Múlt hónapban fél évtized szünet után ismét megjelent a Gault&Millau étteremkalauz, melyet immár nem Molnár B. Tamás, hanem Harmath Csaba jegyez szakmai szempontból. A koncepció hasonló, de némiképp változott. Nincs benne szállodákkal és borokkal foglalkozó rész, amit személy szerint nem bánok, a szállodák nem foglalkoztatnak, ami pedig a boros szegmenst illeti, bár messzemenően tisztelem a korábbi kiadvány borszakmai szerzőit, de mellbeverő aránytalanságok voltak benne, csúcsborászatok kaptak két csillagot a lehetséges 5-ből, míg bizonytalan tételeket is piacra dobó szerzők három csillagig emelkedtek.
Az új kalauzban nincs sörös és kávés fejezet sem, az alternatív vendéglátóegységek a pop kategóriába kerültek egyes éttermekkel együtt.
Cukrászdákról sem esik szó, ez mintha mostohagyermek lenne, az idén megjelent Dining Guide étteremkalauzból is kimaradt ez a műfaj. Tény viszont, hogy így több klasszikus vendéglátóhelyet integrál a kiadvány. Mint címlapján olvasható, 231-et a sapkás és 100-at pop kategóriában, ami testvérek között is 331 egységet jelent, szemben a 2017-es kalauz 231 éttermével és 29 alternatív helyével.
A 11-os pontos teljesítményt már egy sapkával jutalmazzák, ami a korábbi kalauzokban 13-14 pontért járt, utóbbi a pontsávba kerülteket immár két sapkával díjazza az új kalauz. Bekerültek olyan helyek is, melyek teljesítménye nem éri el a bemutatott, azonos kategóriában szereplő egységek elsöprő többségének színvonalát, míg kiemelkedő, sapkás színvonalat nyújtó éttermek sora maradt ki a Hargitához címzett békéscsabai kisvendéglőtől a kecskeméti Vincentig, erről, ha időm engedi, írok majd részletes elemzést, talán tudok néhány tippet adni a szerkesztőknek a jövő évre nézve.
Pozitívum, hogy nem egy hypeolt helyet reálisan értékelnek, mint ahogy az is, hogy rengeteg tippet ad azoknak, akik igyekeznek minden színvonalas vendéglátóegységbe elmenni.
A 331 értékelt hely közül 240-et jártam le az elmúlt évtizedekben a hiányzó kilencvennek nagyjából negyede nem került még a látókörömbe, ezen tippekért őszintén hálás vagyok. Hármat már sikerült a kalauz megjelenése óta meglátogatni.