csomagot vezessen be, mert különben oda a haza, meg a „külföldi befektetők bizalma”. Aminek persze némely tény ellentmondani látszik: a külföldi befektetők bizalma például olyannyira „megingott”, hogy a tőkebeáramlás csaknem kétszerese a tavalyinak, miközben a profitrepatriálás is kedvezőbben alakul. De ha úgy általában nézzük a makromutatókat, a „csomagpárti” közgazdászok és politikusok beavatkozás nélkül is egyre közelebb kerülnek a kormányzati prognózisokhoz. A kutatóintézetek sorra korrigálják felfelé előrejelzéseiket, ami persze nem biztos, hogy hírnevüket öregbíti. De visszatérve a mostani vitához: hogy lehet hitelesen eljutni fél éven belül a fellazulónak nevezett fiskális politika ostorozásától az osztogató költségvetés követeléséig? A forrásokat még könnyű megnevezni: egy ellenzéki pártnak semmibe se kerül leapasztani a központi kormányzás költségvetését. A polgári kormány ugyanakkor nem fog lemondani a közbiztonság erősítéséről (bár az sok pénzbe kerül), de a Miniszterelnöki Hivatal hatékony működéséről se. Ez utóbbi egyébként a szocialistáknak kormányzati pozícióban szintén szívügyük volt, csak az SZDSZ ellenállása akadályozta meg őket ebbéli törekvéseikben. Az ötletszerű átcsoportosításból persze jutna egy kicsi a mezőgazdaságnak is, hiszen egy kis koalíciós feszültségkeltés bőven megér ennyit. Valódi értékrendi különbség egy helyen mutatkozik a csomagban: a családi támogatások területén – bár a Fidesz, az MDF és az FKGP családcentrikus politikája már elért annyit a közvéleményben, hogy olyan, nyíltan családellenes politikát már nem lehet meghirdetni, mint a Bokros-csomag idején. És még mielőtt bárki azzal jönne, hogy az más volt, mert akkor igen nehéz idők jártak, hadd emlékeztessek rá: maga Bokros Lajos is elismerte, sőt büszkén hangoztatta, hogy a családtámogatások leépítése nem a minimális megtakarítás miatt volt fontos, hanem a társadalom „nevelése” miatt. Nos, a nevelés tragikusan eredményes volt: az addigra némileg mérséklődő abortusztrendek ismét felfelé kezdtek kapaszkodni. A polgári koalíció üzenete ezzel szemben az: minden gyermek érték, ezért nem hajlandó csupán szegénypolitikai kérdésként kezelni a családpolitikát. A baloldali ellenzék most azzal támad, hogy az adókedvezmények és a gyed csak a gazdagokat segíti. A tényleges helyzet persze messze van ettől: a családok túlnyomó többsége az idén is élni tudott az adójóváírással, a gyed választása pedig már az alsó középosztálybeli szülőknek is bőven megéri. A szocialisták által kizárólagosan preferált gyermek- és családi pótléknak ugyanakkor jól ismert a szegénységkonzerváló hatása. A polgári kormány ezzel szemben tudatosan vállalja: érdemes nagyobb mértékben ösztönözni a gyermekvállalást azokban a családokban, ahol adottak a megfelelő felnevelés és iskoláztatás feltételei, ami egyben a reális polgárosodási ambíciókat, valamint az adóbevallási fegyelmet is erősíti. Akihez persze közelebb áll a bokrosi családpolitikai szemlélet, annak az MSZP most is valódi alternatívát nyújt.A szerző közgazdász, a Kormányzati Stratégiai Elemző Központ munkatársa