Gettókból szabadulni

1999. 11. 03. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többszörös gettóban érzik magukat azok a kolozsvári színinövendékek, akik a napokban vérbő, ötletteli előadásukkal a budapesti közönségnek is bizonyították, hogy amíg Erdélyben ilyen előadások születnek, addig – az érkező rossz hírek ellenére – a romániai magyar színjátszás csak képzelt beteg...Nyolc végzős vizsgaelőadásaként került színre Moliére Képzelt beteg című bohózata, de a produkció a vártnál is jobban kinőtte magát: Kisvárdán, a kisebbségi színházak fesztiválján például több (köztük közönség-) díjat nyertek vele. A Tháliába a Vendégségben Budapesten című sorozat részeként jutottak el. A határon túli magyar színházi esteket a főváros, a Kapocs Alapítvány és a befogadó színház szervezi immár második éve. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen nyolc esztendeje alakult színművészeti tanszék – a diákok szerint – kakukktojás az intézményen belül, hiszen sem infrastruktúrája, sem oktatói karának összetétele nem alkalmas ilyesféle tevékenységre. A magyar szak még ezen belül is mostohagyerek: sok elméleti tárgyat azért tanulnak például román nyelven, mert egyszerűen nincs magyar oktató. A gettófalak a szakmán belül is érzékelhetők – állítják, hiszen Erdélyben (és Magyarországon is) a támogatók és a színházi közvélemény csak a marosvásárhelyi színiakadémiával számol, nekik küldve a fesztiválmeghívókat és a címzett támogatást. A fiatalokat a Kolozsvári Állami Magyar Színház vette a hátára. Ez nagy előnyt jelent (egyből a mély vízbe kerülve a diákok megtapasztalhatják egy működő struktúra belső szerkezetét, működését), ugyanakkor a hétköznapokkal túl korán megismerkedő fiatalokban sérül a rájuk jellemző életkedv, világmegváltó hit. „Egyszerű szakma lesz számukra a színészet, és csak ritkán élmény” – fogalmaz a végzősök szakmai irányítója, a Budapesten bemutatott darabot is rendező Keresztes Attila, aki szerint a színház az ottani rendszerváltást megelőző, akkor nagyon is jogos, magyarságmentő sündisznóállásból még nem talált ki igazán. A fél tucat magyar csatornát és ennél is több román nyelvű kereskedelmi adást kínáló kábeltévék elől már nem lehet elcsalni a nézőt az ábécé egyszerű ismételgetésével, azt pedig kevesen merik megpróbálni, hogy új utakat keresve esetleg még a megmaradt kevés nézőt is elriasszák. Egy öttagú család színházjegye ma már befektetésnek számít Romániában – ennek ellenére sem szabad állandóan Tamásit játszani csak azért, hogy folyamatosan telt ház legyen. A kolozsvári színház primőr szinten már nem politizál – egyszerű és bonyolult emberi gondolatokat és problémákat feszeget, az egyetemes világról beszél, és ebben a világban természetesen benne van Erdély is. Talán ennek a mentalitásnak köszönhető, hogy az utóbbi időben Európában komoly rangot vívott ki magának Tompa Gábor társulata – igaz, Kolozsváron nem gyarapodtak a nézők. A fiatal csapat azt szeretné, ha a hat korábbi és a két frissiben alakult erdélyi magyar társulat valamelyike együtt szerződtetné le őket. A „sárban-vérben” közösen eltöltött idő igazi csapattá csiszolta a társaságot, külön-külön nehezebben tudnak boldogulni. Hasonló együttmaradásra már volt példa a marosvásárhelyi színinövendékek esetében. Nehezebben esik szó a jövőről – az ország gazdasági mélyrepülése a kultúrára is komoly befolyással van. A nagy hírű bukaresti színiakadémián kevés a jelentkező, pótfelvételit kellett hirdetniük, a nemzeti színház csődöt volt kénytelen bejelenteni, a nemrégiben visszhangos európai sikert arató krajovai társulatból pánikszerűen szerződnek el a színészek. Átjárás alig van a két kultúra között, mindkét nyelven játszó fiatal színész csak szabályt erősítő kivételként akad. Csak a szerencséseknek jut magyarországi filmszerep (Romániában még kevesebb film- és tévéjáték készül, mint nálunk), a színészeknek albérletre is alig jut, nemhogy Bukarestbe és Budapestre járjanak tanulni más társulatok előadásaiból. Kellő alázattal a semmiből is lehet színházat teremteni – vallják a fiatal kolozsváriak, akik akár sátorban lakva is elmennek bárhova, hogy megtudja róluk a világ: léteznek, akarnak és szeretnek dolgozni. És még mindig hisznek abban, hogy a kedvezőtlen tünetek ellenére az erdélyi magyar színjátszás csak képzelt beteg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.