
Az egykori futballsztár édesapja saját fiát jelentette fel a rendőrségen. Az elkeseredett apa így akarta megvédeni Paul Gascoigne-t attól, hogy teljesen lecsússzon. A mentális egészségügyi törvény alapján tette meg a feljelentést. Gascoigne most azt mondta, hogy nem haragszik az apjára, s nagyon hiányzik neki. Az apa annyit elért, hogy Gascoigne a fejelentés után abbahagyta a kokainhasználatot.
Sosem tudott mit kezdeni magával
Mit mondana egy idegennek, ha azt kérdezné, ki az a Paul Gascoigne? A volt focista elgondolkodott, hosszan kereste a szavakat. Végül arra a megoldásra jutott, hogy az életének voltak olyan pillanatai, amikor jó volt Paul Gascoigne-nak lenni, de inkább az árnyékos oldalon járt. Soha nem akarta, hogy róla szóljanak a hírek, megpróbált mindig önmaga lenni.
A legnagyobb gondnak azt tartotta, hogy miután befejezte pályafutását, rengeteget unatkozott. Nem tudott magával mit kezdeni, ezért is nyúlt a pohárhoz.
Amikor egyedül van odahaza, gyakran kimegy az utcára és a hajléktalanokkal beszélget. Azt mondja, naponta három jó cselekedet igyekszik tenni. Éppen ezért csinál szendvicset a hajléktalanoknak vagy ad nekik cigarettát. Az Anonim Alkoholisták egyesületénél tanulta meg, mi a jó abban, ha az ember segít másokon vagy naponta három jó dolgot csinál.
Nem fogadta el Robbie Williams adományát
Számításai szerint eddig 20 millió angol fontot költött el italra, cigarettára, kokainra. A válása is nagyon sokba került neki. Könyvében azt is elmeséli majd, mi történt közte és a popsztár, Robbie Williams között.
Az énekes egyszer hárommillió angol fontot akart Gascoigne-nak adni, hogy segítsen rajta, a volt focista azonban visszautasította az adományt.
Gascoigne szerint az apja és az anyja mindig úgy nevelte, hogy ne fogadjon el semmiféle könyöradományt. Gascoigne azt is elmondta, hogy visszafizette a Profi Labdarúgó-szövetségnek azt a pénzt, amit a szervezet akkor adott neki, amikor tényleg mélyponton volt az élete.
„Nagyszerű életem volt, bejártam a világot, mindenem megvolt, amit pénzért meg lehet venni. Nem bánok semmit sem. Nincs is mit megbánnom.”
Paul Gascoigne önéletrajzi könyve október 23-án jelenik meg Angliában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!