időjárás 23°C Medárd 2023. június 8.
logo

Fellendülés, de meddig?

T. B.
1999.11.21. 23:00

„A valós idejű adatok valóságos lavinája lehetővé tette az egy termékre jutó munkaórák számának jelentős csökkentését, és olyan új termékek széles körű termelésbővülését, amelyek előállítása felszívta a korábbi termelési szint és szerkezet fenntartásához immár szükségtelen munkaerőt” – nyilatkozta egy hónapja Alan Greenspan amerikai jegybankelnök egy technikailag megújult, javuló amerikai gazdaságra utalva. A termelékenység javulását mutató statisztikákra utalva Bill Clinton egyik beszédében megjegyezte: „Ez nem csak egy, a Szövetségi Tartalékalap (központi bank), a pénzügyminisztérium és a Wall Street közgazdászai számára fontos általános statisztika.” A jól alakuló termelékenység ugyanis „az átlagos amerikaiak számára a növekvő összegű fizetési csekkek, a nagyobb biztonság és a lehetőségek kulcsa”. Két héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra az Egyesült Államokban a munkaügyi minisztérium az ottani termelékenységre vonatkozó harmadik negyedéves adatokat, amelyek rekordszintű növekedést mutatnak. A munkaerő termelékenysége (kibocsátás/munkaóra) például éves szinten 4,2 százalékkal növekedett – úgy, hogy a bérek naggyjából változatlanok maradtak. Ez ugrásszerű fejlődést jelent a nyolcvanas évek évi 1,1 százalékos átlagához képest. A nyilvánosságra került adatok növelték a befektetők körében azt a hitet, hogy az USA gazdasága immár új pályán növekszik tovább, és ezt az optimizmust a Fed mérsékelt nagyságú kamatemelése sem tudta megtörni. A korábbi alacsony termelékenységnövekedési ütem a lelassulás (vagyis 1973) óta aggasztotta az ország közgazdászait, a világháború végétől 1973-ig ugyanis a 2,9 százalékos átlagos növekedés nagyobb növekedési ütemet tett lehetővé. Sokak számára úgy látszik, most újra beköszöntött az „aranykor”, a magasabb termelékenységnövekedés kora, ami a gazdaság gyorsabb bővülését teszi lehetővé az infláció felgyorsulása nélkül. A mutatók alakulásában a fordulópont 1995 második felében következett be. A munkaerő termelékenysége ettől kezdve máig évente átlagosan 2,6 százalékot javult. A termelékenység látványos javulása az új növekedési korszak eljöttét bizonygatók szerint az információtechnológia megnövekedett gazdasági szerepével és gyors fejlődésével magyarázható. Ezek szerint tehát mára nem igaz Robert Solow 1987-es kijelentése: „Bárhol tetten érhető a számítógépkorszak – kivéve a termelékenységi mutatókat.” Az azóta sokat idézett megjegyzés az információtechnológia hetvenes évek végétől megfigyelhető robbanásszerű fejlődésének és a számítástechnikai eszközök rohamos áresésének kényelmetlen körülményét szögezte le – e fejlődés tudniillik a gyengélkedő gazdaság teljesítőképességére láthatólag semmilyen hatással nem volt. Erre a jelenségre már akkor sok közgazdász hozta fel magyarázatként, hogy a nagy sajtóvisszhang ellenére az információtechnológia szerepe még elenyésző ahhoz, hogy észlelhetően javítsa a gazdasági teljesítményt. Ez a gazdasági szerep napjainkra nőtt akkorára – hangzik a széles körben elfogadott érv –, hogy a gazdaság már a statisztikákban kimutathatóan is magasabb növekedési pályára állt. Ezeket a statisztikákat egyébként – évekkel ezelőtt, a roszszabb termelékenységi mutatók idején csakúgy, mint manapság – sokan alkalmatlannak tartják arra, hogy a számítógépiparnak a termelékenységre gyakorolt hatását vizsgálják. A számítástechnikai eszközök árát a termékek technológiai színvonalának gyors növekedése miatt nehéz összehasonlítani, így a pénzértéken nyilvántartott információtechnológiai beruházások valódi nagyságát nehéz felmérni. A számítástechnika legnagyobb felhasználója ráadásul a szolgáltatói szektor (például biztosítótársaságok, bankok, befektetési szolgáltatók), ahol a kibocsátás – főleg a munkatermelékenység (az ebben a szektorban elterjedt rugalmas munkaidő és túlóra) – mérése igen bizonytalan. Mekkora