Macskák

1999. 11. 17. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nálunk hat macska van a háznál, borzasztó állapot, épeszű ember nem tart hat macskát otthon, hacsak nem a cirkuszi manézsba szánja őket, illetőleg ha nem lepték el a házat az egerek. Itt azonban másról van szó, karitatív macskatartás történik nálunk, megjelenik egy szomorú arcú, ványadt cica a kertkapunál, nyávog kettőt-hármat, máris letelepedési engedélyt kap a házhoz, mert nem akad senki, aki markánsan elé állna: hagyjuk ezt a régi trükköt, Kandúr Bandi, sipirc innét, míg el nem eresztem a házőrzőket. Így aztán semmi meglepő nincsen abban, hogy egyre növekszik idehaza a macskafarm, egyre nagyobb a miákolás... Az egészben az a baj, hogy a macska mint olyan, külön egyéniség, eltér a hozzánk formálható kutyától, neki nem lehet azt mondani, lábhoz, Cirmos vagy Mircu, ő nagy ívben fütyül ránk, sértetten végigvonaglik az ebédlőn és a nagyszobán, s ha szerencsénk van, nem pöttyint oda a szalagparkettára. A macska az más. Röviden leírom a hat brigantit, ha már egyszer benne vagyok az újságcikkben. A két alapkövület Vera és Tappancs, ők kerültek legelőször a házhoz, ők karmolták legelőször össze az alkaromat. Verát onnét lehet fölismerni, hogy az egyik füle kisebb, mint a másik, sápadt, ijedős nőstény materialista világnézettel (az a tiéd, amit megettél). Tappancs csupa ripityom, háromszínű, harsány, agresszív, ember őt meg nem foghatja, másik macska meg nem nyalogathatja – mindössze a hatvankilós buta juhászkutya dögönyözheti kedvére. (Dögönyözi is, én még ilyen kutya-macska szerelmet nem láttam, ha élne Homoki-Nagy István természetfilmes, szólnék neki azonnal.) Butácska, Finci és Szapi már a második generáció. Egész nap egyvégtében alszik mind a három, irritálják a dolgozó munkásembert, horkolnak, ásítoznak, vakaróznak huszonnégy órán keresztül, akkor tíz percre fölkelnek, felfalják a vacsorát, majd újra nyugovóra térnek. Illetve Szapi egyszer már egeret is fogott – öngyilkos lehetett a szerencsétlen Miki, bánat kínozhatta előzőleg. Végezetül ott van Kozmacska, a fekete végzet. Kozmacskát Kozma szomszédéktól kaptuk egy pitypangos tavaszi délutánon, hogy nekik nem kell a fekete briganti, van elég bajuk amúgy is. Mondanom sem kell, ő a sztár. Kijön az ember elé az utcára, a távozót elkíséri a buszmegállóig (kétszáz méter ide), bebújik takaró alá, mellényzsebbe, csomagtartóba, retikülbe. Szeret minket. Kozmacska macskává varázsolt ember, ezt mindenki tudja. Kedves szőrcsomó teli nyugalommal, dorombolással, bolhával. Sok Kozmacskát kívánok mindenkinek. Miaú!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.