Egy túlságosan szabad ország

1999. 11. 24. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Képzeljünk el egy kétmilliós országot, amelyben a közintézmények nagy része egyszerűen nem létezik. Nincs rendőrség és posta, a telefon, a víz és a villany csak ritkán és kevés időre adatik meg a szerencséseknek, a gyerekek többségének nincs hova iskolába járnia, nem működnek a gyárak, a kórházakból elmentek az orvosok. Az utcákat eközben állig felfegyverzett idegen katonák járják, akik kérdezés nélkül lőhetnek a játék puskákkal hadonászó gyerekekre is – igaz, néha épp a gyerekek dobnak gránátot a katonákra.A nyitva tartó boltokat, benzinkutakat, piacokat a maffia és a helyi szabadcsapatok uralják, megölve vagy elkergetve mindenkit, akinek más a nemzetisége, a bőrszíne vagy a vallása. Koszovóba eljött a szabadság, de a vele járó felelősség még menekülttáborokban várja a jobb időt. Koszovó hivatalosan ma is Jugoszlávia része, mégis mindenki Macedóniából vagy Albániából lép be az országba. Aki a nem hivatalos, de annál inkább őrzött közös határon próbálkozik, egyáltalán nem biztos, hogy átjut; ha mégis, akkor gyanús idegenként fogadják. Aki Skopje felől közelít, hatalmas sorokra számíthat. Olyan magyar kamionossal is találkoztam, aki hatodik napja várta az átjutást. Civil autó ritkán jár arrafelé; a hazatérő albánok mellett a KFOR-katonákat szállító terepjárók a gyakoriak. Pristinában lassan újra felveszik az emberek a hétköznapok ritmusát, igaz, egyelőre még alig van villany, víz és távfűtés. Kinyitott pár üzlet és néhány benzinkút; az ENSZ-diplomaták szerint az UCK ellenőrzésre alatt van mindahány. Virágzanak a piacok: a jugoszláv katonaság távozása után a megmaradt lakosság kifosztotta az üzleteket, most pedig már Albánián keresztül ömlik a csempészáru, amit nevetségesen alacsony áron kínálgatnak. Márkás sportcikkek, háztartási kisgépek a reális ár töredékéért, a dollár és a márka mellett beszerezhető a legdrágább cigaretta is, és kábítószer szintén bőven található. És mindenütt svájci, német felségjelű autók, rendszámmal vagy anélkül. Nem véletlen: Koszovó az autótolvajok és -csempészek Mekkája, hiszen nincs se vám, se rendőrség, és regisztráció sem létezik. Négyezer márkáért már hatéves Mercedest, tízezerért pedig pár hónapos BMW-t kapni. Arra is volt példa, hogy az új vevő a kesztyűtartóban megtalálta a német tulajdonos bontatlan névjegykártyacsomagját. Gyakran külföldi szervezetek hivatalnokai is vásárolnak ezekből az autókból, hiszen megkímélik sajátjaikat a rossz utakon, hazavinni pedig úgysem akarják; a misszió befejeztével majd továbbadják valakinek. Sikk meghagyni az eredeti rendszámot – az EBESZ-székházzal szemben, egy pizzéria előtt például magyar rendszámú, méregdrága merdzsó parkol rendszeresen –, az igazi tulajdonos biztosan nem sejti, hogy koszovói egybenyakú fiatalok furikáznak valamikori masináján. Az ország közintézményei nehezen épülnek, hiába, az ENSZ és az EBESZ által közösen létrehozott United Nations Mission in Kosovo (UNMIK) nevű szervezet minden erőfeszítése. Igaz, az energiájuk nagy részét arra kell fordítaniuk, hogy télire minden elüldözött családnak legyen legalább egy fedett és fűthető helyisége. Az embereknek nincs hol dolgozniuk, a gyárak leálltak, a munkahelyek megszűntek. Aki nem szégyelli, sorban áll a napi ötdolláros segélyért. Kemény kérdés az is, hogy kik lesznek az irodák alkalmazottai, hiszen korábban koszovói albánnak komoly végzettséget szerezve sem volt sok esélye vezetői állást kapni (egészen mostanáig törvény tiltotta például számukra, hogy cégeket alapítsanak, ezekben társtulajdonosok legyenek). Az EBESZ indította a rendőrakadémiát is Vuctrinben, ahol pár hete végzett háromszáz hallgató. Ők most külföldről jött rendőrökkel közösen (köztük nyolc magyarral) a napokban kezdték meg a