Múzsájuk: a macska

Rendhagyó verniszázsra invitálta a sajtót a „CIC”-csoport. Kilenc befutott képzőművésznő – textilesek, grafikusok, szobrászok, egy keramikus és egy belsőépítész – a budai Vár Szent Mihály-kápolnájában állította ki alkotásait, amelyeket milliók kedvence, négylábú társa, útitársa, élettársa, játszótársa, a macska ihletett.A művészek múzsájának felmenői ez esetben macskaszerű ragadozók voltak. Már 65 millió éve is éltek a földön, s ki hinné – kutyák, medvék és hiénák társaságában! A macska domesztikálásának kezdete az idő homályába vész, az azonban tény, hogy csak jóval a kutya után szegődött az ember mellé. Ötezer éve, Egyiptomban kezdődött fénykorát – amelyben gyakran isten szerepet kapott –, mi tagadás, átmenetileg kissé beárnyékolta a rangján aluli egérfogó szerepkör. Bár a jellemét, természetét felületesen ismerők legfőbb erényének szépségét és dorombolását tartják, az ezredfordulóra kétségbevonhatatlanul bizonyította sztárkvalitásait, hogy nagyon is szuverén, bonyolult karakter, eszes és emelkedett jellem. A kiállítás ötletgazdája, Koleszár Erzsébet hosszú ideig dédelgette az ideát, míg végre az idén – a kínai horoszkóp szerinti macskaévre időzítve – létrehozta a csoportot, s megszervezte a kiállítást. Vezérgondolata a harmónia, a szolidaritás, az ember és állat közötti kapcsolatteremtés volt. A macska álma című grafikáját az alábbi képverssel ajánlja: „Macskám, ez az aranyos, herregve dorombol, ha lát, állatbarát azért vagyok, mert a macskám emberbarát.” Jahoda Maya belsőépítész macskafilozófiája így szól: „A lélekvándorlás fogalma azt jelenti, hogy lélek vagyok, aki testbe költözött. Ez a test lehet kutya, macska vagy akár egy király teste is. Én – Jahoda Maya – a következő életemben macska szeretnék lenni – nálam. Most ember vagyok, igyekszem ember lenni, amíg ebben a testben lakom.” Ligeti Erika cicafejben végződő, Macskadaráló című bronzalkotását egy Ottlik Gézától vett idézettel kommentálja: „Az emberiség jövője szempontjából egyetlen reménységem: A MACSKA. Nem hasznos, nem befolyásolható, csak gyönyörű. Mégis tartjuk és szeretjük.” Figyelemre méltó Bán Mariann kerámiadoboza és a hozzá fűzött macskaidentitás-teória is, amely Kipling tollából való: „A macska így szólt: én nem vagyok barát és nem vagyok szolga. Én a magányosan sétáló macska vagyok.” Sárváry Katalin textiles a macskatalp puhaságú zseníliaanyagból, cirmos-szürke árnyalatokra komponált kötött ruháját és kiegészítőit ezzel a vallomással toldja meg: „Gyerekkoromat egy kis faluban töltöttem. A természet szépsége, szabadsága, az állatok közelsége, a macskák függetlensége, játékos, gombolyagkergető munkakedve ma is segíti életemet.” A páratlan megújhodási képességéről ismert Szyksznian Wanda Macskaisten című grafikájának ezt az alcímet adta: Pantheron, a párducból lett macskák temploma. Ő Desmond Morristól választott idézettel magasztalja a „múzsát”: „Mekkora áldás volt hajdanán a macska az ember számára: néhány tény az ókori Egyiptom macskaimádatáról segít képet alkotni az állat rangjáról. Szentként tisztelték, és elpusztításáért halálbüntetés járt. Ha a macska természetes módon múlt ki a háznál, a lakók gyászba borultak, s még a szemöldöküket is leborotválták.” Bakos Ildikó jegyzi a Kozmikus macskák című kerámiát, s nagy kedvencünk, az Alice Csodaországban ihlette az alábbi lírai vallomásra: „Majd úgy szeretnék eltűnni, mint a cheshire-i macska: lassan, végül csak a mosolyom lebegne még sokáig a levegőben.” Aművészeti csemegére szép számmal összesereglett érdeklődőknek mint szimpatizáns, Somlyó György Kossuth-díjas költő nyitotta meg a Szinkronizált koincidenci/c/a című kiállítást A macska tízezer létezésmódja című versciklusából vett idézetekkel.