Kocsis Máté: Ez lehet minden idők legnagyobb békemenete

A polgári tábor fellép az országra szabadult gyűlölethullám ellen.

2025. 10. 22. 19:15
Kocsis Máté
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy a Magyar Nemzet korábban már beszámolt róla, október 23-án reggel, a zászlófelvonás után és a miniszterelnök beszéde között lesz a CÖF–CÖKA által szervezett békemenet.

 

A nemzeti ünnepet megelőzően a holnapi rendezvény kapcsán Kocsis Máté is posztolt közösségi oldalán.  Azt írta: a holnapi lehet minden idők legnagyobb békemenete.

A polgári tábor fellép az országra szabadult gyűlölethullám ellen

–tette hozzá. Magyar Péteréknek hideg zuhany lesz ez a csütörtök – zárta posztját Kocsis Máté.

A CÖF–CÖKA által szervezett békemenet résztvevői csütörtökön délelőtt kilenc órakor gyülekeznek Budapesten, az Elvis Presley téren, az összegyűlt tömeg pedig a Margit hídon, a Nyugati téren és az Alkotmány utcán át vonul a Kossuth térre, ahova még Orbán Viktor beszéde előtt megérkezik a menet. A kormányfő 13 órakor tartja meg beszédét.

Borítókép: Kocsis Máté (Forrás: Facebook) 

zoe.mediaworks.hu

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.