Hatalmi harc vagy munkamegosztás?

A nyugati világban és Amerikában évtizedek óta igyekeznek megoldást találni a nők mind szélesebb körű szerepvállalásából adódó problémákra, amelyek a feminista mozgalmakkal csak felerősödtek, és kiélezték az amúgy is egyre feszülőbb ellentéteket. A nők egyenjogúságra való törekvése jó darabig a két nem reménytelen küzdelmének kiváltó oka lett. Szakemberek hada vizsgálja, hogyan lehetne választ adni egy olyan kérdésre, amelynek lényege az idők beláthatatlan messzeségében rejlik. A gyökereket, a nemek különböző együttélési szokásait tanulmányozva mindinkább kiderül, a legjobb szándék is kevés ahhoz, hogy egy csapásra változtasson az öröklött mintákon, s az eddigi szemlélet komolyabb átértékelésére volna szükség.Komformizált világunkban az egyszerű halandók életét ma is főként a létfenntartásért folytatott küzdelem tölti ki éppúgy, mint a történelem hajnalán, amikor a törzsekben élő emberek még halász-vadász vagy földművelő életmódot folytattak. Ez a különbözőség határozta meg társadalmi berendezkedésüket is. A hagyományos matriarchátus vagy patriarchátus nyomai napjainkban is fölfedezhetők, sőt egyes népek és csoportok mindmáig elevenen őrzik szokásaikat. Csakhogy ezek a kultúrák sem képesek már ellenállni az egyre erőteljesebb külső hatásoknak, valamint a gazdasági kényszernek. Japánban vagy az arab országokban az európai elcsodálkozhat azon, hogyan konzerválta a társadalom az egykori patriarchális szokásokat. Az elődök férfi tagjai nemcsak az élelemről gondoskodtak, hanem a törzs védelméről is. Bármikor készen álltak a harcra, ezért a kezük mindig szabad volt. A cipekedés és a ház körüli teendők a nőkre hárultak. A gépesített, szuperfejlett Japán, de a dúsgazdag arab sejkségek – szegényebb szomszédaikról nem is beszélve – e tekintetben nem haladtak a korral. Bár a férfiaknak már nem kell tartaniuk a váratlanul rájuk törő ellenségtől, vadászni sem járnak, ma is a nők cipekednek, és hallgass a nevük. A hagyományőrző családokban ritka a szerelmi házasság, s a japán férjek többsége soha nem beszélget a feleségével. Az asszonyok betöltik szerepüket a családban, mégpedig szó nélkül, lesütött szemmel, és a döntés joga mindig a férfié. A nők lefátyolozása, csador mögé rejtése későbbi találmány, nincs köze a patriarchátushoz, a muzulmán férfiak óvják vele asszonyaikat az idegen tekintetektől. Amit tehát a muzulmánoknál tapasztalunk, az inkább a próféta cselekedeteinek és kinyilatkoztatásainak szigorú követése, mintsem a patriarchátus megnyilvánulása. Az arabok vagyontárgyként vigyázzák, őrzik és rejtegetik a nőket. Biztosak akarnak lenni abban, hogy a születendő gyermek apja a férj. A törvények mellett erősen érvényesül a szokásjog, amely tükrözi a nők alacsonyabb rendűségét. Nálunk bizonyára sok férfi vérforralónak tartja a matriarchátusnak, vagyis az anyajogú társadalomnak még a gondolatát is. Dél-Indiában azonban mind a mai napig fennmaradt, s nem a nők férfiak fölötti uralmát jelenti, csupán egészséges munkamegosztást a két nem között. A hagyományosan földművelő népeknél az élet alapját a föld és a termékenység jelenti, ezért a munkát a nők irányítják, míg a férfiak fizikai erejüket adják. A matriarchátusban minden életkornak megvannak a sajátos feladatai, s a családoknak általában egy idősebb, tiszteletre méltó és megbecsült nőtagja dönt a fontos kérdésekben. Egy felmérés szerint azoknál a törzseknél, amelyek ma is hagyományos matriarchátusban élnek, nincs szavuk sem a féltékenységre, sem a házasságtörésre. Nem jelent ugyanis gondot, kié a gyermek, mert az anya személye biztos. Péri Benedek turkológus a török népek mellett az irániak kultúráját is kutatja, s véleménye szerint mind a férfiak, mind a nők által irányított társadalomban megmutatkoznak az emberi jellem mérhetetlen mélységei. Sokszor járt Indiában, abban az országban, ahol több tucat nyelven beszélnek, ahol nincs személyi igazolvány, ahol a világ összes vallását gyakorolják, ahol megszámlálhatatlan népcsoport ad találkát egymásnak, ahol befogadják minden olyan felekezet híveit, akiket valahol üldöznek. Itt is egyre nehezebb megőrizni az eredeti szokásokat, amelyek Dél-Indiában sokkal inkább tetten érhetők, mint északon. A házasság egy életre szól, ezért úgy gondolják, komolyabb dolog annál, mintsem hogy két forrófejű fiatalra lehetne bízni. Ezért általában a környezet keres párt – mégpedig kaszt szerint – az eladósorba került lány, házasulandó fiú számára. Az öröklés női vonalon történik, anyáról leányra. Egykor a sok háborúskodás miatt a nőknek négy-öt férjük is lehetett, az ara a kiszemelt vőlegény fiútestvéreit is férjül vette, így biztosítván, hogy mindig legyen férfi a házban, s a család fennmaradjon. Dél-Indiában