Az ulsteri rendezés buktatói

Az UUP, David Trimble ulsteri unionista pártja elutasította a Sinn Fein legújabb rendezési javaslatát, s ezzel ismét kátyúba rekedtek az északír tartomány jövőjének rendezését célzó belfasti tárgyalások. Lényegében az történt, hogy szerdán az UUP parlamenti frakciója nem volt hajlandó ajánlásával a párt központi végrehajtó szerve, a tanács elé terjeszteni a Sinn Fein javaslatát. Bizalmas értesülés szerint a frakció tagjai csekély többséggel a javaslat továbbítása mellett voltak ugyan, de miután John Taylor, a párt helyettes vezetője ellenezte, Trimble úgy döntött, hogy inkább elvetettnek tekinti a javaslatot, semmint hogy veszedelmesen megossza pártját. Mint már oly sokszor, megint az unionista fél utasította el a Sinn Fein látszólagos közeledését, de az elutasítás oka megint a köztársasági mozgalom magatartásában rejlik. David Trimble egész politikai múltja tanúskodik kompromisszumra hajlása, józansága és mértéktartása mellett. Az unionisták azonban – még Trimble saját pártját is beleértve – korántsem osztják ezt a józan mértékletességet. Trimble tudja, hogy ha sokáig feszíti a húrt, minden befolyását elveszti a protestáns unionista közösségben, sőt esetleg még saját pártjának vezetése is kicsúszhat a kezéből. Amint a londoni Times tegnapi vezércik-kében rámutat, az unionisták nem a kákán keresnek csomót, nem holmi alkotmányjogi finomságon akadnak fenn és juttatják holtpontra a tárgyalásokat. George Mitchell, az amerikai békéltető és Peter Mandelson, a brit kormány új északír minisztere minden fáradozása ellenére. A központi kérdés most is, mint eddig mindig, az IRA lefegyverkezése. Ez az az ütközőpont, amelyen egyik fél sem engedhet, mert vezetői joggal úgy érzik, hogy ebben a kérdésben követőik nem tűrnek kompromisszumot. Az unionisták sok engedményt tettek. Elfogadták az Ír Köztársaság állandó, alkotmányba foglalt szerepét Ulster ügyeinek intézésében. Elfogadták a hatalommegosztás elvét az északír tartományban kisebbségben levő katolikus köztársaságiakkal. Elfogadták, hogy a brit kormány százával bocsátja szabadon a szabályszerűen bűnösnek talált és elítélt terroristákat. Mindez összegezve saját erőhelyzetüknek, a számukra kedvező status quónak a feladását jelenti a békés rendezés érdekében. Felfogásuk szerint azonban ha az IRA politikai szárnya, a Sinn Fein úgy osztozik a hatalmon, hogy nem mond le mind elvben, mind gyakorlatban a fegyveres erőszakról mint politikai akarata keresztülvitelének lehetséges eszközéről, ha nem fegyverkezik le, akkor örökösen zsarolhatja azokat, akik osztoznak velük a hatalomban. Gerry Adam és Martin MacGuinness, a Sinn Fein két fő tárgyalója ezzel szemben tudja, hogy az IRA terroristáinak jelentős kisebbsége minden egyezményt ellenez, és általában rosszallja, hogy a Sinn Fein egyáltalán egyezkedik az unionistákkal, ami lemondást jelent a végcélról: az egész ír sziget egyesítéséről, az Ír Köztársaság kebelében. Azzal is tisztában vannak, hogy fegyveres erőszak nélkül sosem jutottak volna el a tárgyalóasztal mellé, s hogy a birtokon belül levő unionisták és a brit kormány szempontjából addig, amíg tart a fegyvernyugvás, igazában nem sürgős a végleges rendezés. Számukra a Kalasnyikov és a pokolgép olyan eszköz, mint az ostor a kocsis kezében. Valószínű, hogy Tony Blairnek és Peter Mandelsonnak kell módot találni az unionisták aggályainak eloszlatására és ellenállásuk semlegesítésére, mert az IRA nem adja ki kezéből a fegyvereket, amíg formálisan a politikai hatalom részévé nem válik. A kérdés csak az, hogy ha ez bekövetkezik, nem fogja-e fegyvereinek birtokában erőltetni az azonnali egyesítést.