értéket teremt egy bank? (Sokak szerint semekkorát; ez a vélemény a hazai viszonyokat tekintve még elfogadhatónak is tűnik.) Vagy egy biztosító? (A tengerentúli közvélemény jelentős része szerint is semekkorát.) E kérdésekre azok a közgazdászok sem tudtak kielégítő választ adni, akik a kormány statisztikai módszereit teljesen elhibázottnak tartják. Az „új gazdaság” beköszöntének gondolatával kapcsolatban persze vannak szkeptikusok is. A nem megfelelő statisztikai módszerekkel ugyanis éppen felfelé torzított termelékenységi adatokat is produkálhatott a kormány. Az informatika fejlődése pedig sokak szerint rossz pályán halad, emiatt a számítógépek használata sokszor éppen megnehezíti egy vállalat dolgát, rontja a termelékenységet. Az informatikai fejlődés sokat ostorozott jellemzője, hogy a gyors technikai fejlődés miatt a felhasználók folyamatos beszerzésekre kényszerülnek, holott a nagyobb számítástechnikai kapacitásra semmi szükségük. Ez a probléma most a Microsoft bírósági elmarasztalása kapcsán is reflektorfénybe került, a szoftveróriás ugyanis a kritikusok szerint ékes példáját mutatja a nagy sajtóvisszhangot keltő, látványos termékfejlesztéseknek, amelynek eredményei sokszor megbízhatatlan és a réginél nehezebben használható rendszerek. A londoni Independent Robert Gordon közgazdászt idézi, aki szerint a meredeken emelkedő termelékenységi mutatók egyik oka, hogy az ipar termelékenységében két-három éves ciklusok figyelhetők meg, az amerikai gazdaság pedig éppen egy felívelő szakaszban van. A másik ok Gordon szerint, hogy a számítástechnikai eszközök gyártása terén tapasztalható gyors fejlődés ellensúlyozza a többi „hagyományos” iparág – a korábbinál inkább rosszabb – termelékenységnövekedési indexét. „Nem volt gyorsulás a termelékenység növekedésében a gazdaság azon 99 százalékában, amely a számítógéphardvert gyártó szektoron kívül esik, azon a javuláson kívül, amelyet az árfelmérés és a normális (és enyhe) ciklikus változás igazol” – állítja a professzor. Az információtechnológia gyors fejlődése persze nemcsak a termelékenységen keresztül javíthatja az életszínvonalat. A mindennapi életet megkönnyítő elektronikus bevásárlás, a munkába járást sokszor feleslegessé tevő távmunka mind olyan dolgok, amelyek hatását nagyon nehéz számszerűsíteni. Az olyan közvetlen gazdasági hatású jelenség is, mint az internetes részvénykereskedelem, nem az össztermelésre, hanem inkább a vagyon elosztására gyakorol társadalmilag jótékony hatást. A részvényesek számának az Egyesült Államokban már korábban megfigyelt növekedését a hálón keresztüli befektetési lehetőségek tovább gyorsították. Mindezek a pozitívumok azonban nem adják meg azon befektetőknek a választ, akik azon rágódnak, hogy vajon „fenntartható-e” az USA tőkepiaci boomja, mennyire támasztja alá a részvényárak növekedését a termelékenység javulása. A bölcs szakértőként óvatosságra intő és az évek óta összeomlást „szimatolók” a történtek tükrében nem sok hasznosat tudnak a befektetőknek mondani. Ezek az emberek mindig azért ügyködnek a képernyőn, hogy részvénypiaci tranzakciókat generáljanak. Az az igazság, hogy bárki, aki egy olyan vállalatnak dolgozik, amelynek a bevételei értékpapír-tranzakciókból származnak, érdekelt abban, hogy ügyfelei ne legyenek hosszú távú befektetők”. Martin Zweig, az 1987-es krach megjóslója például „mindig híres marad, mivel a Wall Street Week című tévéprogramban helyesnek bizonyult pesszimista jóslata. A probléma az, hogy azóta Marty minden 18 hónapban kijelenti, hogy ez fog történni most is, meg most is, de még nem történt meg.” A hírügynökség tudósítója megemlít még más, egykor híres „jósokat”, akik azóta nem tudták megismételni szerencséjüket, majd sokat sejtetően hozzáteszi, hogy most Alan Greenspan áll az előrejelzési piramis csúcsán. Szegény befektetőknek tehát megint maguknak kell dönteniük a saját pénzükről.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.