Fesztiválmérleg

Metz Katalin
1999. 11. 04. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lesz hát szabad estém, sóhajtottam föl a hét végén, amikor a Budapesti Őszi Fesztivál véget ért. A megállapítás nem álságos: a kritikus fizikai erőnlétét fenyegeti a naponként új élményeket kínáló rendezvénysorozat. De korántsem a szellemi érdeklődés megcsappanását jelzi. A Budapesti Tavaszi Fesztivál kishúga lassacskán fölcseperedik. A klasszikusok halhatatlansága örök érték, nincs mit vitatni rajta, s a közönség is „bejön rá”. Ezzel szemben korunk többé-kevésbé friss, olykor épp ősbemutatószámba menő alkotásait nehezebb mérlegre tenni, s műsorra tűzésük mellett dönteni. Kis költségvetésről lévén szó (a Budapesti Tavaszi Fesztivál – már méreteinél, céljainál fogva is – többszörösét kapja) nem kérhetjük számon a nagy hírű külhoni együttesek hiányát. Örülnünk kell azoknak a kisebb formációjú (de annál frenetikusabb művészi élményt nyújtó) kamaraegyüttesek meghívásának és fölléptetésének, amelyeket évek óta ünnepelnek a muzsika metropolisaiban. És azoknak a klasszikussá érett, kortárs magyar zeneszerzőknek, akiket itthon nemigen hallhatunk. Életre szóló élménnyel a tarisznyájában tért haza például az MTA kongresszusi termét zsúfolásig megtöltő, jobbára szakmai közönség, amely Kurtág György megrendítően letisztult műveit hallgathatta meg az Orlando Ensemble – Kurt Widmer énekes és Mircea Ardeleanu ütőhangszeres – elmélyült előadásában; kortárs hazai zeneszerzők legjava „termését” mutatta be a világhírű Eötvös Péter az UMZE Kamaraegyüttessel. Ilyenkor, az egybeesések vagy a nagyobb érdeklődés miatt, érdemes volna elgondolkozni azon, hogy – a külföldi fesztiválok bevett szokásai szerint – egy-egy koncertet megismételjenek. De hát ez nyilván költségfüggő. Különben csakugyan bosszantó a műsorok gyakori kereszteződése; jómagam alig jutottam el a Soros Stúdiószínházi Napok egyik-másik előadására, holott a darabcímek és előadóik vonzóak voltak. Annál megrendítőbb élményben részesültem a lengyelországi Teatr Cogitatur Hölderlint megidéző, szuggesztív és szokatlan jelrendszerben fogant előadásán, vagy a tánc birodalmából, a kanadai Marie Chouinard Sztravinszkij Tavaszi áldozatának lenyűgözően temperamentumos, eredeti produkcióján. Végszóként csak annyit: ami a hazai táncszínház műfajának művelését illeti – csak üdvözölhetem a világhírű Chouinard-társulat meghívását: pontosan lemérhető, mit kell még a mieinknek behozniuk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.