Kit szeressen a nagykövet?

Ungváry Zsolt
1999. 11. 28. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzéki sajtó egyik irigylésre méltó képessége a lényeglátás. Parádés érzékkel veti fel a legfontosabb, a nemzet sorsát tekintve legégetőbb problémákat, s azoknál hosszasan elidőzik. Miközben a szociál-liberálisok botránykrónikának nevezik a kormány tevékenységét, elfelejtik hozzátenni, hogy ezeket a botrányokat ők gerjesztik. (Bánya-ügy, Orbán-nyilatkozat az atomfegyverekről, vagy legutóbb – legutóbb?, mire ez a cikk megjelenik, talán már újabbat találtak –, szóval a Jeszenszky-féle levél.) Másik fő erényük a tárgyilagosság. Itt volt például a VIP-listák ügye, amelyben meglehetősen sárosnak mutatkoztak igen sokan közülük. Érthetően nem a nyilvánosságra került adatokkal törődtek, nem a tartalom feltárását szorgalmazták, hanem az egész ügy elment a banktitok kérdésének irányába, s rég nem arról volt szó, kik, milyen kondíciókkal és miért vehettek fel kedvezményes hiteleket, hanem hogy miként kerülhetett ez nyilvánosságra. Mondhatjuk, számukra a személyes adatok szentsége mindenek előtt való; ez egyébként máskor is tetten érhető hozzáállásukban: nem az számít, ki mekkora gazember, hanem hogy védve legyenek a személyiségi jogai. Rendben van, ez is egy álláspont. Az a fő, hogy következetesen, büszkén tartsák magukat ehhez. Ámde itt van ez a Jeszenszky-levél. Hirtelen megfordul az értékrendjük. Nem az izgatja őket, hogyan, kik által kerülhetett napvilágra egy magánlevél bizalmas közlendője. Nem. Ezúttal pusztán a tartalom a lényeges. Ezért a következetességért szeretjük annyira az ellenzéki újságírókat, s bizonyára ez is belejátszott a Pulitzer-díjukba. E tényekből rögtön egy másik tulajdonságukra is fény derül: a függetlenségükre. Ők az objektívek. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége az abszolút pártatlan zsurnaliszták szervezete, ezért váltak ki belőlük az ideológiailag megfertőzött jobboldali-konzervatívok: a Magyar Újságírók Közössége. Ezt fennen lehet lobogtatni: vannak az elfogult nemzetiek, s vannak az objektívek. De hol vannak a liberális és szocialista érzelmű tollforgatók? Mert bizonyára ezeknek a függetleneknek is van véleményük, politikai állásfoglalásuk, valakire csak szavaznak négyévente. De ők ezt szégyellik bevallani, ezért a nagy nyilvánosság előtt inkább a független szerepkörben tetszelegnek. Ahogy az újságírónak van magánvéleménye és politikai hovatartozása, úgy ez egy politikusnál – hogy úgy mondjam – kötelező. Jeszenszky Gézáról tudjuk (reméljük), hogy a nemzeti-konzervatív eszmerendszer képviselője. A választópolgárok többsége azért szavazott a polgári pártokra, hogy olyan nagykövetet küldjön az USA-ba, akinek politikai véleménye nem egyezik R. Székely Julianna, Baló György, Szénási Sándor és a többiek nézeteivel. Ha nem ezt szerettük volna, akkor a szocialistákra szavazunk. Na most, gyanítható volt eddig is, hogy Jeszenszky szíve kikhez húz. Hogy ezt egy magánlevélben is megírta; tökéletesen érthető. Őszintén megmondom, ahhoz képest még igen szolid. Ha én magánlevelemben vagy pláne magánbeszélgetésben esetleg megemlítem az általa felhozott neveket, valószínűleg sokkal keményebben fogalmazok. Talán bele is pirulna az ellenzéki oldal, ha sejtené, miként nyilatkozunk róluk egy baráti társaságban. (Mint ahogy én is gyanítom, ha ők összejönnek, nem per „miniszterelnök úr” emlegetik Orbán Viktort.) Ebben nem látok semmi kivetnivalót; az embernek legyen véleménye. Az újságírók felhördülése azért érthetetlen számomra, mert ők ennél sokkal durvább dolgokat is leírtak Antall Józseftől kezdve Orbánon, Csurkán, Torgyánon át Pepó Pálig a nemzeti oldal alakjairól. Ráadásul nem zárt borítékban feladott magánlevelekben, hanem nagy példányszámú (és kevésbé nagy példányszámú) lapokban. Az újságíró mitől olyan védett (persze csak bizonyos újságíró, akinek erről pedigréje van; ld. Pulitzer-díj), hogy őt nem lehet bántani? Lehet becsmérelni miniszterelnököt, parlamenti képviselőt, polgármestert (főpolgármestert nem!), színészt, írót, futballistát; a politikusról megírható, hogy korrupt, hazug, vérfertőző; a rendezőről, hogy dilettáns, a művészről, hogy méltatlan a Kossuth-díjra. Egyedül a Pulitzer-díjas az, akinek ez a díj egyszersmind a bírálhatatlanságot is jelenti? A fő érv, hogy a nagykövet nem pártokat, hanem az országot képviseli. Ez igaz. De attól még magánvéleménye lehet, sőt kell is, hogy legyen. Ha Jeszenszky Géza az amerikai elnök fogadásán, rövid kis köszöntőbeszédében tér ki Gömöri Endréhez fűződő érzelmi viszonyára, azt mondom, helytelen. De hogy egy régi ismerősnek (barátnak?) mit ír, az csakugyan magánügy. Még ha cégjelzéses papírt is használt rá, a címzett bizonyára sejtette, hogy nem a nagykövetség hivatalos állásfoglalását olvassa. Valószínűleg sosem derül ki, honnan szivárgott ki a levél tartalma. Rejtélyes erők munkálkodnak ebben az országban (világban). De gyanítható, hogy a megszellőztetők közeli kapcsolatban állnak a Pulitzer-díj kuratóriumával, vagy maguk is díjazottak. (Bizonyára nem Mari néni találta Abádszalókon, söprögetés közben Jeszenszky Géza balsorsú levelét, és sietett vele rohanvást az AP-hez...) Ha ez így van, akkor a nyilvánosságra hozók már ki is állították magukról azt az etikai bizonyítványt, amely eleve megkérdőjelezi, méltók-e egy olyan díjra, amely a független, szabad sajtó munkatársait jutalmazza.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.