Biankó könyv

A Postabank sajtóholdingjának egykori igazgatója írt könyvet Princz Gáborról. A szerző, Kende Péter a múlt pénteki premieren hangsúlyozta: a Postabank és Princz Gábor alcímmel megjelent munka olvasója vélhetően észreveszi, hogy korrekt könyv megírására törekedett, hiszen nem foglal állást a kötet hőse ellen vagy mellett. A könyvíró egykori pozíciójából azonban inkább az sejthető, hogy aligha veheti a kezébe az olvasó a Princz-jelenség hiteles feldolgozását. Azaz tipikus kelet-európai megoldással állunk ismét szemben, ahol az udvari bolond eredt királya titkainak nyomába, ahelyett, hogy őfelsége viselt dolgairól független szerző tollából született volna oknyomozó munka. – Princz Gábort az újrakezdődő kapitalizmus eredeti tőkefelhalmozási időszakának az az üzleti és politikai morálja vagy inkább morálhiánya szülte, amely hovatovább arról szól: minél nagyobbat szakítani bármilyen eszközzel a nemzeti vagyonból, mert most dől el, ki lesz burzsoá és ki proletár – írja Kende Péter Bank bianco című kötetének elején. Nocsak. Kár, hogy a felismerés ilyen késői. Vajon miért nem gazdagította Kende Péter tudásunkat már korábban ezzel a felismeréssel? Mondjuk, 1998 tavasza előtt? Mindamellett a szerző állítja: kutatómunkájával igyekezett feltárni a sikeres pénzintézetből botránykővé vált Postabank, valamint vezetője körül történteket, ám a könyvből tudatosan hagyta ki a Postabank lapjaival foglalkozó, már megírt fejezetet, mivel rövid ideig ő volt az igazgatója a pénzintézet sajtóholdingjának. Ez utóbbi kijelentés akár dicséretes és etikus hozzáállást is takarhatna, ha hallatán nem motoszkálna ott fejünkben a kérdés: ha a szerző ennyire tisztában van azzal, hogy személye „összeférhetetlen” az általa választott témával, mi célból született meg ez a könyv?