járőrözést. A külföldi diplomaták megpróbálják elősegíteni civil szervezetek, politikai pártok létrejöttét, odafigyelnek emberjogi-kisebbségi problémákra (az albánok még katolikus vallású társaikat is üldözik, és mindkét nemzet legszívesebben határain kívül látná a romákat; a macedóniai menekülttáborok most is koszovói cigányokkal vannak tele). Eltekintve az állig felfegyverzett KFOR-katonáktól és páncélozott járműveiktől, akár békésnek is tűnhet a hangulat Koszovóban. De oldalakat tesz ki a sajtóközpont napi jelentése az éjszakai incidensekről, s első munkanapján halálosan megsebesítették az EBESZ egyik bolgár diplomatáját, aki óvatlanul szerbül válaszolt arra a szerb kérdésre, hogy mennyi az idő. Olyanok is akadnak, akik a gyerekeket használják fel harci cselekményekre. Legutóbb 12 éves kamasz dobott kézigránátot egy francia páncélozott harcjárműre, a katonák szerencsére még a robbanás előtt ki tudtak ugrani. Nem véletlen hát, hogy a KFOR-újságban címlapon biztatják arra a helyi lakosokat, hogy gyerekeiket ne engedjék valósághű játék fegyverekkel játszani. Megoldatlan kérdés, mi lesz a vegyes lakosú övezetekkel. Kosovska Mitrovicán új Berlin formálódik: a folyó egyik partján az albánok, másikon a szerbek, a három hidat pedig francia fegyveresek őrzik. A szögesdróton át csak azt engedik, aki igazolni tudja, mi dolga a másik parton, ahol tébláboló fiatalok várják. Szó nélkül térnek ki útjából, de CB-rádión leadják beljebb várakozó társaiknak, hogy hogyan néz ki, aki átjött. Száz méterrel arrébb, a katonák látóterén kívül már határozott, agresszív férfiak érdeklődnek az úti cél felől, legutóbb épp egy terhes nőt verve félholtra. Sajtókártya, diplomatakitűző sem életbiztosítás, a szlávos nevűeket az albánok, a muszlimnak tetszőt a másik oldal nem tolerálja. Nekünk is akadt problémánk: a társaságunkban levő operatőrbe kötött bele pár fiatal, s csak egy szerbül jól beszélő, a város vízhálózatát ENSZ-megbízásból javító magyar munkáscsoportnak köszönhető, hogy megúsztuk verés nélkül. Mitrovica mellett Vuctrin és Kosovo polje számít konfliktusforrásnak, de akad olyan település, ahol egyetlen ott maradt szerb nyugdíjas családra vigyáz egy kilencvenfős amerikai KFOR-egység, az üzletbe is elkísérve a házaspárt! KFOR-védelem jár az UCK által kollaboránsnak minősített albánok számára is, svéd tank védi a XIII. századi szerb ortodox templomot és kolostort Gracanicában (az egyik svéd katona kiválóan beszél magyarul, szülei ötvenhatos menekültek). Fegyveresek biztosítják az ortodox miséket, és a feltárt albán sírokból előkerült holtak újratemetését. Ez a helyzet nyilvánvalóan nem tartható sokáig, a megoldás pedig még egyáltalán nem körvonalazódik. Még azt sem tudni, mi lesz a tartomány sorsa: az ENSZ főtitkára legutóbb úgy nyilatkozott, hogy nem szeretne független Koszovót, de nehezen hihető, hogy az albánok valaha is beleegyeznek abba: Belgrádhoz tartoznak. Nem egyszerű a feladata az EBESZ és az ENSZ Pristinában levő egyetlen magyar diplomatájának, Szőgyémi Andrásnak sem, aki a két szervezet egyetlen vallásügyi tanácsadója. Bár mindkét náció tagadja, hogy vallási alapja lenne a konfliktusnak, azt mindenki tudja: a muszlim egyház anyagiakkal is támogatta az UCK-t, az ortodoxia pedig nem éppen toleráns felhívásokkal heccelte híveit. A teológiát végzett magyar diplomata most minden vallási közösséget felkeres (hatot talált eddig a tartományban), és elérte: december végén, január elején egy asztalhoz ülnek megtárgyalni a közös dolgokat. Szőgyémi András a vallásosak közül a szélsőségesek által feltüzelt fiatalokat tartja a legveszélyesebb konfliktusforrásnak, de ebben a helyzetben igen fontos dologként könyveli el, hogy a vallási vezetők mindegyike legalább a szavak szintjén kész a dialógusra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.