Emlékezés Mansfeld Péterre

1999. 11. 05. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma emléket állítunk a nemzet egy dicsőséges pillanatának, és annak a fiatal embernek, aki sok más társával együtt ennek a pillanatnak nevét és arcát kölcsönözte. A dicsőség mementói mifelénk azonban nem diadalívek, nem győzelmi obeliszkek, hanem fejfák, temetői parcellák, golyólyuggatta házfalakra szögezett emléktáblák. Azt a pesti srácot, akire most emlékezünk, a történelmi pillanat lánglobbanása örökítette meg, most már minden korokra 18 esztendősnek. A hatalom, amely Mansfeld Pétert és társait – tollal és fegyverrel – nemcsak az élők sorából, hanem emlékezetünkből is ki akarta törölni, gaztettével kettős jelképpé tette. Így lett Mansfeld Péter a szabadságvágy és a bátorság jelképe, kivégzésének módja pedig a cinikus megtorlás, a gyáva diktatúra szimbóluma, egyszer és mindörökre. Emléktáblájával magunkat és utódainkat is emlékeztetjük arra: tudjuk, Mansfeld Péter miért adta életét. Az új és újabb nemzedékek mindig is megpróbálták elképzelni az apáikkal megtörtént dolgokat, újraélni és felidézni megszemélyesített múltjukat. Különös módon, mi, a forradalom után született generáció tagjai, a 43 évvel ezelőtti őszi napokat sokáig csak fekete-fehérben tudtuk magunk elé idézni, mint egy gyűrött fényképet, dokumentumfilmet vagy híradórészletet. Emlékezetünk vásznán szokatlan külsejű, egyforma kabátba öltözött emberek mozogtak, fülünkben pedig sokáig a hivatalos hírmagyarázók propagandaszövege, szüleink suttogása és egy recsegő, távoli rádióhang keveredett. Bennem ez a kép akkor változott meg végérvényesen, amikor jó néhány évvel ezelőtt megismertem Mansfeld Péter történetét. A környező házak többsége már a háború idején, már akkor is itt állt, amikor Mansfeld Péter megszületett. Ide, a Medve utcai iskolába járt. Nem hősnek, hanem középcsatárnak készült. 1955-ben még helyi futballbajnokságot szervezett, és csapatkapitánya lett az általa alapított Rózsadombi Kinizsinek. Nem volt még 16 éves, amikor kitört a forradalom. Kezdeményező és kalandvágyó természete hamar az első vonalba sorolta. Az októberi napokban a Széna téri felkelőkhöz csatlakozott, fegyvert és élelmiszert szállított a harcolóknak. A szovjet támadás sem törte meg, már másnap, november 5-én fegyvereket zsákmányolt a volt belügyminiszter házából. A forradalom leverése után, 1958 februárjában néhány barátjával együtt úgy döntött, hogy nem bújhatnak meg a megtorlás és a terror idején sem. Azt tervezték, hogy kiszabadítják a bebörtönzött forradalmárokat és lefegyverzik a gyűlölt pufajkásokat. A romantikus vállalkozás mindjárt az első akció után meghiúsult, február 19-én a csoport tagjait letartóztatták. Perük eredetileg köztörvényes ügynek indult, de a vád hamarosan átalakult politikai bűncselekménnyé. Mansfeld Péter, mint a per másodrendű vádlottja szerepelt. Vallomásával szándékosan magára vonta a Kádár-rendszer bíróságának figyelmét. Tudta, hogy barátja, a csoport valódi vezetője, már betöltötte a 18. életévét, ő pedig bízhatott abban, hogy fiatal kora megmenti a legsúlyosabb ítélettől. Első fokon valóban életfogytiglant kapott. A kádári hatalom azonban látványos és egyértelmű bosszút, elrettentő megtorlást akart. Kivárta, amíg Mansfeld Péter nagykorú lett, és 1959. március 19-én – 9 nappal 18. születésnapja után – a Legfelsőbb Bíróság halálra ítélte. Az ítéletet 48 órán belül végrehajtották. Így lett Mansfeld Péter a megtorlás legfiatalabb áldozata. A mai nap utolsó leverettetésünk 43. évfordulója. November 4. a megtöretés és a megtorlás, a behódolás és a hazugság korszakának kezdete és jelképe. Arra biztat minket, ne feledjük: kétféle történelmi hagyomány öröksége kísérte az elmúlt évtizedeket. Sokak lelkében, a féltve őrzött ereklyék között ott élt október 23. emlékezete, a szabadság és a nemzeti függetlenség vágya. Ezzel élesen szembenáll a létező szocializmus, november 4. hagyománya, amelyre a megtorlás évei után a megalkuvás és az alakoskodás rendszere épült. Ma ismét sokan és sokat beszélnek a nemzeti megbékélésről. Nem tehetünk azonban úgy, mintha nem ismernénk ’56 kettős hagyományát. Mansfeld Péter emléktáblája előtt kimondhatjuk: 1956-tal kapcsolatban mindeddig elmaradt a katarzis és a vele járó megtisztulás. A megtorlás végrehajtói, a történelem meghamisítói ma is közöttünk élnek. Bíznak abban, hogy a hazugság hosszú évtizedei láthatatlanná tévő varázssipkát rajzoltak a fejük köré. Azt remélik, ha nem megbocsátásról, hanem megbékélésről beszélnek, elfelejtjük: van miért bocsánatot kérniük. Mansfeld Péter és a pesti srácok emléke azonban folyamatosan figyelmeztet bennünket: 43 év távlatából sem moshatjuk össze a gyilkost az áldozattal. Nem helyezhetjük egymás mellé, a felejtés mindent befogadó gödrébe dicsőséges halottainkat dicstelen kivégzőikkel. Az igazság kimondása, a felelősök megnevezése nélkül nem lehet béke a lelkekben. Sem az ország, sem a helyi közösség jövője nem épülhet hazugságra. El kell végre választanunk az erényt a bűntől, a hűséget az árulástól. Erre kötelez minket Mansfeld Péter emléke is. A fenti beszédet Bencze B. György, a főváros II. kerületének polgármestere mondta el csütörtökön Mansfeld Péter emléktáblájának leleplezésekor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.