Elkerülhetetlen áldozatok?

Az 1949-es genfi konvenció aláírásának ötvenedik évfordulója alkalmából a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága egy éve bocsátotta közre A háború hangjai című felmérését, amelyben a hadviselő felek magatartásának szabályai és a gyakorlat közötti különbséget kutatták négy olyan országban, ahol a civil lakosság tömegeit sújtották törvénytelenségek. Ez a munka képezte a nemezetközi szervezet most véget ért genfi konferenciájának egyik fő vonulatát, részletezve Bosznia-Hercegovina, Kolumbia, Szomália és Libanon népének háborús jogsérelmeit. Bosznia-Hercegovina népének jó részét erőszakkal mozdították el lakóhelyéről a harcok idején, amikor a lakosság 29 százaléka fogott fegyvert. 73 százalékuk véli úgy, hogy a katonáknak nem kötelességük teljesíteniük „bizonyos dolgokat” az ellenséges erőkkel szembeni harc folyamán, 82 százalékuk szerint büntetni kell a háborús bűnök elkövetőit, ám 32 százalékuk úgy véli: elfogadható, ha az ellenség gyengítése érdekében a civil lakosságot megfosztják az élelemtől, a víztől és a villamosságtól, 40 százalékuk pedig nem látott kivetnivalót a gyalogsági aknák civileket is veszélyeztető használatában. A kolumbiaiak többsége úgy vélte: az országukat sújtó konfliktus „távoli és zavaros” az átlagpolgár számára – írja a Le Monde. 12 százalékuk veszítette el legalább egy szülőjét és csak 30 százalékuk vélte úgy, hogy valaha béke virrad országukra. 92 százalékuk szerint a küzdő feleket a civileknek kell ellátniuk, 25 százalékuk elfogadhatónak vélte a kínvallatás alkalmazását fontosnak ítélt információk esetében. Szomáliából tudvalevőleg kiüldözték a nem-zetközi segély- és humanitárius szervezetek képviselőit az egymással szemben álló fegyveres klánok, a Vöröskereszt csak Nairobiból szerezhetett „interjúalanyokat”. A szomáliaiak 88 százaléka tapasztalt közvetlen lakhelyén háborús cselekményt, 65 százalékuknak ölték meg családtagját. Öt szomáliaiból csak négy véli úgy, hogy a harcban álló feleknek a lehetőségekhez képest ódzkodniuk kell a civilek meggyilkolásától. Míg csak 8 százalékuk foglalt állást a gyermekek és öregek legyilkolása ellen, 36 százalékuk ellenségesen vélekedett a nemzetközi szervezetek beavatkozásáról. A cédrusok földjén irtózatos áldozatokat követelt a polgárháború, melynek során a 3,5 milliós Libanonban 15 ezren vesztették életüket. Nemcsak a 800 ezer menekült emlékezteti a nemzetet a történtekre, tízből hárman szüleiket is elveszítették. A megkérdezettek 68 százaléka úgy vélte, a háborúban álló felek „hagyják békén a civileket” – ám 25 százalékuk elfogadhatónak tartja az ellenséges oldal civil lakosságának kiéheztetését háború esetén. Európában és az Egyesült Államokban is végeztek hasonló felméréseket, melyekből kitűnik, hogy a franciák elkötelezettebbek egy nemzetközi akcióban való részvétel mellett, 63 százalékuk helyesli országuk „bevetését” e célból, szemben az angolok 55 vagy az amerikaiak 43 százalékával. A franciák 62 százaléka véli úgy, hogy a háborús bűnök elkövetőit felelősségre kell vonni nemzetközi bíróság előtt, velük csak az amerikaiak 40 százaléka értett egyet. Az amerikaiak „keményebben” ítélik meg a háborút, az atrocitások 54 százalékuk szerint elkerülhetetlenek (a franciák 56 százaléka ezt elkerülhetőnek véli). Élesen megoszlik a francia és az amerikai mintavétel abban a kérdésben, hogy a megkérdezettek elfogadhatónak találják-e a háborús cselekmények kiterjesztését civilek lakta területekre is. Míg a francia válaszadóknak ezt csak 18 százaléka látta elfogadhatónak, az amerikaiak 44 százaléka úgy vélte: a háború része az, hogy a háborús ellenféllel – ha a szükség úgy hozza – a lakott területek kellős közepén szálljanak harcba. Egyetlenegy kérdésben értett egyet (85 százalékos, egységes átlagban) az Újvilág és az öreg kontinens „nyugati” közvéleménye: a túszok kivégzését még akkor is elítélték, ha a szemben álló fél ezt megteszi háborús helyzetben.