Hétköznapi 22256

Elmúlt október 23., elmúlt november 4., túl vagyunk az ünneplésen, sokan gondolják úgy, most egy évig nem kell a forradalomról beszélni. Letudták a kötelező penzumot, „vállalták Nagy Imre örökségét”, jöhet a „békés, forradalomtól mentes” reformált kommunista építő- (romboló-) munka. Ma minden párt, politikai tömörülés ’56 letéteményesének tekinti magát, de jelentős részüknek csak az emléknapokon jut eszébe, hogy nemcsak jogokat nyertek a forradalom által, hanem némi kötelezettségeik is lennének vele kapcsolatban. Ezt pedig nem lehet néhány lagymatag szónoklattal elintézni. Ha a forradalom és a szabadságharc eszmei-erkölcsi üzenete nem épül be az egész társadalom tudatába, hétköznapjaiba, felesleges az ünnepnapokon beszédeket harsogni, koszorúkat hordozni, megrendülést imitálni. ’56 eszményeit egész évben folyamatosan őrizni és ápolni kell, enélkül még a legcikornyásabb ünnepi beszéd sem több, mint a szocialisták választási ígéretei. De ne csak a politikától kérjük számon a forradalmat, lenne teendője ez ügyben a sajtónak és az oktatásnak (tudománynak) is. Egyáltalán nem túlzott igényük az egykori szabadságharcosoknak, hogy legyen saját újságuk. Alig több mint egy éve jelenik meg az Igazunk ’56 című lap, amely nem a reformkommunista ideológiát terjeszti, hanem az utcák, a barikádok hőseinek állít emléket. Csoda, hogy ez a lap az egy esztendőt megélte, hiszen semmilyen támogatást nem kapott, a Nemzeti Kulturális Alapprogram folyóirat-kiadási kollégiuma (természetesen?) megtagadta, hogy pénzt adjon kiadására. Éljen, ahogy tud. Nemrég Hámori József kultuszminiszter mégis megítélt egymillió forint támogatást a lapnak. A közpénzek „kéretlen sáfárjai” elfeledtek tiltakozni, lekötötte energiájukat a Magyar Demokratának adott támogatás elleni felháborodás. Hámori József gesztusa örömteli és elismerésre méltó. De azt is tudni kell, hogy egymillió forint nagyjából két szám kiadására elegendő. Az éhenhaláshoz sok, az életben maradáshoz kevés. A lap olvasói többnyire idős, a létminimum határán élő emberek, akiknek a 200 forintos ár is komoly anyagi megterhelést jelent. Ezért a lap példányainak jelentős részét ingyen postázzák. Azt mondani sem kell, hogy ez az olvasótábor nem tartozik a hirdetők által megcélzott fogyasztói bázishoz, ezért a lap hirdetési bevételekre sem számíthat. Azt sem kell bizonygatni, hogy amíg ezt a lapot ilyen „szamizdatos” módszerekkel terjesztik, addig csak kevesekhez jut el, szűk körben hat. Ha nem sokkal nagyobb példányszámú, de a liberális médiumok által felkapott lapok sokszoros állami támogatást kapnak, talán az Igazunk ’56 is megérdemelne évi öt-hat millió forintnyi állami segítséget. Ennyi fedezné a lap előállítását, szerzői honoráriumokra ebből sem futja. Persze egy újság lehetőségei mindenképpen korlátozottak, a forradalom és a szabadságharc eseményeit elsősorban a történészeknek és rajtuk keresztül az iskoláknak kell a mindennapokba beépíteniük. Nem kívánunk az ’56-os Intézet ügyében állást foglalni, tiszteletben tartjuk, hogy felkészült, szakmailag képzett történészek dolgoznak ott. Mégis, munkásságuk óvatos megítélésére késztet az a tény, hogy az egykori szabadságharcosok nem ismernek rá arra a történetre, amelynek résztvevői, aktív alakítói voltak. Őket nem elégíti ki a reformkommunista szemléletű történetírás. Különösen fájlalják, hogy az iskolákban is ezt a szemléletet tanítják, így a diákok is csak a forradalom és a szabadságharc egyoldalú beállítását ismerik meg. Olyan ez, mintha a rendszerváltást kizárólag a demokratikus ellenzék érdemének tudnánk be. A napokban jelent meg az 1956 A forradalom igaz története című kis kötet, amely ezt az egyoldalúságot igyekszik a helyére tenni. Sokat sejtető az alcíme: Ami a történelemkönyvekből kimaradt. Az alig füzetnyi vastagságú kiadvány összeállítója, Szalay Róbert autentikus szerző. Hivatásos katonatisztként – természetesen a forradalom oldalán – részt vett a harcokban, elszenvedte a megtorlás iszonyatát, és ami nem mellékes, történelemtanári diplomája van. Üdvös lenne, ha a kötetet a tankönyvek kiegészítéseként, mellékleteként a tanuló ifjúság is megismerhetné. Nem október 23-án és november 4-én kell „igazságot szolgáltatni ’56-nak”.