Bond, a búvárúszó

James Bond kalandjai földön, vízen, levegőben. És víz alatt. Ott aztán főleg. Nem tudom, mi a légzőkészülék nélküli búvárúszás idő- és távrekordja, de akármekkora, a 007-es kacagva, mondhatnám féltüdővel is a sokszorosát teljesíti. Már-már a halhatatlan szovjet filmcsoda, A kétéltű ember jut eszünkbe, amikor hősünk először a Temze vize alatt száguldozik abban a vízirobogóhoz hasonló, de a zseniális Q által alaposan felbütykölt, nyitott szerkentyűben, amellyel egy roppant gyors motorcsónakot üldöz. Nem sportból. A kecses járműben egy kecses terroristalány hajókázik és lövöldöz. Bond nem a lányra hajt mégsem (kár, mert a kicsike a Bond-filmek megkövetelte színvonalon képviseli a szebbik nemet), hanem az indítékra. Arra tudniillik, hogy kik és miért robbantották föl fondorlatos módon a majdnem feddhetetlen életű olajmágnást, Sir Robert Kinget, és miért akarják eltenni láb alól annak gyönyörűszép lányát, Elektrát. Ám ez még mind semmi. Bondunk igazi búvárúszás-világrekordja akkor születik, amikor a Boszporusz mélyére sülylyedt s ott fejreállt orosz (figyelem: már nem szovjet!) atom-tengeralattjáró vízzel megtelt, áttekinthetetlenül bonyolult belterében, csapóajtók, szelepek labirintusában uszikál úgy, hogy még egy árva orrcsipeszt sem visel, majd, miután delfineket megszégyenítő kétéltűségét imigyen bizonyította, meglép a legalább kétszáz méter mély vízben az orrán álló tengeralattjáróból (sekélyebb vízből kilátszanának a hajócsavarok; egy ekkora monstrum közel kétszáz méter hosszú), megint csak légzőkészülék, vagy legalább egy árva búvárszemüveg nélkül. De nemcsak őfelsége duplanullás titkosügynöke ilyen biológiai csoda. A világ megmentésében – merthogy végsősoron erről van szó, mint általában mindig a Bond-filmekben – társa egy dögös (milyen más lehetne egy Bond-cicus?), ifjú és szőke atomtudóslány, bizonyos dr. Christmas Jones (Denise Richards). Együtt búvárúsznak a búvárhajóban, és együtt szöknek meg onnan, hogy a Boszporusz vizéből kissé csapzottan bár, de tökéletesen fitten felbukkanva vidáman integessenek az ott éppen elcsobogó vízibusz utasainak. Szóval James Bond (azaz, ezúttal már a harmadik új Bond-film, az Aranyszem – Golden Eye –, az A Holnap markában, és a mostani, A világ nem elég 007-eseként látható Pierce Brosnan), a búvárúszó. Valamint a nagy Tomba mestert megszégyenítően óriáslesikló síelő a Kaukázus szűzien érintetlen havú meredek lejtőin. Továbbá szmokingos világfi és tépett ingű karatehős. Kisujjában van minden titkos technikai eszköz ismerete, de otthon van az atom-tengeralattjáró vagy a világot behálózó számítógépes informatikai rendszer kezelésében is. Szuperügynök és szuperész, s persze szuper ellenállhatatlan férfi, akinek nemcsak a végül roppant rút módon önelárulónak és ön-terrorfenyegetettnek bizonyuló szép Elektra (Sophie Marceau) kerül föl Don Juan-i listájára (bár nem a szerelem, hanem a 9 milliméteres Beretta lesz a döntő mozzanat a kapcsolat végén), hanem a legalább ennyire csábos dr. Christmas is, hogy Bondunknakezentúl akár naponta karácsony lehessen. Persze, aki ennyi mindenen keresztülment, mindössze két-három karcolás, néhány hasbarúgás és egy kis összekócolódás árán, az legkevesebb ennyit meg is érdemel. Bond legyőzendői időről időre változtak. A legkedveltebb ellenlábasok, a szovjetek ma már békés olajmaffiózók, de éppen a világfontosságú olaj miatt lehet újabb ellenségképet kitalálni. Mint most is, hiszen az új film cselekménye akörül forog, hogyan akar világuralmi pozícióba kerülni a közép-ázsiai olajvezetékek kézben tartásával a gonosz Renard (Robert Carlyle), és amúgy mellesleg, a veszedelmes King-lány. Michael Apted rendező (számos filmje közül nálunk is ment a Gorillák a ködben, a Viharszív, a Szemfényvesztés, a Halálos terápia – tehát csupa kalandfilm) most is a műfaj értőjének bizonyul. Játszódjanak a jelenetek a bilbaói Guggenheim Múzeumban, a Kaspi-tengeri olajvárosban, a Kaukázusban, Bakuban, Isztambulban, a hegyek közötti olajvezetékben (mert Bond és dr. Karácsony abban is utazik egy spéci ketyerén): feszültségben, pontosságban, látványban minden a helyén van. Hogy James Bond és a többiek hihetetlen képességeket igénylő, hihetetlen kalandokon mennek át, azon meg nem szabad fönnakadni. A Bond-filmek kezdettől fogva az elkészítésük évjáratának megfelelő technikai és egyéb szintet képviselő mesék. így kell fogadni őket. A mesékben pedig minden és mindennek az ellenkezője is lehetséges.