Egyre-másra szűnnek meg a Tisza-szigetek: az ongai szervezet is erre a sorsra jutott. Az ottani Tisza-sziget kapcsolattartója most a Hír TV-nek mondta el, mi vezetett a feloszlatáshoz. A nyilatkozó férfi arról is beszámolt, hogy egyre többen lépnek ki a szervezetekből a párt vezetőségének szervezetlensége miatt. Hozzátette azt is: több, a baloldalhoz köthető személy is feltűnt a pártban.
Az ongai Tisza-sziget kapcsolattartója a Hír TV-nek elmondta: az utóbbi időben leginkább a káosz jellemezte a párt működését.
A szervezet megszűnését azzal indokolta, hogy személyes sérelmek, szervezési hiányosságok és koordinációs problémák is nehezítették a munkájukat.
A fiatal férfi arról is beszámolt, hogy több, a baloldalhoz köthető személy is feltűnt a pártban.
Mint ismert, nemrég a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében tűnt el a süllyesztőben egy Tisza-sziget. A csoport saját bevallása szerint azért függesztette fel a működését, mert képtelen volt együttműködni a Tisza Párttal.
Szomorú nap ez a számunkra, hiszen nehéz döntést kellett meghoznunk. Az elmúlt 1-2 hét történései okot adtak számunkra, hogy egy lépést hátrább lépjünk és teret adjunk másoknak is. Hátrébb lépünk, mert számunkra terhes, és problémássá vált az a választókerületi csapat és benne lévő személyek, mellyel közel 1 éve közösséget vállaltunk
– írta közösségi oldalán a Tisza Sziget Onga. A Magyar Pétert támogató csoportosulás problémának jelölte meg, hogy a Tisza Párt választókerületi csapatával semmilyen szinten nem tudtak együttműködni.
A helyiek az alábbi problémákat sorolták fel:
- kommunikáció hiánya
- egymás munkájának szándékos hátráltatása
- személyes sérelmek
- koordinációs problémák
- szervezési hiányosságok
- szándékos ferdítések.
Ezen gondok eredményeként az ongai civilek felfüggesztik a tevékenységüket, közölték.
Az ongai Tisza-sziget felszámolása is alátámasztja lapunk azon értesülését, miszerint kicsúszott a Tisza-szigetek irányítása Forsthoffer Ágnes, a párt alelnökének keze közül. Nemrég ugyanis arról számoltunk be, hogy a Tisza Párt alapját képező önkéntesbázis és a pártvezetés között egyre nagyobb a feszültség.
Egyre feszültebb a Tisza Párt és a Tisza-szigetek viszonya, amiért Magyar Péter sorozatosan az alelnökét, Forsthoffer Ágnest hibáztatja
– mondta lapunk informátora. Komoly galibát okoz, hogy folyamatosan több és több feladatot kapnak a Tisza-szigetek önkéntesei, azonban ezek végrehajtása egyre alacsonyabb minőségben vagy pedig egyáltalán nem történik meg.