a mi fogalmaink szerint sokan szegények, de mindenkinek van munkája, s a férfiak ugyanolyan fontos szerepet töltenek be, mint a nők. A társadalom változott ugyan az idők során, mégis a mai napig működőképes és jól szervezett. Igaz, ennek a rendszernek is rendkívül sokat ártott a feminista mozgalom, amely a nőkből férfit csinált. Elöl járnak ebben a skandináv országok, ahol nagy kegynek számít, ha egy nő férjül vesz valakit. A gyengébb nem egyenjogúvá válásával a házasság, a család szerepe egyre csökkent, ami az emberek elmagányosodásával jár. A cél egyre inkább a pénzszerzés és a jólét megteremtése. Ezeknek a kihívásoknak az iszlám országok merev szokásaikkal már nem tudnak megfelelni, a hagyományos férfi és női szerepek csak külsőségekben nyilvánulnak meg, nem érvényesülnek. A globalizáció már megindította a helyi szokások, hagyományok és kultúrák lassú erjedését, s a városlakók nemsokára olyan uniformizált világban találják magukat, amelyben nem lesz különbség kelet és nyugat, észak és dél, s idővel – a társadalomban betöltött szerepüket tekintve – férfi és nő között sem.Az ENSZ Közgyűlése húsz éve fogadta el a nők hátrányos megkülönböztetése minden formájának megszüntetéséről szóló egyezményt, amelyhez Magyarország 1982-ben csatlakozott. Az Európa Tanács tavaly májusban Strasbourgban tette közzé a Végső jelentés a Gender Mainstreaming szakértői csoport tevékenységéről című elméleti útmutatót, amely konkrét tapasztalatok bemutatásával igyekszik politikai céllá tenni a nők és a férfiak közti egyenlőség megvalósulását a politikában és a társadalom minden szintjén. Az anyag széles körű megvitatására az idén szeptemberben Athénban, az Egy lépés a XXI. századba címmel megrendezett nemzetközi konferencián került sor. Persze az elmélet és a gyakorlat ma még Európában is különválik. A jelentésben megfogalmazott célok között az egyik legfontosabb, hogy az egyenjogúság tartalmazza a különbözés jogát. Fontos, hogy elismertessék és egyenértékűvé tegyék a nők és a férfiak közötti különbségeket, a társadalomban betöltött eltérő szerepeket, és egyensúlyban tartsák a férfi-női értékeket. Ez a szakértők szerint maga után vonja az életmód, a gondolkodás terén a férfiak túlsúlyának megkérdőjelezését, és kizárja azt a képet, amely a hierarchiában feljebb helyezi a férfit. Kritikus szempont a képviseleten alapuló demokrácia fejlődése is, amelyben egyelőre problémát jelent a nők folytonos alábecsülése, hiányuk a döntéshozatalban. Ami a nők számára de jure egyenlő jogokat biztosító – jóllehet e tekintetben is sokszínű – Európát, az unió tagországait illeti, a számtalan eredmény mellett még mindig tapasztalható a diszkrimináció, s elmondható, hogy a kontinensünkön két évtizede végbement gazdasági változások olyan szociális következményekkel jártak, amelyek nem csupán a nemek közti egyenjogúság megvalósulását, hanem az európai jóléti modellt is veszélyeztetik. A kormányok figyelmét elsősorban a tömeges munkanélküliség, az emberi munka elértéktelenedése, az elszegényedés, a társadalmi kirekesztés, a háborúk és fegyveres konfliktusok, az ökológiai egyensúly felbomlása stb. kötik le, s ezek mellett háttérbe szorulnak a nők jogai. Magyarország mára sok tekintetben felzárkózott Európához, gondjaink jórészt közösek, ám a volt szocialista országokban más problémákat is felvet a nemek egyenlőségének kérdése. Kelet- és Közép-Európában tömeges munkába állásukkal a nők helyzete alaposan megváltozott. Leértékelődött a család szerepe, a nemek közti egyenlőség kérdése az otthoni, úgynevezett második műszakra terelődött. A vita tárgya jó darabig nem az volt, hány nő ül a Központi Bizottságban és a felelős posztokon, hanem az, ki vigye le a szemetet, kinek a dolga a mosogatás és a gyermeknevelés. Bár a nők traktort vezettek, nehéz fizikai munkát végeztek, a gyárakban három műszakban dolgoztak, ám ugyanazért a teljesítményért kevesebb pénzt kaptak, mint a férfiak. A nők szót emeltek ugyan a fizetésben megmutatkozó diszkrimináció ellen, ám panaszuk süket fülekre talált. Nálunk jóval előbb jelentkezett a család széthullása, a válások elszaporodása, a magánélet válsága, mint Nyugaton. Ma a népesség elöregedése, a születések és a házasságkötések számának folyamatos csökkenése, a válások elszaporodása miatt is egyre többet foglalkoznak azzal, hogyan lehetne helyreállítani a felborult egyensúlyt a nemek között, újra vonzóvá tenni a gyermekvállalást, s minden szinten megteremteni a két nem esélyegyenlőségét. Ahogyan az Európa Tanács által készíttetett jelentésben is áll, ennek gátat szab az, hogy az egymástól elszigetelten működő, a döntéshozataltól, a politikai vezetéstől távol álló civil szervezetek nem tudják jelentősen befolyásolni a rendszert.