MKP kongresszus: új törésvonal

Ismét Bugár Bélát választották a Magyar Koalíció Pártjának elnökévé, a szombaton reggel kezdődött és tegnap hajnalban végetért második, tisztújító kongresszuson Révkomáromban. A zökkenőmentesnek ígérkező tanácskozás este nyolc után vált „zaklatottá”, amikor a közép- és kelet-szlovákiai járások küldöttei kivonultak a teremből.Olyan törésvonal jelentkezett az MKP-ban, amelynek ennyire erőteljes megnyilvánulása meglepte a pártvezetést, de magukat a küldötteket is. Az egységet ezúttal nem a három előpárthoz köthető ideológiai különbségek veszélyeztették, hanem a padsorokban leggyakrabban hangoztatott új fogalom, a „régiósovinizmus”. Ennek lényege: az eddigi tizenöt fős elnökségben csak a nyugati régió tagjai foglaltak helyet; a közép- és kelet-szlovákiaiak sérelmezték, hogy teljesen kiszorultak a csúcsvezetésből. Javasolták az elnökség kibővítését az ő négy jelöltjükkel, s amikor ezt a kongresszus nem szavazta meg, elhagyták a termet. Hoszszas alkudozás után – a kuvikok már pártszakadást is emlegettek – megszületett a kompromisszum. A tanulság: az MKP vezetése figyelemen kívül hagyott egy nagyon fontos szempontot, a regionalizmus elvének érvényesítését. Egyetlen demokratikus párt sem engedheti meg magának, hogy tagjainak egyharmada másodrendűnek érezze magát. A kongresszus közel 300 küldötte megválasztota a párt új vezető szerveit: az elnököt, a 7 alelnököt, a 19 tagú elnökséget, a 94 fős országos tanácsot és más szerveket. Bugár Béla elnöknek nem volt ellenjelöltje, az általános elnökhelyettes Duka Zólyomi Árpád, az országos tanács elnöke Farkas Pál lett, a párt miniszteri klubjának elnöke pedig Csáky Pál. A tiszteletbeli elnök tisztségét, amelyet eddig Duray Miklós töltött be, vele egyetértésben megszüntették, őt ezután ügyvezető alelnökké választották. A három párt egyesülése óta több mint egy év telt el, ezalatt az MKP – minden hibája ellenére – kieglégítő teljesítményt nyújtott, beleértve a kormányban való szereplést is. Az értékelés alaphangját Mikulás Dzurinda kormányfő adta meg, aki megköszönte az MKP bátor kormányzati felelősségvállalását. Nagy figyelmet keltett az a kijelentése, mely szerint „az MKP államalkotó politikát folytat”, ugyanis Szlovákiában most folyik az alkotmánymódosításról a vita, s egyenlőre a szlovák kormánypártok sem tartják sürgősnek az alaptörvény preambulumának megváltoztatását. Az ugyanis a kisebbségeket nem tekinti államalkotónak. Rendkívül kritikus hangnem jellemezte a révkomáromi tanácskozást. A szlovák kormánykoalíció teljesítménye messze van az ideálistól, ma minden párt beismeri, hogy a kabinet rengeteg hibát követett el, de az is tény, hogy ennek a koalíciónak nincs elfogadható alternatívája. A Dzuinda-kabinet egy esztendeje alatt az is bebizonyosodott, hogy az MKP a koalíció legstabilabb, legkövetkeztesebb politikát folytató tagja. A kongresszusi küldöttek közül senki sem kérdőjelezte meg a párt kormányzati részvételének szükségességét. A kongreszusi vita és a dokumentumok alapján vázolható, hogy az elkövekezőkben a pártnak mire kell összpontosítania figyelmét. A felvidéki magyarság szempontjából létfontosságú a közigazgatás reformjának végrehajtása; meg kell oldani a nevesítetlen földek problémáját, mert ezek még mindig nem kerültek a községek tulajdonába; változtatni kell a mezőgazdasági dotációs politikán, és teljesíteni kellene végre az önálló magyar egyetemi kar létrehozására vonatkozó koalíciós megállapodást. A pártépítés terén két sürgető feladat említhető. Az egyik a már említett regionalizmus érvényesítése, ami úgy is megfogalmazható, hogy az MKP-nak alulról építkező párttá kell válnia. A másik a párt ifjúságpolitikájának kidolgozása. Az MKP-nak ugyanis nincs ifjúsági szervezete. A kongresszus legfontosabb gyakorlati eredménye az alapszabály módosítása volt. A platformok jogállása úgy változott, hogy ne akadályozhassák az egységes párt működését. A jövőben nem szervezeti egységként, hanem csak ideológiai csoportokként, ha úgy tetszik: lobbicsoportokként működhetnek.