Hal(l)adás

Szüleim nemzedékére felejthetetlen benyomást tett az 1945 utáni, Magyarországon addig elképzelhetetlen politikai-társadalmi felfordulás. A kommunisták – szovjet fegyverek fedezetében végrehajtott – totális hatalomátvétele pár év leforgása alatt eluralta az élet minden területét és pillanatát, a családi- és magánéletet beleértve. A mindenható Párt, élén tévedhetetlen vezetőivel, normákkal szabályozta a munka- és sportteljesítményeket, a kívánatos gyermekek és a szükséges napfényes órák számát, figyelme mindenre kiterjedt, az elvszerű várostervezéstől a vendéglátásig, a szocialista-realista operettől az öltözködésig. Még a helyes beszéd „használatát” is előírták, az átmenetileg polgártársnak szólított dolgozókból hamarosan elvtárs lett, a „továris” szó mellett egyre több szovjet kifejezés lopakodott be Pázmány Péter és Kosztolányi Dezső nyelvébe. Az orwelli „duplagondol” és „újbeszél” hőskorának egyik, importált vívmánya lett a mindenható jelző: „haladó”. Ezzel a kulcsszóval minősítettek a társadalmi létrán viceházmesterből lakóhelyi pártbizalmivá emelkedett szeminá- riumvezetők minden fontos, nem ritkán életbevágó dolgot. Nagybátyámtól tudom, hogy ezek az újsütetű népnevelők a „haladó” szót két l-lel ejtették, úgy gondolván talán, hogy így meggyőzőbben, nagyobb nyomatékkal hat. Bizonyos fokig a rendszerváltó nemzedékhez tartozván, arra gondoltam, azt reméltem: csak a régmúlt lidérces emlékeként marad fenn ez a fajta politikai terminológia. Egy váltás rendszer elég egy életre, élő műfajként nem fogok már találkozni ilyesmivel. Tévedtem. Kezemben tartom a kései utódpárt, az MSZP szegfűvel hitelesített brosúráját, amely a „Haladó Magyarországot Európában” címet viseli, és egy „Haladó Európai Irányzat” nevű párton belüli képződmény vitaanyagát (vitájszkij mátyériál) képezi. A rajta lévő dátum – 1999. augusztus – végképp eloszlatja kételyemet: nem a Párttörténeti Intézetből kiselejtezett archív propagandafüzetet olvasok, hanem valóságos, jelen idejű dokumentumot. „Az Orbán-kormány eddigi tevékenysége nyilvánvalóvá tette, hogy hiteltelenebb, dilettánsabb, rosszindulatúbb és korruptabb, mint bármelyik elődje a magyar demokrácia történetében. A felelős baloldalnak ebben a helyzetben meghatározó szerepe van. Bizonyítania kell, hogy méltó örököse a magyar történelem haladó irányzatainak, rendelkezik szilárd értékrendszerre alapuló programmal, amely a magyar nemzet egészének érde- keit és biztos jövőjét tartja szeme előtt.” Ez tehát a felütés, egy kissé mintha demagógnak tűnne, ám a folytatás sem rossz: „A FIDESZ – FKGP-nek köszönhető – hajszálnyi választási győzelme rémületet keltett a külföldi befektetők körében. Azonnal zuhanni kezdett a tőzsde árfolyamindexe, mértékadó nyugati gazdasági lapok pesszimista elemzé-seikben óvtak mindenkit (sic!) a magyarországi beru-házásoktól.(...) A Magyar Mezőgazdaság (sic!), amely 1994. és 1998. között ismét közelíteni kezdte az európai szintet, a jobboldali pártok elvtelen alkujának áldozatává vált.(...) Mi, haladó baloldaliak, az európai Magyarorszá-gért küzdünk, ezért készek vagyunk arra, hogy az ország irányítását bármikor, bármilyen körülmények között átvegyük az arra alkalmatlannak és méltatlannak bizonyulóktól. Az Új irány: Haladó Baloldal” – mutat rá az agit.prop. munkaanyag, leszögezve, hogy ők „alkotják a haladást leginkább segítő politikai középerőt Magyarországon”. Ennyi talán elég is kóstolónak ebből a bornírt baromságból, amit kiadóként Szanyi Tibor, felelős szerkesztőként Kalmár Szilárd jegyez. Még polgári szemmel, első blikkre is megállapítható, hogy az elvtársak le vannak maradva egy brosúrával. Hal(l)adó elődeikkel szemben ők már a tőzsdeindexért aggódnak a hároméves tervek sikere helyett, a nemzetközi burzsoázia tőkebefektetését szorgalmazzák a külföldi vállalatok államosítása helyett, ám a lényeg ugyanaz. A kulcsszó: haladás. Az, ami Magyarországon, 44 évnyi folytonos jelenlét, a biztos jövőre szegezett fénylő tekintetektől kísért program végén oda jutott, hogy pánikszerűen sunnyogott el a történelmi balfenékre. Most újra itt kísértenek, a zavarosban próbálnak halászni, a legócskább demagógiával szerezni követőket „prog-ramjukhoz”. Méltón haladó hagyományaikhoz. Szabadság, elvtársak!