Az Europalia Fesztivál – mely idén Magyarország kultúráját és történelmét mutatja be az érdeklődőknek – gerincét immár évek óta a zenei program adja. Ennek részeként lép fel Szabadi Vilmos hegedűművész ma és holnap, előbb Monsban, majd a belga fővárosban; az egyetlen olyan magyar muzsikusként, aki nem hazai, hanem helyi, belga zenészek kíséretében játszik. A koncertek műsorán Dohnányi Ernő első, d-moll hegedűversenye szerepel. A művészt Dohnányiról, a műsorválasztásról és a magyar zenei életről kérdeztük.– Dohnányi Ernő neve csak nemrégiben került ismét a köztudatba, ám műveit még mindig kevesen ismerik. – Dohnányiról érdemes tudni, hogy nemcsak külföldön, de idehaza is nagyon rég játszották a szerzeményeit. Az első hegedűversenyt, melyet majd Belgiumban eljátszunk, a szerző 1914-ben írta, a bemutató 1916-ban volt, s azóta, azt hiszem, nem is igen tűzték műsorra. A háború után pedig egészen biztosan nem, hisz Dohnányi „hivatalos” megítélése nagyon kedvezőtlen volt. Szerzeményei csak a nyolcvanas évektől kezdtek visszatérni a koncerttermekbe, s meg kell mondani, nagyon sikeresek. Persze Bachot, Beethovent mindenki ismeri, ám Dohnányi esetében ma még nem ilyen egyértelmű a helyzet. Még én magam is, ha teszem azt, tíz évvel ezelőtt megkérdezik tőlem, vajon Dohnányi hány hegedűversenyt szerzett, elbizonytalanodtam volna. Egyébként kettőt írt. Az egyiket, mint említettem, 1914-ben, még a berlini Hochschule professzoraként, míg a másodikat már tengerentúli száműzetésében, igen keserű körülmények között, hisz még Amerikában sem koncertezhetett, kizárólag tanítania volt szabad. Ez a helyzet 1958-ban változott meg, onnantól 1961-ben bekövetkezett haláláig már tarthatott hangversenyeket. – Miért volt fontos, hogy éppen egy Dohnányi-mű szerepeljen a brüsszeli koncert műsorán? – Ennek több oka is van. Maga Dohnányi felfedezése egyrészt a Hungarotonnak köszönhető, hisz a lemezkiadó cég, még az én közreműködésem előtt jóval, megkezdte a szerző zenekari, majd csellódarabjainak felvételét a Magyar Rádió és Televízió Zenekara és Vásáry Tamás segítségével. Felvettek két zongoraversenyt, majd pedig a két hegedűverseny került sorra. Ez az új CD idén januárban nagydíjat nyert Cannes-ban, a MIDEM fesztiválon. Magyar művészeket, szólistákat külföldi koncertre meghívni igen nehéz úgy, hogy valami eredeti, magyar, még kevéssé ismert darabot adhassanak elő. Van egy általános repertoár, amit az ember persze bármikor eljátszik, ám ezt a közönség bármelyik más művésztől is hallhatja, ezért kevésbé érdekes számára. Dohnányi első hegedűversenyének többek közt az az előnye, hogy könnyen érthető, „rögtön fogyasztható” darab. Már első alkalommal is élvezetes, nem kell újra és újra hallgatni, hogy az ember megértse. Másrészt unikum: szinte biztos vagyok benne, hogy a belgák eddig még soha nem hallották. A választásban az sem volt mellékes, hogy úgy hiszem, Európa leginkább arra kíváncsi, mi az, ami eredeti magyar, amit csak mi tudunk hozzátenni a földrész kultúrájához. Mindezt egyébként jó lenne, ha idehaza is tudatosítanánk magunkban. Itt nálunk, a Zeneakadémián például sajnos nem úgy tanulják a diákok a zeneirodalmat, hogy íme, ez a világ és ezek vagyunk mi, magyarok. Ehelyett a nagy klasszikusok közé csak hellyel-közzel csúszik be egy-egy magyar darab a játszott tananyagba. Többek közt ezért is jó a Hungaroton sorozata; a következő tervünk négy Hubay Miklós-hegedűverseny felvétele, aki szintén viszonylag kevéssé ismert szerző. A CD-sorozat segítségével legalább mi, magyarok képet kaphatunk arról, milyen komoly zenei élet volt itt 60-80 évvel ezelőtt. Szintén kevesen tudják, hogy a magyar hegedűiskola fogalom lehetne, ha erre kicsit odafigyelnénk, s elterjesztenénk elsősorban a magyar, majd az európai köztudatban. Magát Hubay Miklóst éppen Brüsszelből, míg Dohnányit 1916-ban Berlinből hívták haza tanítani, s ők jöttek is. Többek között azért, mert abban az időben, különösen az első világháború előtt a magyar zenei élet élénkebb volt, mint a bécsi. Az osztrák fővárosból jártak át muzsikusok hozzánk tanulni, s ez ma egyáltalán nem közismert tény, hisz Bécset tartják a klasszikus zene fővárosának. Ma azonban talán újra itt a lehetőség, hisz a magyar zenei élet most is igen gazdag, s szinte nincs olyan nagy szimfonikus zenekar a világon, ahol a koncertmester ne magyar lenne, vagy lett volna. Magyarországra igencsak jellemző, hogy egyebek híján a szellemi nyersanyagot exportálja, ami talán nem baj, csak nem szabad elfelejteni, hogy ezek az emberek magyarok, bárhol is legyenek a világon.
Jön egy hangfelvétel a Lakatos Márk-féle pedofilbotránnyal kapcsolatban