Fesztiválmérleg

Lesz hát szabad estém, sóhajtottam föl a hét végén, amikor a Budapesti Őszi Fesztivál véget ért. A megállapítás nem álságos: a kritikus fizikai erőnlétét fenyegeti a naponként új élményeket kínáló rendezvénysorozat. De korántsem a szellemi érdeklődés megcsappanását jelzi. A Budapesti Tavaszi Fesztivál kishúga lassacskán fölcseperedik. A klasszikusok halhatatlansága örök érték, nincs mit vitatni rajta, s a közönség is „bejön rá”. Ezzel szemben korunk többé-kevésbé friss, olykor épp ősbemutatószámba menő alkotásait nehezebb mérlegre tenni, s műsorra tűzésük mellett dönteni. Kis költségvetésről lévén szó (a Budapesti Tavaszi Fesztivál – már méreteinél, céljainál fogva is – többszörösét kapja) nem kérhetjük számon a nagy hírű külhoni együttesek hiányát. Örülnünk kell azoknak a kisebb formációjú (de annál frenetikusabb művészi élményt nyújtó) kamaraegyüttesek meghívásának és fölléptetésének, amelyeket évek óta ünnepelnek a muzsika metropolisaiban. És azoknak a klasszikussá érett, kortárs magyar zeneszerzőknek, akiket itthon nemigen hallhatunk. Életre szóló élménnyel a tarisznyájában tért haza például az MTA kongresszusi termét zsúfolásig megtöltő, jobbára szakmai közönség, amely Kurtág György megrendítően letisztult műveit hallgathatta meg az Orlando Ensemble – Kurt Widmer énekes és Mircea Ardeleanu ütőhangszeres – elmélyült előadásában; kortárs hazai zeneszerzők legjava „termését” mutatta be a világhírű Eötvös Péter az UMZE Kamaraegyüttessel. Ilyenkor, az egybeesések vagy a nagyobb érdeklődés miatt, érdemes volna elgondolkozni azon, hogy – a külföldi fesztiválok bevett szokásai szerint – egy-egy koncertet megismételjenek. De hát ez nyilván költségfüggő. Különben csakugyan bosszantó a műsorok gyakori kereszteződése; jómagam alig jutottam el a Soros Stúdiószínházi Napok egyik-másik előadására, holott a darabcímek és előadóik vonzóak voltak. Annál megrendítőbb élményben részesültem a lengyelországi Teatr Cogitatur Hölderlint megidéző, szuggesztív és szokatlan jelrendszerben fogant előadásán, vagy a tánc birodalmából, a kanadai Marie Chouinard Sztravinszkij Tavaszi áldozatának lenyűgözően temperamentumos, eredeti produkcióján. Végszóként csak annyit: ami a hazai táncszínház műfajának művelését illeti – csak üdvözölhetem a világhírű Chouinard-társulat meghívását: pontosan lemérhető, mit kell még a mieinknek behozniuk.