Az ősz és az antibiotikumok

Ilyenkor, ősszel kitüntetnek bennünket figyelmükkel bizonyos vírusok, és náthától csöpögő orral, hideg borzongással, fájó torokkal kevésbé élvezzük az évszak szépségeit. A hirtelen nagy számban megjelenő felső légúti megbetegedések alkotják a leggyakoribb betegségcsoportot. Talán nincs olyan ember, aki évente legalább egyszer ne érezné a nátha, a torokgyulladás kellemetlen tüneteit. Ez a betegségcsoport okozza a legtöbb iskolai hiányzást, táppénzes napot, s egyúttal a felesleges antibiotikumszedés legfőbb oka.Mielőtt részletesen beszélnénk a közönséges meghűlésről, az influenzáról, a meghűlés, nátha esetleges szövődményeiről, érdemes megvizsgálni a sokat emlegetett antibiotikum kérdését. A dolog nem olyan egyszerű, mint ahogy első pillantásra látszik. A nátha, influenza vírus okozta betegség, az antibiotikumok viszont közismerten csak a baktériumokra hatnak. Ebből következik, hogy az előbbi esetben adásuk felesleges. Kinek jutna eszébe patkányirtó szerrel szúnyogriasztást végezni, arról nem is szólva, milyen veszélyes lenne a patkánymérget szétszórni a levegőben. (Nem véletlen a kicsit talán bizarr hasonlat folytatása sem.) Akkor miért élünk velük mégis? Orvosi javallat Két oldalról kell megközelítenünk a kérdést. Miért ad az orvos antibiotikumot, ha ad, és miért szedi a beteg orvosi utasítás nélkül? Az orvos javaslata indokolt lehet, hiszen tudja, hogy a hasonló klinikai kép mögött számos ok húzódhat meg. A kórkép jelentkezése, a torok képe, a nyálkahártya színe, az orrváladék mennyisége, minősége alapján, a páciens korábbi megbetegedéseinek, állapotának ismeretében gyakran gondolnia kell arra, hogy a vírusfertőzés mellett bakteriális infekció veszélye is fenyeget, esetleg már jelen is van. Különösen szövődmények jelentkezése esetén, illetőleg veszélyeztetett betegeknél (életkor, krónikus betegségek stb.) kell alaposan megfontolni a gyógyszerezést. Ilyenkor az antibiotikumos kezelés ellen szakmai kifogás aligha emelhető. Közrejátszik azonban más tényező is. A közhiedelemmel ellentétben az egészségügyben abszolút biztos csak az, ami már megtörtént, tudomásul kell vennünk, hogy valószínűségek között élünk, és a „bizonyosságig valószínű” kategória jelenti a csúcsot. Ezért az az orvos, aki a kép alapján gyakorlatilag biztos abban, hogy egy – bármilyen kellemetlen, de magától gyógyuló – banális vírusfertőzéssel áll szemben, és ezért néhány jó tanácson kívül semmit sem ad a betegnek, bizonyos kockázatot vállal „passzív” magatartásával. Ha vállal! Ugyanis az orvos joggal fél a felelősségre vonástól, és ha az adott esetben valószínűtlen, de veszélyes szövődmény bejön, várakozása, passzív magatartása nehezebben védhető, mint akár egy rosszul sikerült aktív lépés. Az utóbbi helyzetben csak nem volt elég okos, az előbbiben nem menekül a gondatlanság vádja alól. Nem tudom, hogy a felírt receptek hány százalékát diktálta a félelem, de a jelenség létezik, s a betegek elvárásai, az orvos megfelelni akarása tovább erősíti. Öngyógyszerezés Nézzük a másik eshetőséget, amikor a beteg már úgy megy az orvoshoz, hogy elkezdte a saját gyógyszerezését. Ez a következő veszélyeket rejti magában: 1. Lehet, hogy felesleges a gyógyszer, de már nem ajánlatos leállítani, mert ha 7-10 napnál korábban abbahagyjuk az antibiotikumot, nem végzi el a munkáját, legközelebb hiába adjuk. Ugyanakkor akár allergizálódhat is a beteg. 2. A nem megfelelően választott, nem jó dózisban és rövid ideig adott gyógyszer nem gyógyítja meg a beteget, de elfedheti a tüneteket, „maszkolja a kórképet”, megváltoztatja a betegség lefolyását. Így lehet például a heveny középfülgyulladásból – amely 7-10 nap alatt rendszerint meggyógyítható – fülműtétet igénylő, csontra terjedő folyamat. 3. Tudni kell, hogy az antibiotikumok nem valamiféle erősségi skálán helyezkednek el, hanem abban különböznek, hogy melyikük milyen baktériumcsoportra hat, hogyan szívódik fel, mely testrészekben ér el alacsonyabb vagy magasabb koncentrációt, és nem utolsósorban abban is eltérnek egymástól, hogy mellékhatásaik miatt milyen kockázatot jelentenek. Ideális esetben az orvos célzott kezelést folytat orr-, torok-, fül-, illetve hörgőváladékból végzett tenyésztés alapján. Az antibiotikumos terápia megkezdése után a tenyésztés rendszerint hamis képet ad. 4. Végül: az önkéntes alapon megkezdett antibiotikumterápiának a beteg rendszerint önkényesen vet véget. Vagy azért, mert a szomszéd maradék gyógyszere is elfogyott, vagy mert már jól érzi magát. Mindez a fennebb említett veszélyeket rejti magában. Jó tudni, hogy a név sugallta eredettel szemben a betegséget nem a hideg okozza: több mint kétszázféle vírus okozhat heveny légúti megbetegedést. A lehűlés szerepe mindössze annyi, hogy a helyi védekezés csökken, és így a jelen lévő vírusoknak több esélyük van a megtelepülésre, szaporodásra, a betegség előidézésére. Steril levegőben senki se lenne náthás, akármilyen hideg van is. (Megfagyni persze lehet.) Nátha – meghűlés Mindebből az következik, hogy a megelőzésben az első teendő a fertőzésveszély lehetőség szerinti csökkentése, a vírusokat tartalmazó váladékokkal való kapcsolat kerülése. Kimutatták, hogy egy jó tüsszentéssel öt méterre is eljutnak a kórokozók, és jaj annak, aki az útjukba kerül. A lappangási idő kettőtől öt napig terjed. Tünetei: orrváladékozás, -dugulás, tüsszögés, garatfájdalom, torokkaparás, gyengeség, fejfájás, a szemben égő érzés lép fel. A felnőttek általában megússzák hőemelkedéssel, de az egy-két napig tartó magas láz jelentkezése sem ritka. A lefutási idő általában egy hét, gyermekeknél tíz napig is eltarthat. Ha ennél hosszabb ideig fennmaradnak a tünetek, akkor egészen bizonyos, hogy nem egyszerű nátháról van szó. Erről, a szövődményekről, a valódi influenzáról legközelebb.