Elszigetelődés az eurótól

A közös európai valuta ellenzői veszélyeztetik sok ezer brit alkalmazott állását – figyelmeztette hallgatóit Birming-hamben a Brit Gyáriparosok Szövetségének évi konferenciáján Gordon Brown pénzügyminiszter.Brown szavai nem jelentenek változást a kormánypolitikában. Elvégre ő is, a miniszterelnök is számtalanszor hangoztatta már az európai integráció fontosságát Nagy-Britannia gazdasági jóléte szempontjából. Ugyanakkor egyikük sem mondott soha többet, mint hogy az Egyesült Királyságnak akkor kell belépnie a valutaunióba, amikor erre a legkedvezőbbek a gazdasági viszonyok. Miért volt szükséges Gordon Brown intése? A Financial Times, a brit pénzügyi és üzleti körök napilapja a konferencia előtt közvélemény-kutatást végeztetett ezer különböző nagyságrendű brit gyártó vállalat részvételével. Az adatok kiábrándítók az európai integráció és az euró hívei számára, mert teljes megosztottságot tükröznek. A megkérdezett vállalatok körülbelül fele-fele arányban oszlanak meg abban a kérdésben, hogy elfogadja-e az ország az eurót valutája gyanánt a font sterling helyett. Az általános kép az, hogy a kisebb vállalatok csekély többsége ellenzi, a nagyvállalatok hasonlóan csekély többsége pedig támogatja az euró mielőbbi elfogadását. A legnépszerűbb álláspont az, hogy „igen, de nem most” – ami megfelel mind a kormány, mind az ellenzék magatartásának. A kormány azonban a Tony Blair erőteljes vezetéséről alkotott képet megcáfolva jobban szeretné, ha a társadalom, vagy legalább az üzleti és gazdasági döntéseket hozó üzleti közösség egyértelműbben jelezné óhaját. Ez a felemás magatartás azonban nyilvánvalóan tükrözi mind az egész társadalom, mind az üzleti világ felfogását. Nagyon kevesen vannak, akik előtt nem világos, hogy Nagy-Britannia gazdasága keservesen megsínylené, ha az ország kilépne az Európai Unióból, vagy akár csak az unió naprendszerének olyan külső bolygója lenne, amely távol-tartja magát az integrált közösségi élettől. Az Egyesült Királyság soha többé nem lesz gazdasági vagy ipari autokrácia, mindig szüksége lesz európai társaira. Ami a brit lakosság többsége számára az integráció nagyobbára szükséges rossz, keserű pirula, amelyet le kell nyelni a puszta életben maradás kedvéért, nem pedig eszmény, amelyet minél előbb meg kell valósítani. „Uram, add, hogy jó legyek, de ne rögtön” – fohászkodott a monda szerint ifjúkorában Szent Ágoston. Nagy-Britannia népe is jól tudja, hogy a gazdasági üdvösség útja az európai integráció, de előbb még szeretné élvezni egy ideig a nagyobb függetlenség pogány örömeit. A közvéleményszondában részt vevő ezer cégnek több mint egyharmada válaszolt úgy, hogy óhajtja a font felcserélését euróra, de nem most. Tony Blair tehát nem számíthat arra, hogy az üzleti világ jár majd elöl a valutaunió felé vezető úton. Amint Sir Clive Thomp-son, a Brit Gyáriparosok Szövetségének elnöke fogalmazott, „a vita végkifejlete szempontjából döntő fontosságú lesz, hogy hajlandó-e a kormány vezetni”. Meg kell vallani: Tony Blairt ritkán éri az a szemrehányás, hogy nem elég erőteljesen kormányoz! A konzervatív ellenzék számára sem örömteli olvasmány a szondáról kiadott jelentés. A megkérdezetteknek mindössze öt százaléka helyeselte William Hague tory ellenzéki vezető elképzelését, hogy az ország semmi esetre se lépjen be a valutaunióba a jelen és a következő parlament mandátuma alatt. Az igazság az, hogy ők is belépést akarnak – csak éppen mások által kierőszakoltat.