Várhatóan december 7-én kerül a kormány elé a hulladékgazdálkodási kerettörvény-tervezet szövege, amelyet ezen a héten a közigazgatási államtitkárok vitatnak meg – tudtuk meg Kollár M. Gábortól, a Környezetvédelmi Minisztérium (KÖM) újonan kinevezett szóvivőjétől, aki tegnap mutatkozott be az újságírók előtt.Kollár M. Gábor, a minisztérium új szóvivője szerint a kormány várhatóan december 7-én, a következő tanácskozásán dönt a hulladékgazdálkodási törvénytervezetről, amely ebben az esetben még idén a Ház elé kerülhet. A javaslatot ezen a héten a közigazgatási államtitkárok vitatják meg. Megtudtuk: a jogszabályban meghatározott feladatok teljesítéséhez a szaktárca számításai szerint kezdetben évente 10,5 milliárd forintnyi beruházás szükséges. Később ez az összeg évi hat, majd egymilliárd forintra csökken. A beruházásokhoz a gazdálkodók 45 százalékos állami támogatásra számíthatnak. A tervezet a gyártók, illetve az importőrök számára előírná az elhasználódott vagy újrahasználható termékek visszavételi kötelezettségét, a termékből származó hulladék hasznosítását, bizonyos esetekben ártalmatlanítását. A szabályozás elsőként a termékdíj hatálya alá tartozó termékekre, így a csomagolóanyagokra, az olajokra, az akkumulátorokra, a gumiabroncsokra és a hűtőberendezésekre lesz kötelező. Mindezt a betét- és letéti díjak bevezetésével, illetve néhány esetben ezek kötelező előírásával is ösztönözni kívánja a tárca. Az elképzelés szerint a települési önkormányzatok feladata lesz a hulladékkezelési közszolgáltatás megszervezése, a települési hulladékok begyűjtése és kezelése. Ennek keretében a törvény utal majd az önkormányzatok, a közszolgáltatók, a fogyasztók és az ingatlantulajdonosok kötelezettségeire. A korszerű hulladékkezelési rendszer életbeléptetését kívánja segíteni a Nemzeti Környezetvédelmi Program (NKP) is, amely jövőre az ideinél 50 milliárd forinttal nagyobb öszszegből, mintegy 250 milliárd forintból gazdálkodhat. Nemes Csaba, a KÖM stratégiai osztályvezetője szerint két évvel ezelőtt azért indult el az uniós csatlakozást segítő program, mert a környezetvédelem terén a nyugat-európai országokhoz képest Magyarország jelentős lemaradásban van. A hiányosságok pótlására a program szerint a legsürgetőbb feladatok közé tartozik a szennyvíztisztítás, a hulladékgazdálkodás és az újrahasznosítás fejlesztése, amelyekre összesen csaknem 100 milliárd forintot szán jövőre a Környezetvédelmi Minisztérium.
Orbán Viktor: Kajak-kenu akadémia. Átadva!